| Ezernyolcszáznyolcvankettőben születtem nyáron én |
| és azóta egyre, egyre az életem várom én. |
| Nyolcvankettő júniusban, Drávaparton, Domborún, |
| hol a legszebb rózsa nyílik, hol a legszebb lomb borul. |
|
| Ezernyolcszáznyolcvankettő: első évem be fakó! |
| Kis fürészgyár rossz zugában voltam vaksi kis lakó! |
| Tulipános udvar mélyén hulltak első könnyeim |
| magyar földnek horvát kéztől boronált göröngyein. |
|
| Ezernyolcszáznyolcvankettő: pályám olcsó gyolcs vala; |
| nyári hőben altatott el horvát dajkám korcs dala. |
| Nyári hőben búsan néztem, könnyezve és reszketőn, |
| hogy egy sötét macska mászkál szembe fönt a háztetőn. |
|
| Aztán történt: hideg éjben zápor verte az ereszt. |
| A kis templom magos tornyán el is ferdült a kereszt… |
| Ritkaság ez – mondották a szelíd parasztasszonyok – |
| zsidó asszony halálára hogy a kereszt megforog… |
|
| Zimankóval terhes telek jöttek és szaladt a szán. |
| Majd meg nyári hőben napfény villant a dolgos kaszán. |
| Mákvirágok érésében jaj, de mennyit jártam én! |
| életemre, mely oly bús lett, jaj de mennyit vártam én. |
|
| Mire vártam? Nőre tán?… Vagy csókra csupán?… Nem tudom. |
| Másik évben újra halál: meghalt egyik kishugom. |
| Azt se tudom, mi bántotta, azt se tudom, mije fájt; |
| szakasztott, mint édesanyja, meghalt egyszer éjféltájt. |
|
| … Szörnyű, szörnyű év: ma lettem éppen harminc éves én. |
| Most letészem fáradt tollam, tovább nem írom mesém. |
| Mi vár még rám, ne firtassák ihlett szemü váteszek… |
| Kétezerszáztizen… huszon… anyám sirján gyep leszek. |
|
|
