| Hogy mi a vér?… Az örök mély titok. |
| Szelíd patak és hömpölygő szitok. |
| Édes virág a kontynak bársonyán |
| és mérges ízű, verdeső csalán. |
|
| Hogy mi a vér?… Talán a zúgó ár, |
| mely a malomra hömpölyögve jár. |
| S a nagykeréknek suttog dalokat |
| és lisztet őröl, fehéret, sokat. |
|
| Hogy mi a vér?… A déli béke tán, |
| mikor az asszony ott csüng az urán. |
| S kitárja forró hószín kebelét, |
| és megszoptatja éhes gyerekét. |
|
| Hogy mi a vér?… A dermesztő sikoly, |
| mikor a szívből valami kifoly. |
| S a mell lihegve elcsendesedik. |
| S a testet éjszín hintóra teszik. |
|
| Hogy mi a vér?… Setét sár az uton, |
| mely ólomként csüng a szekérrudon. |
| És a kocsisnak szemébe röhög, |
| míg fönt az égbolt reszket és dörög. |
|
| Vagy az talán a vér, mikor a föld |
| meg-megdübörg s pirosszín leplet ölt. |
| Pirosak lesznek völgyek és hegyek, |
| s egy katona szól: „Tovább nem megyek… |
|
| … idáig jöttem… tovább nem birom… |
| Ki hitte volna, hogy itt lesz sirom…” |
| – s a száraz ajk a sárral összeér. |
| Hogy mi a vér?… Hát ez, hát ez a vér! |
|
|
