| A sötét utcának mélyén, hol sötéten ég a láng is, |
| s a kapunak tejüvegje, mint a kripta, oly komor: |
| három lépcsőn lép a lábad a portásnak trónusáig, |
| – a sapkáján az aranystráf, mint gyászszalag, oly komor. |
| Bús hotel ez, jó barátom, ide szállj, ha máshol hálnod |
| nem lehet. Mert e hotel, miként az élet, oly komor; |
| ide szállj, mert ami átok van e földön, itt találod; |
| még a macska is, miként a messzi mécses, oly komor. |
| Ide szállj! Mert sárga nyári délutánon bús cipőket |
| ferde sarkon búsan állni itten látsz, mi oly komor. |
| Nőtopánt, amelyen nincs gomb, ám betétje antilopból, |
| piciny orra mintha rína; mint a halott, oly komor. |
| És az ajtók előtt állva, hallgatózva, mint a tolvaj, |
| hortyogások mély zenéjét hallod, ami oly komor. |
| Künn a villamos csilingel és az élet vérbe gázol |
| s az artisták bús hoteljén lóg az álom, a komor. |
| Itten alszik ő, a tejszínhabbal rokon énekesnő |
| s gödrös arca, rózsa orra itten petyhüdt és komor; |
| kék vaságyon párolognak a selyembe gyötrött combok |
| s a fölhúzott, fáradt térdek kérdőjele oly komor. |
| És a híres táncosnő, az excentrique, akit trikóban |
| láttál a varietében – mint egy álarc, oly komor; |
| fáradt volt és fehér selyemharisnyáját le nem húzta. |
| Benne alszik, mint a halott. S mozdulatlan. Be komor! |
| És az öreg bűvész, aki hosszú aranylánccal járkál, |
| rongyos ingben fekszik itten és az álla oly komor; |
| oly borostás, mint fegyencek a cellának bús homályán; |
| s a fekete bűvészpálca földre esve: oly komor. |
| És a vidám humorista, a kedves és örökifjú, |
| álhaját a székre dobta, kopasz feje oly komor; |
| két kaucsuk manzsetta áll őrt asztalán, bent acélgombok, |
| s összeborzolt cilinderén gyászszalag van, oly komor. |
| És az ekvilibristának acélbicepszekkel ékes |
| karja, válla: az álomtól, mint a hulla, oly komor – |
| álma kínos: a trapézről lebukott és nyöszörög most, |
| hallgatni a vert acélnak zokogását, oly komor… |
| … A rozoga ajtók szennyes rézkilincse rozogább még, |
| mindje búsan lekonyulva, mint a bánat, oly komor. |
| Kint a lépcső fölött óra, lehullt mindkét mutatója: |
| sosincs dél és sosincs éjfél; itt csak szoba van, komor. |
| Szoba van és – ó – művészet, amely alszik, hogyha van: hol; |
| szoba van, melyet kiadnak, s hol aludni oly komor. |
| Szoba van, mit egy forintért sok búval telialusznak |
| és művészet, mely nem ébred, mert az álma oly komor. |
| S néha-néha egy-egy csók, mit kármin fest be vérpirosra |
| s ölelés, mely mint a rothadt gyümölcs íze, oly komor. |
| Egy-egy hirtelen csók s egy-egy hirtelen halálsikoltás… |
| … Három lépés a portáshoz… A halálhoz egy: komor! |
|
