| Anyám szép, barna, boldog asszony, Friderika volt. |
| Mindig az ő feje fölött állt meg a nap s a hold. |
| Ternóruhákba járt-kelt ő, és soha nem aludt |
| s este mindig kinyitotta a poros zöld zsalút. |
|
| És egyre sütött, főzött csak és mindig hallgatott; |
| ha zongora szólt, halkan az ajtóhoz ballagott. |
| Az arcán bús mosoly virágzott s olyan csendesen, |
| miként az én anyám, nem tudott élni senkisem. |
|
| A kamrát minden jóval megtöltötte két keze, |
| csak jót mívelt, oly szelíd volt, ő sosem vétkeze. |
| És odaadott minden jót s a rosszat kapta ő… |
| Jóságos sírja fölött most a rezedácska nő. |
|
| Ha pörölt is, oly halk vala két jó ajkán a szó, |
| hogy kihullt a könny a szememből s az jó volt, be jó. |
| S ha látta, hogy a szomszédban a gyermeket verik, |
| megsímogatta sorjában mindhatunk kis fejit. |
|
| S ha este apánk hazajött, csizmáján hó meg sár, |
| sötét szakálla zuzmarás, két mély szeme sivár: |
| anyámnak szíve dobogott, kigyulladt homloka – |
| gyöngécske sikolyt hallatott s rohanva ment oda. |
|
| Kivette lágyan kezéből az ernyőt, kalapot. |
| S a fáradt embert látva, az ajkába harapott. |
| S az ételt hozta szótlanul szegény, szegény anyám. |
| És szállt a gőz és ragyogott a tiszta porcelán… |
|
| Vacsora közben megeredt a szava kedvesen: |
| „Nem rosszalkodott, jóuram, ma megint egyje sem.” |
| Így könnyítette meg apám nyakában az igát – |
| „Holnap vasárnap lesz, vidd el sétálni Zoltikát…” |
|
| … És aztán jött a malmozás a fehér papiron. – |
| Ó, szinte már a könnyem hull ki, amíg ezt irom. |
| És aztán édes csókja… és a zsalu… és a hold… |
| Anyám szép barna, boldog asszony, Friderika volt. |
|
|
