| A kályhából a forró szén bíborlón |
| arcomba süt a vasrostélyon át: |
| én is szén voltam, fekete, kemény szén |
| s most együtt fújjuk a lángok dalát. |
|
| Mert égni, égni! mindeneknél szentebb, |
| a kályha alján, vagy egy nő mögött! |
| Nem szégyenből pirul a szén, amelyet |
| egy fázós kéz a tűz közé lökött! |
|
| Szén: testvérem, anyagom, ősi testem, |
| csak melegítsed őt is ma, ez esten, |
| ma még a hold is olyan bíztató… |
|
| Adj meleget a testének, amelyre |
| Krisztusként, vérzőn vagyok odaverve |
| s amely fehér és hideg, mint a hó… |
|
|
