Hálószoba. Két biedermejer ágy. |
Piciny éjjeli szekrény a középen. |
Sima lapján sötét srapnel-hüvely, |
egy szentkép mellé odatéve szépen. |
|
Letisztították róla már a vért |
s a föld mocskát; most fény lebeg felette. |
A kis cseléd ábrándozó keze |
smirglivel szépen kifényesítette. |
|
Az asszony három tűzpiros színű |
virágot tett a harci rézkupakba – |
ott áll a srapnel. Disz fayence helyett |
bizony most ez van, ez van a divatba… |
|
És este, hogyha árván vetkezik, |
nincs más tanú, csak ez a tükörfényes |
srapnel-hüvely. Csak afelé tekint, |
és száraz ajkkal rebesgeti: édes… |
|
Ez most a tükre. Árva vállait |
s minden bús szépségét ez veri vissza. |
Míg ágyba dől, melynek patyolata |
lassan lepergő könnyeit felissza… |
|
|