| Vannak dolgok, amikről nem beszélünk, |
| mert szóba foglalt fényük langy, hamis… |
| S miket elhallgat még a líra is. |
|
| Én sose voltam finom s álszemérmes; |
| sosem kerestem gyengéd rímeket. |
| De most, ez egyszer, szólnom nem lehet. |
|
| Csak jajgatás és dadogás e vers is, |
| öreg fogak közt öreges nyögés – |
| fázós sorokba fojtott dünnyögés. |
|
| Mert szívemben sok kérdeznivalóval, |
| félek a hangtól, amely áruló, |
| s gyilokként önfejemre háruló… |
|
| Ezért pipámat megtöltöm szinültig, |
| a gyújtót lassan föllobogtatom |
| és kinézek a nyitott ablakon. |
|
| És számolom: egy férfi, kettő, három… |
| Még járnak itt e sötét avaron… |
| De látni őket már nem akarom. |
|
| És önmagam is szörnyű teher látnom, |
| e súlyos nyűggel meg miért gyaláz |
| bennünket a csók… láz… fogantatás?… |
|
| …Ó, lesik már a lábam közt a lépést! |
| S a vágyaimból ömlő bús zenét… |
|
| Keserű számban kis tajtékpipámat, |
| kapadohányba fúló sok jajom, |
| s pecsétgyűrűmet szegény ujjamon… |
|
|
