| Túl a jón és túl a rosszon s minden óperencián |
| él egy furcsa úriember: Jajgató Felicián. |
| Csúcsos sipka a fejébe, szeme tiszta, mint a tó; |
| arca sötét-borostás, bár rútnak ép nem mondható; |
|
| Sötétkék szalónkabátban járkál mindig egymagán. |
| Ki volt apja, anyja, nem is emlékszik rá már talán. |
| Hegyes lakkcipő a lábán, amely csöndbe ballagó. |
| Egyebe sincs. Nem érdekli se kormány, sem az adó. |
|
| A hidegség városában hátsó kis szobában él, |
| hová néha be-bezörget szellős forspontján a szél. |
| Van négy fala, van egy ágya, meg asztala, mind fakó; |
| sosem alszik, sosem ül, ő egész más, mint más lakó. |
|
| Éjidőben, mikor mások párosával alszanak, |
| szobájából hosszú, tompa jajgatások hallszanak. |
| Mint amikor a zátonyon rekedten búg a hajó, |
| jajgatása álmot rontó, húst és szivet sajgató – |
|
| A viciné már kileste, ki jár ki s be ajtaján! |
| Nem jár bizony ahhoz senki, legfeljebb egy-két leány. |
| S lenn a lépcsőn könnyük ered, arcuk megtört, megható, |
| mitől?… miért?… semmi áron soha meg nem tudható. |
|
| Reggelenkint végigjárja az uccákat hallgatag. |
| Az emberek megfordulnak őutána: hallga csak!… |
| Ki jajgat itt olyan mélyen?… Álom-e ez, vagy való?… |
| Vagy talán csak zizzenően, sóhajtóan hull a hó?… |
|
| Néha-néha megfogja egy fényes bolti kirakat. |
| Odaáll és mustrálgatja: nékivaló mi akad! |
| Sárgaselyem strumpfpándli, szép kövér comb alá való, |
| hol a bőrnek símasága szívet megvigasztaló!… |
|
| Amodébb finom sifónból zsebkendőcske: hímezett. |
| Két piciny kebel között titokban nézni: élvezet! |
| Majd piciny nadrág, trikó, selyemből szőve, forraló! |
| Hej, szegény Felicián, a vér be könnyen lobbanó… |
|
| És az öreg virágárus, Málcsi néni, odaát, – |
| be sokat vásárolt nála régimódi primulát. |
| Lassudan megy el mellette, azt hihetnénk, hogy csaló; |
| csak félszemmel sandít rája s mély lélekből sóhajt: ó!… |
|
| Néha, mint a kisgyerek, mindent megérint s vágyban ég. |
| Néha szinte rá is szalad egy-egy sietős kerék. |
| Ám, mintha jéglaphoz nyúlna, szegény keze csusszanó, |
| nincsen semmi szerencséje: miért?… tudja a manó. – |
|
| Tán azért, mert a hibái sem közönséges hibák. |
| Más világból való, mint ti s álma is egy más világ. |
| Ő még jóllakottan is tovább ehetnék, oly mohó. |
| Ép ezért oly sokszor éhes, Felicián a bohó… |
|
| Álmai is vannak néha: szörnyű hídakon megy át. |
| S ha fölébred, átzokogja a siralmas éccakát. |
| S másnap reggel újra, újra… jajgatásban nincs hiány. |
| S ha valaki rámosolyog – nevet a malicián. |
|
|
