| Öt év előtt, nyáron, egy furcsa délután, |
| egy berlini nagy ucca lármás zeg-zugán |
| hatalmas autó állt, benn borjú, puska, kard |
| és egyenest, feszes lábbal feléje tart |
|
| Az autóban már készen várta minden őt, |
| a Waffenrock, mely szőke termetére nőtt; |
| csizma, sarkantyu, mert lovas volt ő, huszár; |
| felöltözik és hetyke térddel lóra száll |
|
| Már akkor milljók vedlették le bőrüket, |
| és milljó láb a vérmoraj felé üget. |
| Hatalmas nép a német nép s hős katona! – |
| és ő is e szent tény jelében ment oda: |
|
| Le sem írom, milyen rettentő volt a láz. |
| Mint vérszívó kígyók, milljó kar hadonász. |
| És napok, hetek, hónapok így múlnak el, |
| s a többivel hős harci nótát énekel |
|
| Ő otthonában szerény hivatalnok volt, |
| szűk rubrikák között kenyérért robotolt: |
| a fene tudja, hogy mi üthetett belé, |
| oly bátran rohant ő a franciák elé, |
|
| Verdunnél olyan úr volt, mint még sohasem! |
| S mivel sebet nem kapott ő s a lova sem, |
| a gall asszonyi húsnak kéjjel nekiment: |
| majd megmutatja néktek, asszonyregiment, |
|
| De Verdun nem volt más, csak puszta állomás! |
| A németet kilökte francia nyomás. |
| S a harci sors új célok felé rendelé, |
| új fegyverek s új asszonyok felé |
|
| Már ekkor három hosszú esztendő letelt. |
| Most már csak borús, rekedt hangon énekelt. |
| Már álmaiban látta néha a halált – |
| de, hogyha jött a császár, most is szalutált |
|
| A császár láttán könnybe is szökött szeme. |
| Katona volt, császára volt az istene. |
| Érette meghalt volna biztosan vakon, – |
| s egy nap láb nélkül hozta vissza egy vagon – |
|
| Műlábat adtak néki, azt, az istenét! |
| Élvezni kezdte most az élet friss tejét, |
| most látta csak a háborúnak démonát |
| és gondolkodott sok-sok kínos éjjen át |
|
| Egy délben ottkint járt az uccán téveteg, |
| épp arra hajt a császár; a nép rengeteg, |
| a düh szivéből ványadt karjaiba dűl |
| s a műláb ívben a császár felé repül… |
|
| Izmos karok börtönbe lökték zordonan. |
| A császár szent s aki megbántja: vége van! |
| Másnap ítélet… vésztörvényszék… a halál!… |
| És börtönében egylábon, remegve vár |
|
| S még aznap lőn: hogy vörös fény ment szerteszét. |
| A nép fölébredt, cselekedett, nem beszélt. |
| S a császár bizony szaladt, ahogy lehetett. |
| És a börtönből bicegve kimehetett |
|
|
