| Hangosan sírva sírból visszahívni |
| a nagy költőt nincs joga senkinek! |
| Ne sajnáljátok őt, hogy élte megszűnt, |
| hogy nyoszolyája nyirkos és hideg! |
| Az élet csak magányra készülődés |
| s a halál nem más, csak a szent magány! |
| Borzas feje a fellegekbe nőtt, |
| e rongy kor meg nem érdemelte őt! |
|
| Most elvállalja őt a magyar nemzet, |
| de nem vállalta addíg, amig élt. |
| Amíg a szája magyar átkot mondott, |
| magyarul sírt és magyarul remélt. |
| Most száz darabra szétszakítanátok, |
| de sok volt nektek ő, mint egy-egész… |
| Ne légyen zaj a nagy halott előtt: |
| e rongy kor meg nem érdemelte őt! |
|
| Ma nincsenek már élők és halottak: |
| csak bűnhődés van és sok szörnyü bűn! |
| Az erdőkön a sok fa mind kivágva, |
| az árnyék mind kisebb lesz s tovatűn. |
| Egy költőd is volt, véres Magyarország, |
| meg nem becsülted: halálra busult. |
| A föld csak föld, de szent az égi jog: |
| meghalt a költő, tehát élni fog! |
|
|
