| A fátyolos-opálu grachtok mentén, |
| hol jácintillattól édes a szél, |
| ott járt az ifjú, két szeme acél, |
| de szűziesen nézett vele, szendén. |
|
| A vízen hajók ringnak. Árva, lompos |
| koldússereg színezi a vidéket. |
| Kis facipők kopognak. Zeng az élet |
| a mosolyogva síró, a bolondos. |
|
| Az égre néz; fején bársonybarettel, |
| szeme a felhők közt kutatva jár. |
| Vajj, mit keres?… epedve mire vár?… |
| Egy felleg most úszik a nap felett el… |
|
| S ifjú kezét az enyhe légbe tárva, |
| mint egy megszentelt isteni ecset, |
| a holland tájt, az édeskedveset |
| átöleli a virágillatárba… |
|
|
