| Bólong az esti ború. Köd. Hat már az óra. |
| Külvárosi ucca. A sár rongyos cipőkre tapad. |
| Itt-ott pislog a gáz börtönszagu, ócska világa – |
| s egy-egy szégyenkező és avittas boltkirakat. |
|
| Gyér itt a járókelő. Az is fázva, sietve, ha cammog; |
| térdig csap föl reá a sűrű folyadék, a lucsok. |
| Csöndben, mintha nem is vón élő görnyedt alakja, |
| veti-hányja magába: be fogynak a sovány garasok… |
|
| Amodébb gazdátlan kutya reszket, farka behúzva; |
| áll, falatot szimatolva, vagy a sintér kocsiját. |
| Érzi ma már, hogy a csontot nem dobják akármilyen ebnek – |
| ember is megbecsüli mai nap az ilyen vacsorát. |
|
| Kocsma is van, lapulón, feketén ott a sarkon, |
| amolyan spelunka, lebuj, nem mulatásra való. |
| Rongyos kabátu leány borzasan lép ki az ajtón, |
| mögötte a rendőr vigyáz s bíztatja rekedten: aló!… |
|
| Kétsort szomorú és törpe, dőltfalú házak, |
| mögöttük a béna robot hortyogja időtlen dalát… |
| Ki tudja, talán egy hírhedt betörő rejtezik itten, |
| vagy tán a lángeszű vátesz, ki jő és megmenti korát… |
|
|
