| A könnyü ötlet, könnyü élc után |
| a délelőttre itt a délután… |
| Az élet bútól felmart utain |
| mind sötétebbek gondolataim. |
|
| Nincs bennük kecsesség és semmi bók. |
| Már szinte nem elmondani valók. |
| Csak önmagamnak, csak úgy befelé… |
| Így járul a szív az alkony elé… |
|
| Dobálom őket jobbra-balra én, |
| az elhagyott part tikkadt fövenyén; |
| mint rokkant akrobata, aki már |
| közönségre és tapsra sose vár… |
|
| Fölfénylenek még néha a napon – |
| aztán, fáradtan, újra elkapom… |
|
|
