| Ne áltasd magad, ember, azzal, hogy hús a tested |
| és hogy e húson dicsfény a forma s az arány! |
| E duzzadt húsvirágot ne dédelgesd, e restet |
| az ágyak melegében s fűszeres lakomán! |
|
| Ne láss te benne bálványt, ékkővel díszitettet, |
| síkos gömbölyűsége ne légyen mámorod! |
| Mert jaj, az élet kurta! Lakomád végigetted – |
| s kínlódván megimádott húsodat vádolod!… |
|
| Nyelvedre feltolakszik a poklok undok szitka, |
| szemed kinyitván látod, hogy tested puszta víz! |
| Miazmákkal vegyesen hol sűrű, hol meg ritka; |
| hol sápatag savó csak, hol nyúlékony csiriz!… |
|
| Víz… csupa víz vagy, ember! Vizeknek bő edénye! |
| Mely folyton telik s csordul és cuppog, mint a sár. |
| És bár, ha ananász is kortyod isteni fénye – |
| arra is csak a poshadt mocsárnak sorsa vár! |
|
| Vizekkel telitöltött, felpuffadt hasu tömlő: |
| ember, csak ennyi vagy te selyem s daróc alatt! |
| Az életed: egy vízcsepp – vizekben tovaömlő, |
| mely tengerekbe hömpölyg, s nem lel sehol falat… |
|
| Büszkévé hogy tehetne szürke vízi mivoltod? |
| Nézd a porospecsétű palacknak óborát! |
| Amellyel vizenyős szomjad oly gyakran oltod: |
| az üveg-börtönében megérett legalább! |
|
| De te?… Még akkor is, ha óriás torz-madárként |
| erőszakos kezeddel szeled a levegőt: |
| néhány liter vized, a testedbe bezárt lét: |
| az romlik avas lévé meg mindenekelőtt!… |
|
| Ember: te szürke vizek s kocsonyák tömkelegje, |
| lelked figyeld, ne tested, a lomhatag herét! |
| Akkor talán majd büszkén és fénylőn fenn lebegve |
| köszöntheted a Holdnak s a Marsnak emberét!… |
|
|
