| Nem hiszem el, hogy ez az út: az útam. |
| Minden bozótja idegen nekem! |
| Valami véletlen, hogy ideborultam |
| s kialudt hirtelen a szövétnekem. |
| Valahol valami nagy hibát csináltam |
| s a hiba átkát a sírig viszem el… |
| De hogy ez az út az én igaz útam: |
| nem hiszem el! Én nem hiszem el! |
|
| Idegen szavakat hajtogat az ajkam, |
| nem az én szavaim! Egy sem az enyém! |
| Valami rossz álom uralkodik rajtam, |
| melyből felébrednem nincs semmi remény! |
| Valahol valamely szómat elharaptam; |
| mikor?… és melyiket?… elfeledtem!… El!… |
| De hogy én ezekre a szavakra születtem: |
| nem hiszem el!… Én nem hiszem el!… |
|
| Nem hiszem el, hogy ez volt rám kimérve: |
| örök-tehetlen állni egyhelyütt! |
| Ezer szent célok közt egyikhez sem érve |
| várni, hogy a lélek rabsága szíven üt. |
| Lehet, hogy mindenek így járnak a földön, |
| akiket a sorsuk erre kiszemelt… |
| De hogy a rosszak közt nem a legjobb voltam: |
| nem hiszem! Nem hiszem! Sose hiszem el! |
|
|
