| Ezüsttálon egy szelet sárga |
| dinnye fekszik egy nő előtt; |
| a magvas dinnyebél husának |
| mályvaszinén a gyenge őszi |
| napfény betegen ömlik el. |
| A nő a dinnyeszelethez nyúl, |
| lakkfényű körmére vigyázva; |
| kis kagylóbul cukorport hint rá |
| s a szája jóizűen rándul. |
| a dinnye mély belébe vágja, |
| s a csemegét nyelvére ejti |
| a csillogó villa hegyével. |
| Nyeldeklője alatt a vajszín |
| fiatal bőr hullámba szökken, |
| az élvezet langy könnye bágyad. |
| És egyre fogy a dinnyebél, – |
| s a kikapart zöld héj-szelet |
| úgy leng-inog az ezüsttálon, |
| mint a kerek nagy tengeren |
| egy árva, gyenge, karcsú csónak, |
| amelyből egy hajótöröttet |
| a mély vízár magába rántott… |
|
|
