| Be hideg lettél, barátom: Ember! |
| Hangodtól dér üti meg fülemet. |
| Ha megmozdul a kezed, mindig |
| nincs benne hév már ölelni mást… |
| Villanyod mind a drótokba adtad, |
| amelyek pokollá gyújtják a világot? |
| a berregő mótorokban cikáz? |
| Már csak a gigászi gépek lelkesítenek? |
| Csak ezer kilométerek?… Csak az idegen horizont? |
| S legfeljebb akkor melegszik át a pillád, |
| ha egy kis tömeggyilkosság esik?… |
| Be hideg lettél, barátom: Ember! |
| Olyan vagy már, akár a hulla! |
| Akinek még nő a haja, a körme, |
| de vér nem csordul már, ha belevágnak… |
| Mint a hulla, akit divatos |
| tarka selyembe öltöztettek, |
| arcára rúzst meg púdert kentek |
| s föltették egy rohanó Daimler |
| illatos, puha bársonyára: |
| s most onnan néz le a meredtség |
| S a petyhüdt massza majd csak akkor |
| zökken egyet, ha az autó megáll |
| s a sofőr ijedtében elájul, |
| mert te csak ülsz majd, s nem tudsz |
|
|
