| Langy délelőtt… Az álmos párkák |
| Az imént még öblösen, mélyen |
| egy régi szép verset szavaltam… |
|
| A konyhán künn az asszony és a |
| kislányom csöndben összenézett; |
| tán azt hitték: megbolondultam… |
| Az udvaron kóbor zenészek |
|
| kezükben egy dalt kornyikáltak… |
| Aztán elnémult újra minden. – |
| Fehér papír fölé zilált rab: |
|
| újból az asztalra borultam… |
| Az asszony kint zöldborsót fejtett; |
| a kislány lángpiros fonállal |
| hímezett; és ölembe ejtett |
|
| fejjel aludt kedves kutyuskám… |
| Ki-ki maga dolgát csinálta. |
| Úszott a ház a békességben, |
| akár egy angyalszárnyú bárka. |
|
| Csak én ülök így mozdulatlan, |
| soha semerre el nem érve. |
| Fehér papír fölé borulva, |
| az idő hűs zenéjét mérve… |
|
|
