| Sorsmorzsoló, késő éjjeli órán |
| meglibbennek a vörös paplanok |
| s a világ minden álmát rámbocsátják – |
| rám, ki ilyenkor is ébren vagyok… |
|
| Hogy is alhatnék, mikor minden alszik! |
| A virrasztással tán megváltom én |
| a földet, mely pöffeszkedőn tivornyáz |
| tavasztól s téltől elcsent fénykörén… |
|
| Ilyenkor nyíl meg előttem a katlan, |
| melyben a bűnök vörös lángja forr; |
| az aljas vágyak és a fenkölt vétkek |
| nagy hordójában érik most a bor… |
|
| Ilyenkor feni testvérkéz a tőrét |
| az álom pengő köszörűkövén; |
| ilyenkor hagyják ott a szeretőket |
| a gyilkos kéjek leperzselt füvén… |
|
| Ilyenkor lesz megvadult elefánttá |
| az ártatlan és csöndes kis szunyog; |
| gyilkolni is tudnának ilyen órán |
| az álompártás szűz-menyasszonyok… |
|
| Királybul hóhér lesz ilyenkor éjjel, |
| szegénybül gazdag; költőbül pedig |
| egy szárny csupán, amely az ébrenlétnek |
| őrjítő tornyáig emelkedik… |
|
|
