| Korok mítoszán s ködein keresztül |
| flótád varázsa zenél: Euterpe! |
| Ott állsz a görög hőskor nagy szívén |
| zenéből szőtt nehéz aranylepelbe… |
|
| Mindenhova eljut ősi hatalmad. |
| A ritmusod világon átfonódó. |
| Beethoven éppúgy adta rád a lelkét, |
| mint a harangzúgató Quasimodo… |
|
| Szimfóniák bús balzsamát lehelled: |
| Világkarmesternő!… Korokon által |
| tiéd az első gyermek-gőgicsélés, |
| orgonaszó, Faun-síp s a madárdal. |
|
| Az angyalok a nevedben dalolnak |
| és Belzebúb is, győzelme reményén |
| a rőt halált sípoddal intonálja, |
| földre bocsájtott poklainak mélyén… |
|
| A szolgáid a forték és a fúgák, |
| mik rezgő hullámhosszokon eveznek, |
| te vagy az anyja a gyászindulónak |
| s a vért felhabzsoló meztelen jazz-nek… |
|
| Te öntesz kacagást és fájó könnyet |
| a földre, a véres öröm-vederbe… |
| A te kezed vezeti házrul házra |
| a vén és vak kintornást: Euterpe… |
|
|
