249 Tótfalusi Kis Miklós Teleki Mihálynak és Tofaeus Mihálynak

1684. augusztus 15. Amszterdam
(Részlet)

A méltóságos úrnak, Teleki Mihály uramnak, tisztelendő püspökünknek, Tofeus Mihály uramnak őkegyelmeknek (cum plenis honorum et dignitatum titulis) és őkegyelmekkel együtt Erdély országának külső és belső* rendein mindazoknak, valakiknek az itt megírt dolgokat szemek és elméjek eleibe tenni illik és tetszik, békességet, egészséges hosszú életet és hivataljok szerint való minden áldást kívánok az Úrtól.

Az én Istenem engemet mire indított és velem itt mit kezdetett, kegyelmeteknek eddig – úgy hiszem – tudtára vagyon; ha egyébünnen nem, az én egy hónappal ezelőtt küldött levelemből. Aminthogy nékem is e napokban értésemre esék – az elmúlt héten ideérkezett új magyar atyafiak által* –, mire indította Isten kegyelmeteket otthon. Én ily insperatumon [nem remélt dolgon] eléggé csudálkozom; és viceversa [hasonlóképpen] elhiszem, hogy kegyelmetek is csudálkozik azon, hogy én ily formában ily dologhoz fogtam. Sőt talám még más passiót [indulatot] is érez magában azon, hogy ily dolog felől elébb kegyelmeteket nem tudósítottam. De megszűnnék kegyelmetek csudálkozni, annál inkább nékem valamit effélét vitio vertálni [hibául felróni], ha tudná mind az én dolgaimat, mind azt, miképpen voltunk mi itt informátusok [tájékozottak] szegény hazánk felől az itt folyó hírekből.

Mihelyt Isten megszégyenítette Bécs alatt a török hatalmasságot,* mindjárt ötlötte nékem szívembe e szándékot, és hovatovább, minél nagyobb veszedelmét s elnyomattatását hallottam annak a nemzetnek és egyszersmind romlását a mi nyomorult hazánknak, annál inkább engem e devotióban [buzgóságban] megerősített; hogy kész legyek azt, amit őfelségétől ez én bujdosásomnak földében áldásul vettem és annakfelette minden fáradságomat és munkámat időmmel együtt arra fordítani, hogy édes nemzetemnek ily nagy periclitatiójában [veszélyeztetésében] az én hivatalom szerint valamit használhassak. Hogy kardot kössek fel hazám mellett – úgy, hogy azzal valamit használhassak –, az én tehetségemben nem volt. Amit az én tehetségemben helyeztetettnek lenni láttam, ahhoz az eszközhöz, ahhoz a fegyverhez nyúlhattam, keresztény vallásomnak tutálására [oltalmazására]. És mi szükség többet szólanom? Megírtam kegyelmeteknek ezelőtt is, és az én Istenem s az itt velem együtt bujdosó atyánkfiai egyen-egyen, sőt az idegenek is, akik engem ismérnek, tudják az én szívemnek állását. Nem temere [vaktában], nem is immaturus zelusból [éretlen vetélkedésből] cselekedtem, hogy ily dologhoz fogtam.

Kiváltképpen való célja és alkalmatossága annak, hogy én e szokatlan életnek nemére adtam magamat, volt e szent könyvnek [a Bibliának] rongyollott nemzetünkben olyan nagy szánakozásra méltó szűk volta, mely objectum körül az én dolgaim így folytanak.

Az erdélyi református eklézsiának tiszteles püspökjének [Tofaeus Mihálynak] lelkét felindítván Isten e nagy fogyatkozásnak orvoslására, ez én bujdosásomnak útjára való belépésemkor arra a nagy jóra ez országban való útkészítést, sőt abban a dologban több részt is bízván őkegyelme énreám, midőn arról való tudósításomra várnám a választ, érkezék egykor az őkegyelme tiszteletes Gidófalvi Balázs uram által íratott levele, melyben őkegyelme, holmi eszközöknek készületi felől való parancsolásával együtt, nékem tudtomra adatá a szent gyűlésnek végezését, hogy nem ide fel, hanem otthon kellene bibliánknak nyomtattatni.* Azon időtájban tiszteletes Pápai Ferenc uram levelében azt olvasám, hogy amely aránt szólottanak itt a tipográfusok a mi bibliánknak nyomtatására megkívántatandó summa felől, odahaza megsoklalották, és az a rongyos haza huszonöt száz aranynak még csak nevétől is megirtózik.* Annakfelette tiszteletes Pataki István uram is ugyanakkor így íra, hogy a biblia nyomtatása felől való tanácsnak elbomlásán ne csudálkozzam, a fennforgó zenebonás állapatra nézve; énreám (engemet ért) fog még az maradni.

Ez hármas információkból, melyek nem gyermek emberektől származtak, én concludáltam [következtettem], s kellett is concludálnom mind ellenkezőket azzal, aminémű dispositióját [rendelkezését] kegyelmeteknek már mostanában hallom.

I. Hogy a költséget sajnálják. Tehát ez úton abban a dologban semmi nem lészen; akik kétezerötszázat sajnállanak, ki gondolhatná, hogy készek legyenek kitenni háromezerötszáznál is többet?

II. Közönséges országos gyűlésből ment ki a végezés, hogy ha nyomtattatik, odahaza nyomtattassék a biblia. Az erdélyi eklézsiának authoritása [hivatali tekintélye] és existimatiója [megbecsülése] ellen nagyot vétettem volna én, ha úgy mertem volna gondolkodni s ítélni, hogy még az a végezés felbomolhat.

III. A biblia nyomtatását gátolja a zenebonás állapat. Atqui [pedig] még akkor, mikor nékem ez íratott, azaz ezelőtt circiter [körülbelül] három esztendővel, tűrhető volt annak a hazának, azaz Erdélynek állapatjának zenebonája. Melynek mindazáltal olyan ereje lévén, hogy arra nézve kezeket lebocsátanák az emberek (melyet ebből is concludáltam, hogy végtére e dolog aránt sem eszközök felől, melyekről ezelőtt commitáltak [utasítottak] volt, sem készület felől, sem semmi mozgolódás felől semmi tudósítással vagy instructióval engem nem értenének), akik e nagy munkát kézbe akarták venni vagy vétetni.

Annál inkább concludálhattam én osztán az elmúlt ősszel ex mira illa rerum metamorphosi [a dolgoknak ama csodálatos átalakulásából], és nem bolond argumentáltam a minore ad majus [következtettem a kisebből a nagyobbra], hogy bizony tízszerte inkább meggátolja az embereket e nagy jóra való szándékozásokban már országunknak mostani állapatja; midőn azt a háborúságnak árjaival teljességgel elboríttatottnak lenni halljuk, és a dolgok így menvén elő, hovatovább mind alább, hogyha amint kezdődik, a mi háládatlanságunkért reánk bosszonkodó Istennek engedelméből a pápistaság földünkben teljességgel elhatalmazik, mely onnét keresztény vallásunkat kiirtani már régen szándékozik,* annál több akadályok, s tízszerte tehetősbek támadnak e mi bibliánk nyomtattatásának meggátolására: és így születik-e valaha?

Mindezekre nézve senki ne csudálja, ha engemet, aki magamat nemzetemnek közönséges hasznára szántam, és mesterségemnek s mesterségem után lehető állapatomnak, hivatalomnak, sőt majd egész életemnek kiváltképpen való céljául e szent könyvet tettem fel, könnyen reá vehetett (hogy így szóljak) az én Istenem, hogy ily mesterségem, hivatalom s célom szerint való és az őfelsége áldása után (melyet is úgy tökéllettem el magamban, hogy nem egyéb végett közlött velem) nem is teljességgel lehetetlen munkára kezeimet reá vetném, ilykor, midőn nemzetemet s vallásomat közel in extremo [végszükségben] lenni látnám, és a jelenvaló dolgok kétségbe hoznák, ha valaha ily szolgálatomra adattathatik-é alkalmatosság. Idque [és ezt] annyival is inkább, hogy már azon munkának egyik részének véghezvitelére reá is készültem volna.

De miért nem cselekedtem (azt fogja kegyelmetek szememre vetni), hogy avagy csak tudtára adtam volna idejénkorán e szándékomat hazámnak?

Én ezt nemcsak azért nem cselekedtem, hogy tudtam, mint szokott lenni, midőn a mi hazánkban formális háborúság vagyon: felejtik ilyen dologra vagy ily dolognak hírére is figyelmezni etc. Hanem kiváltképpen azért, mert abban teljességgel semmi módot nem láttam. Ha a postán való levélküldésnek módjáról gondolkodtam, akár Német-, akár Lengyelország felé tekintettem, mindenfelé ellenségeinket lenni és azok által az utakat bezárattattaknak lenni láttam;* és úgy hittem el, hogy azok az embereink, akiknek munkájok által kelletnék vagy Bécsben vagy Braszlón vagy Danczkán túl leveleinket igazítanunk s küldenünk, ilyen időben nemcsak nem szolgálnának, hanem még meg is neheztellenének, hogy nem általljuk olyan szolgálatra szorgoztatni, mely miatt magok is könnyen suspitióba [gyanúba] és valami bajba eshetnének.

Kellett azért kételen várakoznom az innen hazamenendő magyarok alkalmatossága után, mely is nem hamar adatott. Húsvét és pünköst között* indultak ugyan innét debreceni deákok, és én azok által írtam ugyan egy privátus jóakarómnak, de kegyelmeteknek nem, mert azok után három vagy négy héttel akartak indulni (akkori dispositiójuk szerint) directe [közvetlenül] Erdélybe menendők is, az úr, Teleki uram őkegyelme alumnusi [ösztöndíjasai] közül, kik által tudtam, hogy mind bizonyosban, mind pedig talám hamarébb is kézhez szolgáltathatnának az én leveleim. Tudjuk per experientiam [a tapasztalat folytán], hogy sokszor vagy eltévedni, vagy sokat múlatni* szoktak leveleink, melyeket csak Magyarországig menők által küldünk Erdélybe; mivel azon túl nem mindenkor adattatnak alkalmatossági az elküldésnek.

De quidquid sit [akármi legyen], nem mehettek volna ez idén magyarok haza olyan idején, és nem praesentálhatták volna [nem adhatták volna kézbe] levelemet, hogy megelőzhettük volna a kegyelmetek részéről kezdődött dolgot; mert talám amikor én ezt itt kezdettem, kegyelmetek is akkor tájan kezdette volt azt otthon avagy csak tanácskozásával mozgatni. Márpedig a dologhoz mit szóljak? Én egyfelől örülök, másfelől magamban háborgok, hogy a dolgok így vagynak. Örülök azon, és áldom az urat, a mennynek Istenét, hogy szegény hazánkat még olyan állapatban meghagyta, minden mi vélekedésünk felett, hogy e nagy jóra nemcsak elméjét vethetné, hanem de facto [ténylegesen] kezdésében is megindulhatna.* Másrészént nem lehet, hogy ne törődjem azon, hogy vagy mi nem tudtuk a kegyelmetek állapatját s szándékát, vagy kegyelmetek a miénket; mert vagy mi nem kezdettük volna, vagy talám kegyelmetek is másképpen disponált [rendelkezett] volna. Már mit kellessék cselekedni, az kegyelmetek bölcsessége és kegyessége azt feltalálhatja. Én már ezt, ha kezdettem, s ha félig elvittem, Istennek segedelme által végére is hajtom. És ha nem ily alávaló szegény legény, hanem oly ember volnék, hogy kegyelmetek tanácsadásommal kínálni merném, így szólanék:

Isten ezt elvégeznünk és békével hazavinnünk engedvén, nemzetünknek ezaránt való mostani szükségének avagy csak (mert nem sok, hanem mintegy negyedfél ezer lészen) a nagyját ezzel alkalmasint elüthetjük: Kegyelmetek szükségtelen költséget ne tégyen. Én megláttatom kegyelmetek szemeivel az én tanácsomnak gyümölcsét, megmutatom útját, sőt Isten éltetvén, s hazánkat békességben megtartván, magam megkészítem, amit szándékozásomban már régen, ehhez való kezdésem előtt elkészítettem volt, melyen a mi nemzetünk e nagy jónak szinte oly nagy bővségével boldogíttathatik, mint aminéművel bírnak más keresztény nemzetségek, melyek ezaránt legboldogabbaknak ítéltethetnek.

Én mindjárt akkor, hogy tudtomra esett a szent gyűlés végezése, mely jobbnak találta bibliánknak nyomtattatásának otthon való procurálását [gondozását], és gondolkodtam úgy is, hogy talám az én szolgálatomtól abban a dologban nem fognak idegenkedni, állhatatosan bennem megfeneklett végezéssel magamban eltökélettem, hogy Isten engem hazavivén, kegyelmeteknek reáhajlásából a mi bibliánk nyomtatásának azt a módját vegyem elő, és kövessem, melyet itt követnek a Schipper és Athias műhelyekben az anglicana bibliának nyomtatásában;* amely módot, több jóakaróim között, tiszteletes Leusden János uram nékem nem egyszer-kétszer commendált [ajánlott]. Én feltöttem ezt magamban, hogy talám reávészi magát a magyar nemzet, hogy azt cselekedje, amit a belgák, kiknek azelőtt is volt bibliájok a magok nyelveken, és az a versio recepta [elfogadott fordítás] volt: mindazáltal vétkeket érezvén benne, a dordrechti synodusban elővötték és bizonyos tudós emberekre demandálták [rábízták] annak revisióját [felülvizsgálatát] és corrigálását [kijavítását];* akik nem kevés időt töltvén el abban a munkában, annyira castigálták [megjobbították], és minden vétkektől úgy megtisztították, hogy osztán mintegy canonizálhatnák [szabályszerűnek nyilváníthatnák] vagy authentizálhatnák [hitelesíthetnék]. A mi nemzetünktől ha ki nem telhetnék is ilyen nationalis synodus [nemzeti zsinat], kitelhetnének avagy csak provincialis [tartományi] vagy generalisok [egyházkerületi közzsinatok], és azoknak egymás közt való consensusokból [megegyezésükből] az ilyen dolog véghez mehetne.

Én azonban, míg az lenne, a betűmetszés és öntésbeli mesterségeim által a készületet adornálnám [felékesíteném], mely alkalmas költséget kíván ugyan és az én részemről igen sok munkát, de mivel megbecsülhetetlen a haszna, elhitettem magammal, hogy országunk annyi költségét nem szánja, mint én is munkámat, ad extremum usque halitum [utolsó leheletemig].

Így folytatván én gondolataimat, az elmúlt ősszel lett dolgok és hírek* kettévágták e célomnak consequalása [elérése] felől való reménségemnek fonalát, igyekezetimet determinálák prosime [meghatározták közelebbről] erre, amerre ím eredtem. Pedig, hogy az Úr Isten jobban adta a dolgokat, melyek engem erre vittek, és vagy csak a mi Erdélyünkre nézve másképpen vagynak a dolgok; így, hogy én azon elébbeni szándékomat resumálhassam [újra elővehessem], és így szólhassak: Ám legyen már ez most mintegy fölöstököm [reggelim] gyanánt, mely, Isten velünk lévén, elvégeződik a jövő téllel, azaz akkorra, amikor a kegyelmetekét elkezdhetnénk (mert, tiszteletes Kolosvári uram felérkezik is, úgy vagyon mindnyájunknak tudtunkra, hogy őkegyelme abban meg nem mozdul mindaddig, míg kegyelmetektől újabb információt nem vészen, és annakutána, ha megindulna is, csak a betűöntésben és egyéb készületben négy vagy öt hónap eltelnék, a munkában is közel két esztendő, ha annyi exemplart [példányt] kezdenek nyomtatni), és a magyarságnak kezébe adattatván, annak éhségét elveri, úgyhogy könnyebben várhassa a derék ebédet.

Én azonban, mihelyt ez ajándékocskával együtt édes hazámnak magamat bémutatom, mindjárt kezdem – ha kegyelmeteknek úgy tetszik – a biblia nyomtatásának megemlített módjára való készületet; mely meglévén, akár húsz- vagy huszonötezer bibliának nyomtatása kívántassék esztendőnként, meglészen. Arra a készületre ámbátor kegyelmetek ne akarjon is költséget tenni, én ha (amint feltöttem) hat vagy hét bibliát adok is e mostan készíttetendőkből annyi pénzen, amennyin most otthon egyet vésznek, reménlek annyi tehetségecskét, hogy arra én elégséges lészek; nem is egyébre szántam ezeknek árát.*

Ha pedig kegyelmetek maga költségét akarná arra conferálni [adni], az is álljon a kegyelmetek szabadságában. Se becsületemet, híremet, nevemet, jövedelmemet nem nézem, akarmint légyen, csak légyen meg, amit én ez úton intendálok [amire törekszem], csak consequálhassa [érje el] a magyar nemzet azt a nagy jót, melynek mintegy cikkelyei emezek:

1. Megszabadunk az idegenektől, nem kételeníttetünk utánok sompordálni olyan magunk elégtelenségének, nemzetünk incuriositásának, segnitiesének prodálásával [nemtörődömségének, tunyaságának elárulásával], megismerésével és szégyenével etc.

2. Költségünket és költségünkkel szerzett jószágunkat nem szerencséltetjük ily messze földre, oly veszedelmes utakon.

3. Nyelvünket tudó munkások által menvén véghez a munka és az eklézsiának magának szemei előtt, mennyivel helyesebb, mennyivel vétketlenebb munka tétethessék, kegyelmetek maga megítélheti.

4. In promptu [kéznél] lévén az alkalmatosság – kiváltképpen az a készület, melyet én emlegetek – akkor, amikor és annyi számú bibliát, amennyit akarunk, nyomtathatunk. Nem kell idegen s messze lakó népeknek, akikhez folyamodnánk, vagy azokat tőlünk elrekesztő közvetett országoknak – melyekben utazni kell annak vagy procuralásának [ellenérzésének] vagy kezünkbe való vételének okáért –, alkalmatosságit vagy alkalmatlanságit cirkálunk, azoktól függenünk, etc.

5. Egyszer meglévén a correctio [javítás] a megemlített készület szerint, elszolgál az negyven vagy ötven esztendeig is, ámbár minden esztendőben elöl s meg elöl kezdjük a bibliát nyomtatni; nem kell corrigálásában munkálódni, se vétkektől félni; lehetetlen abban véteknek esni.*

6. Így bővülhet el a biblia köztünk, másként nem. Ámbár nyomtattassanak most tízezer bibliát, elfogy az időjártában, s ismét megszűkül nemzetünk. Negyven esztendőktől fogva (kivévén a váradi editiót) nem nyomtattatott bibliánk.* Ezután is úgy légyen? Addo, quod [hozzáteszem, hogy] annyi számmal, azaz tízezerrel még nemigen bővül el a biblia az egész magyar nemzetben. De ha tízezeret vagy húszezeret vagy huszonötezeret nyomtatunk minden esztendőben, mennyivel inkább?

De talám képtelenségnek alítja* valaki, csak meggondolni is, hogy annyi számú bibliának kellene continuo [állandóan] nyomtattatni. Hová tennék? – inquiet [fogja mondani].

Atqui itt Amstelodámban Schippernél, Athiassal együtt, amint nékem referáltak, közel ötvenezer anglicana bibliát nyomtatnak minden esztendőben. Hát oda bé helyben Angliában avagy egyet sem nyomtatnak-é? Mégis mind vagyon, hová tegyék. Én azt akarnám, Isten éltetvén, igyekezetemet is és munkámat (ha azzal orvosoltathatnék) tőle nem szánnám, hogy a mi nemzetünk ne maradna abban a nagy írástudatlanságban (azaz értem csak az olvasásnak nem tudását), melyben addig, hanem a magyar scholák vigealnának [iskolák virágzanának] etc. Hogy mind gyermekek, asszonyi állatok, városiak, falusi parasztok, et cetera olvasni tudnának. Szégyen borítja orcánkat, ha conferáljuk nemzetünket ezekkel, akiket ez országokban látunk.

7. A magyar biblia el nem bővülhet, hanemha megolcsóul. Itt a deák [latin] és a belga bibliákat a legolcsóbbak[at] újantában szokták circiter egy talléron eladni; de mégis bőv, mert ez bőv pénzű nemzetség, és könnyebben kitészen egy tallért, mint nálunk valaki tíz vagy tizenkét polturát.* Azért abban kellene mesterkednünk, hogy a mi bibliánkat a mi pénzetlenségünkhöz szabván, olcsóvá tehetnők. A megemlített módon* kívül pedig akarmint nyomtattassék, nem lehet, hogy igen olcsóba kerüljön, és úgy adattathassék. Az szerint pedig annyira is megolcsóulhat, hogy hazánkban, amennyire most egy psalteriumot [zsoltároskönyvet] vesznek, egy bibliát vehessenek. Csak a papiros csinálási mesterség közöttünk lábra kaphasson, mely is énnékem tulajdon mesterségeim mellett kiváltképpen való kívánságom és igyekezetem, én fogadással fogadom, hogy igaz elég bibliát adok fél-fél talléron; sőt olyan formában lehet, hogy annál még jóval is olcsóbban.

Azon pedig senki meg ne ütközzék, hogy az én betűim, melyekkel most nyomtatok, nem szinte oly rendesek, amint kelletnék in excellenti gradu [kiemelkedő fokon]: ezeknek hibái löttek mind attól, hogy ez még eleinten való munkámnak specimenje [próbája], azaz ezeknek matrixait készítettem volt még mikor a mesterséget tanulnám; mind attól, mert szaporaságnak okáért a betűöntésre magam mellé segédeket fogadtam volt, akik többire a mesterséget nem tudván, jól nem munkálkodhattak. De ha Isten engemet megtart, én ezután olyakat készíthetek, hogy Európában akárhol számot tésznek, és ha jó papirosunk lészen, talám a nyomtatásban is aemulálhatunk a belgákkal.

De hogy szót ne szaporítsak, ezek így lévén, kérem – mint uraimat s atyáimat – kegyelmeteket is arra: Ne alítson kegyelmetek bennem praesumptiót [beképzeltséget] vagy arrogantiát [kérkedést], és ne tartsa maga kisebbségének azt, ha ily alávaló szegény legény olyan embereknek láttatik tanácsot adni és azoknak tanácsokat elváltoztatni igyekezni. Én nem igyekezem ezt, hanem a dolgokat adom elő, melyeknek annak idejében való nem tudása állította meg kegyelmeteket azon a tanácson, melyben már ezeknek ismeréséből kegyelmeteket megmaradni a kegyelmetek prudentiája [bölcsessége] talám nem engedi.

Ily dologban, ha tanácsot adnék is, azzal a kegyelmetek becsületi nem periclitálódnék [veszélyeztetődnék], és én derék embernek azzal magamat nem tarthatnám. Én az én mesterségem szerint való dolgokban feljebb bölcselkedhetem kegyelmeteknél, s mégis egy hitvány ember vagyok. Egy egész ország népe egybegyűlne is, nehezen csinálna egy kirstály ivegpohárt, ha közöttök senki a mesterséget nem tudná; de ugyan nem derék ember afelől az iveggyártó vagy öntő azzal, hogy egy ország népénél többet tehet ezaránt; amazok sem tarthatják kisebbségnek etc. A tővel drágalátos ruházatokat varranak, s mégis olcsó a tő. Hirtelenkedésből s emberi indulatból e dolog aránt semmit ne cselekedjék.

Ne tessék felette nehéznek a már kimondott voxot revocálni [véleményt visszavonni]; nincs országunkban a persiai királyok törvénye.* Ecclesia etiam in rebus fidei errare potest; quanto magis in externis dispositionibus, quae casibus variis obnoxiae sunt? [Az egyház a hit kérdéseiben is tévedhet; mennyivel inkább a világi intézkedésekben, amelyek különböző véletleneknek vannak alávetve.] Melyek ha az előtti dispositiót, ti. a bibliának otthon való nyomtattatása felől valót erőtlenné tehették, a mostanit is szinte úgy meglehet. Az Isten vötte kegyelmeteknek eleit, ki kegyelmeteknek készebb és tágasabb utat mutat célának elérésére. Ha az nehéznek látszik, hogy a tiszteletes Colosvari uram ez útra való expediáltatásával [kiküldésével] fogyott az eklézsia vagy ország költsége hiába; én másként szántam volt az erdélyi eklézsiának az én bibliámból ajándékocskát, ha miattam károsíttatott meg, vagy egyképpen vagy másképpen kívánják refundálni [visszatéríteni], kész leszek, avagy jövendőbéli szolgálatommal compensálni [viszonozni].

A nagy Istenre, kegyelmetek kegyességére, nemzetünkhöz s vallásunkhoz való szeretetire kérem mégis kegyelmeteket, ne statuáljon [határozzon meg] valahogy valamit emberi indulatból az én romlásomra s jó igyekezetimnek meggátolására valót. Hagyja inkább élni a tyúkot, mely aranyat tojhatik, és ne igyekezze károsítani azokat a bujdosó magyaroknak ittlevő gyámolait is, akik e munkára nékem segítségeket nyújtották.*

Azokra nézve, amikben az editio nem fog egyezni az elébbivel, provocálok [perbe hívok] minden jó lelkiisméretet, minden censorokat az igazságnak székire: ez egész világ előtt számot adni készek vagyunk. Akarki conferálja [vesse össze] és ítélje meg (csakhogy sine preajudicio [előítélet nélkül]), úgy tapasztalja meg, hogy nem innovandi libido, sem temeritas [nem újítási vágy, sem vakmerőség], hanem inkább az Isten beszédéhez való hívség vitt arra, hogy így procedálnánk [járnánk] e munkában.

A minap megírt jegyzéseim után megint ilyeket observáltam [jegyeztem meg]:*

Ámbár maga tiszteletes Kolosvári uram legyen arbiterünk [döntőbírónk], és ha kegyelmetek úgy akarna disponálni, hogy őkegyelme itt maradjon ennek végeződéséig, légyen supremus inspectora [főfelügyelője] e munka hátra való részének, correctiójának: énnékem nagy nyereség lenne, ha terhembe valaki participálna [részt vállalna]. Sőt ha kegyelmeteknek tetszhetnék e munka, légyen kegyelmetek szabadságában ennek háromszáz vagy négyszáz tallérig való részét (amennyivel én ebben másoktól segítődöm) magához váltani, satisfaciálván [kielégítést adván] azoknak.

A papiros csinálásnak mestersége aránt kegyelmetek hazánknak nagy javára cselekedné, ha most committálna tiszteletes Kolosvári uramnak felőle. Őkegyelme, minthogy publica authoritate [hivatalos felhatalmazással] küldetett ide, hathatósabb lenne ebben való munkája, találhatnánk egy jó mesterembert, aki által ott elterjedhetne az a mesterség is.* Sőt ha a politicusoknál [tisztviselőknél] a consiliis [tanácsadó] volnék, más egyéb mesterembereknek is innét hazánkba való szállíttatását is javallanám. Merő félistenek ezek a mesterségekben a miéinkhez képest. Vagyon itt egy Frank Ádám nevű Kolozsvárról származott itt való lakos, ki így beszél, hogy ha ő egynéhány derék mesteremberekkel Erdélybe menne, és ott szabadságot engednének nékiek, azt cselekednék, hogy ha most az erdélyi fejedelemnek egy tonna arany jövedelme vagyon esztendeig, két tonna lenne hat vagy hét esztendő múlva, azaz kétannyi, mint most esztendőnként.

De én ezt abbahagyom, mert a hosszas írással eddig is meguntattam magamat. Kérem kegyelmeteket, vétkül ezt nékem ne tulajdonítsa, mert sok dolgot két-három szóval hogy kifejezzek, nem lehet.

Az Úristen tartsa meg és bírja minden jóra kegyelmeteket annak a szegény hazának és abban a keresztény vallásnak megmaradására, terjedésére.

Properante calamo, Amstelodami 15. Augusti, anno 1684. [Sietős tollal, Amszterdamban, az 1684. esztendőben, augusztus 15-én.]

Kegyelmetek méltatlan, együgyű szolgája

M. Tótfalusi Kis Miklós, manu propria.

Postscriptum. Én az éntőlem előszámláltatott vétkek között most nem is említem az én elébbi levelemben feljegyzett első hét reguláink* ellen való vétkeket, mert azok igen sokak: nevezetesen a mi bibliánkból, ti. e Jansonius nyomtatta bibliából, kihagyatott szók reátelnek közel háromezerre. Nem sokkal lenne kevesebb számok, ha felcirkálnók, azoknak is, amelyeken munkálódtunk, a textushoz [szöveghez] tartozó vagy nem tartozó szóknak különböző betűk által való discernálásokban [megkülönböztetésekben] etc., hogy a többféléket ne jelentsem. Tiszteletes Kolosvári uram ha felérkezik, s elszemléli e mi munkánkat, a Jansonius bibliának általunk kifedeztetett vétkes voltát, és ellátja, miben álljon ez a correctióbéli munka, elszörnyűködik, és minden bizonnyal elhiszem, olyan perplexitásba [zavarba] hozza magát, hogy azt se tudja, mit cselekedjék. Mert lehetetlen, hogy reábocsássa a lelkiisméret (annál inkább, ha kegyelmetek is valami affélét committált őkegyelmének), hogy avagy csak a mostan megjelentett módok szerint való vétkeket intacte [érintetlenül] hagyja (hogy a többiről ne szóljak); azoknak megorvoslására pedig szükségképpen ezt a methodust kell követnie, melyet mi követtünk, azaz conferre biblia nostra cum fonte, cum versionibus aliis, cum criticis et commentatoribus [összevetni a mi bibliánkat a forrással, más fordításokkal, a szövegkritikusok és szövegmagyarázók munkáival]. Melyhez ha őkegyelme hozzáfog, egy embertől rövid idő alatt véghezvihetetlen munkát kezd, és bár egyebet ne cselekedjék, igaz elég munkája lészen mindaddig, míg az a biblianyomtatás véghez mégyen. A tipographicus vagy orthographicus errorokat [a sajtó- vagy helyesírási hibákat] is mind egyig corrigálni kell addig, míg a typothetáknak [betűszedőknek] kezekbe adattatnék az exemplár. Ki procuralja (őkegyelme amában [!] lévén foglalatos), ki s mint corrigálja a typothekát, lássa. Expertus loquor [hozzáértőként szólok], s amint a dolgokat tudom, úgy szólok. Kegyelmetek cselekedje, amit akar.

Jakó, 299–315. Nr. 9. S. k.




Hátra Kezdőlap Előre