250  Tótfalusi Kis Miklós Pataki Istvánnak

1685. szeptember 19. Amszterdam

Isten minden áldásival virágoztassa a kegyelmed életét s egész házának állapatját!

Én nem tudom, uram, csudáljam-é csak, vagy szégyelljem is, vagy még harmadképpen is mint légyek illetődött ez ily egymáson keresztül álló dolgok aránt. Az örmény nemzetség engemet keresett meg, és hozzám folyamodott betűkészíttetésbeli boldogíttatásnak okáért; Erdély országa viszont örményekhez folyamodott, azok által keresi betűkészíttetésbeli boldogíttatását.* Nem irigylem a másuvá menő hasznot, hanem fájlalom a kegyelmednek való szolgálhatásombeli alkalmatosságnak elfordulását és sajnálom szabású [!] azt, hogy idegen, mégpedig efféle dolgokra nézve oly durva és débdáb nemzetségből találkoztanak hazánkbéli szükségeknek ez nemeknek orvoslására, melyre én magamat ennyi sanyargásommal készítettem.

Tudom, hogy magam untattam el kegyelmetekkel az utánam való várakozást, oly későre halasztván hazamenetelemet. De már erről való dispositio [rendelkezés] nem hatalmombéli dolog volt. Isten az, aki az én dolgaimat így igazgatta és csudaképpen forgatta, hazasietésemben gátot vetvén előmbe. Köz[e]lebb mostanra is – úgy hiszem – leveleim helyett sokan személyemet várták, de én ezt még ez idén is haza nem küldhetém. Elég kedvem ellen esik nékem is, de nem tehetek róla; talám Isten ezt is jómra fordítja. Másként, si causas secundas et prosimas spectemus [ha a közelebbi és a legutóbbi okokat néznénk], úgy tudom, legalább e toldalékja ide való késésemnek nem accedált [járt hozzá] volna, ha egy embernek idejövetele [Kolosvári Istváné] utamat bé nem vágta volna.* Elhozza az Isten az én szabadulásomnak is idejét; eljő a jó tavasz, és akkor a darvakkal együtt én is szárnyamra kerekedvén, régen elhagyott honomat megkeresem.

Interim [közben] én kegyelmedet a legkiváltabbképpen való jóakaróim közé számlálván, kérem, találtassa úgy magát velem: én kegyelmedtől vékony ismérkedésemmel vetett relatiómat [kapcsolatomat] kivenni nem akarom, ha elmúlt vagy múlik is az ok, mely azt szorosabban tarthatta volna. Azért akarám e levélkémmel is magamat kegyelmed előtt emlékezetbe hozni, hogy jó darab időtől fogva való hallgatásomból idegenséget ne gyanítana hozzám.

Bátorságos írásimról pedig, mind most s mind ennek előtte valókról, kegyelmed megbocsásson, ha kegyelmedet nem ismerném, vagy nem írnék, vagy más stílussal élnék. Isten kegyelmedet vigye későn mennyországba!

Kegyelmed szolgálatjára, míg él, kész

M. Tótfalusi Kis Miklós, manu propria

Amstelodami, 19. Septembris, anno 1685.

Jakó, 323–324. Nr. 14. S. k., eredeti.




Hátra Kezdőlap Előre