2 János úr első levele,
+ amely a következők előszavának nevezhető.
E levélben, mely a zavaros időkben+ íródott, jellemzi e zavarok
gonosz természetét, és sok egyéb hasznos dolgot közöl
*

Szeretett fiamat, Pált, a királyi kancellária jegyzőjét köszöntöm.

Mivel helyt szoktam adni,* fiam, kívánságaidnak, tetézett sürgetésed ugyancsak hevesen ösztökél, hogy követelésed (pontosabban szólva:* követelőzésed) előtt elhajoljak inkább, semmint meghajoljak – úgy pedig, hogy világosan megértsd: mostani tolakodásodnak sem belátásból, hanem ráunásból fogok engedni. Mert bizony csípős korbácsütésekkel+ ösztökéled szeretetemet, hogy semmiféle lanyhasággal ne fékezd a szokásosan tevékeny végrehajtói munkát, és visszahúzódó* kéréseid miatt a visszautasítás fenyegető szirtjeire ne sodródj! Ezt* bízvást megérdemelné ugyan türelmetlen sürgetésed, én mégis másként határoztam, hogy tudniillik tiszteletlen követelései miatt keserűséget ne okozzak a tiszteletre méltó kérelmezőnek.

Márpedig sok minden* gátként mered elém, sőt sok minden biztat is az ellen, hogy beszédemet (ha egyáltalán van még bennem) épp most tegyem oly hitvánnyá,* s hogy aztán – első szent egyháztanítónk* kijelentése szerint – előbb* ítéljen el+ a magam szava, mintsem fölmentene a másoké. Mert szükséges, hogy a szerénységnek is meglegyenek a határai – amelyeket nem maga szab, hanem amelyek között mozoghat, hogy tennivalóit mindig az erkölcs és a kor követelményeivel hangolja össze –, nehogy bárkit is dölyfössé tegyen rangja, fáradozásainak+ eredménye vagy kedvező helyzetének érzéketlen szerencséje!*

Egyébiránt ha te is hajlandó vagy szemügyre venni és megfontolni a jelen idők állását,* hamar fölhagysz a nógatással, hogy épp most siessek beavatni* számodra szemérmességem* mindmostanig érintetlen hajfürtjeit, amelyeket csak akkor vagy legalábbis főként akkor tudtam biztonságban, ha házam szentélyében elrejtve kerülik el a külvilág piacának* mindennemű cséphadaróját. Mert mondd csak meg, légy szíves,* nem ama időket látod-e most világosan, amelyeket egykoron vészjósló ének*+ érzésem szerint nem is leírt, megfestett inkább – mármint amelyek folyamán* először az egész országban gyászos törvényszünet*  lappang, és a végzet minden erkölcsi gátat átszakít, végül a törvények béklyójától eloldott dühöngés vágtatni kezd, a véletlen kóborol mindenütt, emel magasba s ejt a mélybe; a fegyverek hatalmaskodó kézzel forgatnak föl minden jogot, és a természet pusztító vihara fejtetőre állít törvényt, szerződést egyaránt. Fölszabadult akkor a gyűlölködés, és a rablás meg az ellenséges fosztogatás kecsegtetett gazdagsággal.

Csakhogy* – ó, borzalom! – inkább rokoni, mintsem ellenséges fosztogatásnak nevezném, hisz ebben baráti kéz fordul tulajdon vére ellen, rokon vív csatát rokonával! Soroljam-e tovább? Senki nem ismer irgalmat, senki nem mentes a rettegéstől; ahány* tag, annyi sebtől láttuk vérzeni, a jogot is az erőszak mérlegén osztották, egyszóval halálos versengés izzott föl. Elborult tekintettel rohanunk közös vesztünkbe; kevés a gaztett bosszulója, de özönnel van, ki elkövesse; megrendült a hűség+, oda a nyugalom, véredben már nem bízhatol, és ahogy a régi szólás* tartja: „öcsém gyűlöl+, csak azt tudom.” Ráadásul e fölfordult világban még a szavak jelentését is kiforgatják, és eljön az az idő, amikor a bűnt erénynek+ mondják, csak siker s szerencse kísérje. És ha azt akarod, hogy e panaszokat tovább folytassam, bizony pirulás nélkül, de annál nagyobb fájdalommal teszem hozzá: az erénnyel már alig élnek, annál inkább visszaélnek; már ritka az, ki parancsol ösztönének, és már – hogy úgy mondjam – a gazság gyümölcse az+, hogy semmit sem tartunk gazságnak.

Nos,* ilyen körülmények között, az erkölcsök s az élet ily nagy válságában méltányosnak ítéled-e, hogy irántad való szívességem is a törtetést vegye célba inkább, ne pedig a megvetettséget? Holott – úgy hiszem – jól tudod, mit ír hasonló helyzetre utalva az emberi történelem ama nagy pátriárkája,* amikor ezt mondja: „a megvetettség+ tesz védetté, ahol a jog már nem oltalmaz”. Helyesebb ítéleted inkább abban fog megmutatkozni, ha arra sietsz rávenni, hogy beszédem visszafogottabb legyen, és maradjon meg partjai között – főképp ebben a zivatarban, amelyben – mint tudod – ügyünk és hírünk+ egyaránt aggasztó s kétes helyzetbe került.

Magamnak is az volt törekvésem és szándékom, hogy megpihenjek, és olyan, mindkettőnk számára biztonságot nyújtó szellemi tevékenységbe fogjak, amelyben (s ez az egész munkától várható vezéri* haszon!) épp a csend hű védőrizetére+ van szükség. Hiszen soha nem szűntem meg+ attól rettegni, hogy ama helyről, amelyen a nyilvánosság előtt oly védtelen állottam, az ítélkezések és sorsváltozások eme haragvó örvénylésében,* még lesodródik az erkölcsöt tápláló szerénység. Miután tehát a háború hallgatást kényszerített+ az erkölcsre és a törvényekre, önként tűrjük a tétlenséget. És ebben a mérhetetlen kavargásban és békevesztésben – hogy* a henye munkával vissza ne éljek – én különösképp hasznosabbnak* tartottam tollamat s gondomat menedékbe vonni kissé a künn zúgó szelek elől, nehogy valami cenzori szó* kerüljön a nyilvánosság elé, aminek révén azután szándékomhoz nem méltó alku* fenyegetné tollforgató tevékenységemet+. Holott azzal mindig is hazámnak akartam szolgálni, s nem a becsvágynak, jól tudván, hogy ha ebben a megbecsülés utáni törtetésben* még a süvegemet* is az írásom mellé tenném, bizony a fejemről cibálnám le azt!

Te azonban akkora szabadságot nyertél nálam követeléseid tetszőleges behajtására, és akkora vakmerőségre vetemedtél a sürgetésben, hogy szerető szívem meghasad inkább, semhogy valamit tőled megvonjon; így azután sem buzdításodra, sem kérésedre nem mondhatok nemet+. Ám előbb* hallgasd meg, miként is mérlegelem* kérésedet!

Tolakodásod ugyanis ezúttal áldott* csalétek* volt adósságom törlesztésére, s jó órában érkezett: éppen ki akartam magam lopni a közéleti tevékenységből, amikor elém állt s arra csábított,* hogy e kicsinyke, másra* szánt* szabadidőmet akaratom ellenére is főként néked szenteljem. – Nosza,* lássuk hát, mit kívánsz! Nemde azt, hogy házam zugait s levelesládáit tüzetesen átvizsgálva keresgéljem össze számodra egykori leveleim lapjait,* s azokat kötetbe szerkesztve olvasmányul nyújtsam át néked? Csakhogy nem egykönnyen látom be, mivégre mindez, s mi ok ösztönöz e követelésre; kivált hogy ráadásul még ilyen szenvedélyesen kényszerítesz mintegy visszatérhetési joggal*+ hívnom vissza a régen sutba vetett írásmesterséget.

Mert* ha ismereteid gyarapításának a kedvéért hajkurászod őket, bizony árnyéklénytől kérsz segítséget; ha viszont azért, hogy a stílusomban gyönyörködj, várakozásod abban is csalatkozik, ha a forrást odahagyván a patakban kezesed annak megromlott zamatát. Bizonyára a kezed ügyében vannak a régi kiváló emberek ama jeles és híres levelei, amelyekben az emberi szellem verejtékes munkája oly művészit alkotott, hogy mind a tanulni, mind a csodálni valót megtalálod bennük. Az ő művelt olvasásukon hízlald magad, ne az én ösztövér beszédemet keresd, amelynek ha netán szert teszel is valamiféle kiadására, én mondom: hamarost rajtakapod – mint egykor Aiszóposz× varjúját* –, hogy idegen tollak ékesítik+, úgyhogy kevés olyan mondásra akadsz nálam, amit korábban el ne mondtak volna.

És megvallom, az ilyesféle kölcsönzést sem nem szégyellem,* sem nem bánom, ha úgy tetszik, hogy az ősök művelt szelleméhez haszonnal fordultam tanácsért, vagy ha szokásommá vált mások átbúvárolt alkotásait a magam gyakorlatában alkalmazni. Hiszen még a te Maród* sem pirult ettől, akiről azt állítják, hogy ama ékességgel teli magasztaló* énekének+ mesteri édességét Homérosz×* folyamának mézéből itta fel. És Szent Jeromosnak meg az igazhitű irodalom alapjául szolgáló többi szent doktornak valamennyi kötete, szinte egész életműve nem a régi szónokok mennydörgésétől zeng-e, s ilyenformán nem úgy tekinthetsz-e reájuk, mint akik amazok szájával, amazok szavával szóltak? Jelesül ha magának Szent Jeromosnak a leveleit végigolvasod, rájössz, hogy tele vannak zsúfolva Vergilius, Flaccus* meg Terentius× verseivel, sőt egy sor szatirikus* költeménnyel is. Mert ez az Istennel és szűzies* tudománnyal eltelt férfiú nem tartotta méltatlannak, hogy pogány szerzőktől kölcsönözzön szent célra fordítható eszközöket.

Ha tehát te is helyesen kívánsz művelődni, nosza, kövesd* ezentúl az ő példájukat; kívánom, őket tanulmányozd, végezetül pedig sűrűn gyakorold magad, mert ez többet ér a mesterek minden oktatásánál, és többé ne igyekezz e tudatlan tudományt hajszolni, mert ezzel hamar elárulod magad, hogy szilajul az ékesszólás erejének megrendítésére* törekedel!

Minthogy azonban nagy szónokunk* kijelentése szerint jó, ha mindent+ kipróbál mindaz, aki nagy és kívánatos dolgokra vágyik, engedek* sürgetésednek, s miként kérted, elhatároztam, hogy elküldöm neked gyengécske írásaimat, hátha te, olvasóként, többre becsülöd őket – hogy midőn a régiek leveleinek ama magasztos tájain netán belefáradnál a sétába, szellemedet ezeken pihentetve jólesőn elnyugodhass, s ha a csúcsokat már megcsodáltad, a lankákat is megbecsüld.

Egyébként* amiért így sürgetve szorítasz engem írásra, megvallom, megérdemled, hogy cirógató* voltodhoz méltó választ írjak neked, s a szégyent, amelyet nékem okozol, megszégyenítéssel viszonozzam. Meg is tenném, ha tűrne hosszabb kitérőt a levél műfaja. Mert, fiam, hogy hozzád méltó módon szóljak: bizony hízelgőn cirógatsz,* sőt még pofon is ütsz engem, amikor eme gyászos, eme zivataros, sőt dühödt időkben írásra tüzelsz, nem pedig sírásra, holott most illendőbb volna a léleknek az élet és emlékezet sírjánál merengenie. Bizony megelégelve annyi gonoszság látását, hogy a hallgatásban nagyobb biztonságra lelhessek, elutasítom, hogy a jelen körülményei között olyan új szerzőt lássanak bennem, aki tiltom*+ a bűn elkövetését, és azt tanítom, hogy a kéz tartózkodjék a drága honfivértől, és hogy a jog meg a kegyeletes szeretet tanítójának hamis szerepében tetszelegjek, hiszen ezeket inkább törvénnyel kellene elrendelni, semmint megírni! Mindazonáltal arra kérem az Istent, hogy adjon nékem erőt és lehet* – ha nem is ezek megparancsolására, legalább meglátására –, kiváltképp e rövidesen összeülő országgyűlésen+, amelyet – mint tudod – elsősorban épp ennek a dögletes háborúságnak az elcsitítására hívtak össze.

Erre igyekeznek, erre gyülekeznek most az emberek; s mivel meghívást kaptam, erre készülődöm magam is abban a jó reménységben, hogy a békesség+ helyreállítása itt üdvös lesz a győzteseknek, és szükséges a legyőzötteknek. Ám úgy vélem, megéri a fáradságot,* hogy mi valamennyien már eleve győztesnek is, de ugyanakkor legyőzöttnek is nyilvánítsuk magunkat, félve s félelmet keltve közeledvén egymás felé, nehogy a bizalmatlan lelkület gyanakvással teli békét és civódással terhes eredményt szüljön. Közben azonban kétségek gyötörnek, s miként a tragédiaíró* mondja: „ha szerencséjük+ rájuk ragyog is, örömöt restell minden nyomorult.”

Te is vigyázz, hogy munkálkodásomat ne épp ezzel csúfold meg:* legyen elég* neked a kicsikart ígéret! Megfelelő időre és haladékra kötöttem veled szerződést; nehogy érvénytelenné tedd, mert tudd meg, hogy ha a megígértnél többet vagy gyorsabban* próbálnál behajtani tőlem, mint uzsorást foglak beperelni! Jó egészséget!*

Váradon, az Úr 1445. esztendejében, április 24-én.




Hátra Kezdőlap Előre