16 János kormányzó úr,
valamint Magyarország főpapjai és bárói nevében

Jenő pápa úrnak írott mentség+
a rómaiak királya elleni fegyverfogást illetően

Boldogságos Atya!

Erőszakot szenvedünk, noha nem terhel vétek, és kegyetlen vihar tépi országunkat. Földünk, mely ez ideig belháborútól hányatott, Isten adományaként már-már lecsillapodni készült, s már csak egyetlen gond foglalkoztatott bennünket: a hitetlenek Európából* való kiverésének gondja. Az a fejedelem azonban, akit a keresztény világ császárának neveznek, a szorongatottakon üt sebeket, és a megteremtett békét új patvarokkal készül megzavarni, noha nem kétséges előtte, hogy országunkban semmiféle jog és semmiféle rész meg nem illeti, különösképp mivel tudja, hogy megszűnt az az ok, amely miatt erőszakos kézzel akart földünkhöz s hazánkhoz nyúlni. Minthogy ugyanis ez országban az egész korábbi meghasonlás – miként Boldogságtok előtt is ismeretes – két királynak* egymást kizáró megválasztása folytán támadt, immár szemlátomást nincs helye a vitának, miután az egyiket* elragadta* az isteni ítélet, a másikat* pedig elfogadtuk egyetértő választás*+ révén. Mivel pedig eme választott királyunknak hív alattvalói vagyunk, s számára egy szívvel-lélekkel őrizzük meg a nehézség nélkül fölajánlott országot, sokféleképp és számos alkalommal kérleltük a rómaiak király urát, hogy választott királyunkat az elvitt koronával* együtt adja vissza országának s trónjának, és hogy az igazságosság követelményei szerint mondjon le az ország határvidékéről, városairól és a többi elfoglalt területről, amelyeket a viszályok okának megszűntével tovább nem lett volna szabad visszatartania. Ő azonban – mint említettük – a megteremtett békét nem viselvén jó szívvel mind ez ideig sok-sok huzavonával és sok-sok szóval áltatott csak bennünket, és e huzavonák révén sietett újabb sérelmeket okozni, foglalásait foglalásokkal gyarapítani, királyi és egyházi jövedelmeket bitorolni, s amit még súlyosabbnak tekintünk: újabb terheket ró ki, újabb erődítményeket emel, és eltűri, hogy egyházaknak, kivált a győri* székesegyháznak a falai tövében lovak meg igásállatok számára istállókat létesítsenek, táncmulatságokat rendezzenek, sőt kárhozatos üzelmeket folytassanak. Hogy tehát röviden mindent összefoglaljunk: a hitetlenek, a pogányok betörései nem okoznak most annyi kárt hazánknak, amennyit az említett fejedelem zavarkeltése és nem várt fegyveres föllépése. Mivel tehát, boldogságos Atyánk, a keserű körülmények méltán haragot kellett hogy keltsenek bennünk, a jogtalan kihívásra alapos joggal döntöttünk úgy, hogy fegyvert ragadunk ellene hazánk védelme és épségének helyreállítása céljából, amely – mint mondottuk – megengedhetetlen zaklatásoktól szenved. Boldogságtokat pedig odaadóan kérjük, hogy ha e napokat követően azt hallaná, hogy fegyveres csapataink netán kezdeményeznének vagy elszenvednének valamit, ne gondolja, hogy ez más okból történik, mint amelyet meglehetősen fájdalmas szavakkal fedtünk föl az imént Boldogságtok előtt, és amelyért e nagyon is igazságos háborúban a legyőzetést is, a győzelmet is szent dolognak ítéltük.*

Hűségünket ajánljuk Boldogságtoknak, akit a Magasságbeli őrizzen meg hosszan tartó békességben szent egyháza kormányánál!

Kelt az Úr 1446. esztendejében, október hó 18-án.




Hátra Kezdőlap Előre