32 Siralmas levél János kormányzó nevében+
az említett követnek, Miklós dékán úrnak a törököktől elszenvedett vereségről

Tisztelendő Atyánk, kedves Testvérünk!

Hogy miként hatottak rád a velünk kapcsolatos események,* könnyű elképzelnünk, hiszen sokkal hamarább hallottál arról, hogy megtörténtek,* mint követként előre jelezhetted volna, hogy meg fognak történni.* Ám hogy (mint megesik) a rémhírek hálójába ne kerülj, és hogy a reád bízott feladat helyett kapkodással ne fecséreld időd javát, jónak látom legalább visszatérésünkkel s néhány erről szóló tájékoztatással némi vigaszt nyújtani neked, mindenekelőtt afelől akarván bizonyossággal szolgálni, hogy ez alkalommal is inkább a szerencsénktől fosztattunk meg, mintsem lelkierőnktől. Minden egyébben, amit elszenvedtünk, az Isten s nem az emberek ostorát dicsőítjük és magasztaljuk.

Szeptember vége előtt két nappal* a te szemeid előtt indult el a sereg a Dunától; azután mentünk* és mindenről gondoskodtunk, végül is oly gyorsan* értük el az ellenséget, hogy úgy látszott, fáradalmaink hamarább véget értek, mintsem megéreztük volna őket. Az út s nem az ütközet fáradalmait értem; mert az ütközet állhatatosságáról még az ellenséges szemtanúk is elismerhetik, hogy ennél makacsabb összecsapásban aligha volt még részük!

Október* tizenhetedikén vertünk tábort az ellenséggel szemközt, s máris véres előcsatározás kezdődött. Másnap azután – pénteken – kora reggel csatasorba álltunk, és szabályos ütközetet vívtunk. Azon a napon mindvégig töretlen volt a mieink bátorsága: mennél keményebb volt a vagdalkozás, annál kevésbé tágítottak. Sok hősi halott+ volt mind a két oldalon, és az ütközet oly szilárd és állhatatos volt, hogy úgy látszott, a csatát nagyobb makacsság élteti, mint erő: alkonyatig senki nem fúvatott visszavonulót, csak az éjszaka választotta szét a dühödt küzdőket. Ekkor némileg alábbhagyott ugyan a tusa, de ágyúkkal és hajítófegyverekkel egész éjszaka folytatódott a küzdelem. A következő napon, szombaton azután a megújult és egészen a hatodik óráig+ elhúzódó csatában könnyű- és nehézfegyvereseink – kimerülve a fegyverek súlyától és a hosszúra nyúlt küzdelemtől – számtalan sebtől vérezve vereséget szenvedtek,* s így a dicsőség a küzdőtérrel együtt az ellenség birtokában maradt. Ám inkább fegyvereink, semmint bátorságunk fogyatkozásával veszítettük el azt – ők pedig sokaságukkal, mindenekfölött pedig bűneink miatt szerezték meg! Hogy örvendetes vagy vértelen volt-e a győzelem, az ő ítéletükre bízzuk: számunkra elegendő, ha a mennyei feddésben* inkább a nevelő, semmint a pusztító szándékot látjuk.

Egyébként* ha személyünkkel kapcsolatban dicsekedhetünk előtted, bizony gyöngeségünkkel s szenvedésünkkel dicsekszünk,+ bőségesen kivévén részünket ellenséges zaklatásból, fogságból* és egyéb sorscsapásokból. Ám az vigasztal ezek között is, hogy nem gyáva sirámok közepette szenvedtünk, hanem olyan ügyben – vagyis a hitében –, amelyben eltökéltük magunkat, hogy sem a fegyverek, sem a halál elől nem hátrálunk meg, és amelyben – míg bátorságunk megmarad – a sors útja is megfordítható.+

Majd a törökök kezéből kiszabadulva Rácország despotájánál+ tartózkodtunk* mind a mai napig, s ez annyi időt vett igénybe, hogy csak karácsony ünnepének vigíliáján*+ érkezhettünk e helyre, Magyarország ugyanitt összegyülekezett főpapjai, bárói és előkelői közé. Ami azonban legfőbb forrása a sorsunk megjobbítására irányuló reményünknek: úgy találtuk, hogy teljes közöttük az összhang és az egyetértés, az ország egyéb ügyei is rendben vannak, kivált pedig hogy a lelkeket nem megtörte, inkább föltüzelte+ ez a vereség. Ezért nyomban utasítást kaptunk, hogy szervezzük újjá a hit és a haza védelmét. Örömest bele is egyeztünk, és nyomban* munkához és szervezéshez láttunk, nehogy vereségünk hosszú és tartós nyugalomhoz juttassa az ellenséget. Valóban, míg élünk, magunk sem nyugszunk meg mindaddig, amíg meg nem adatik bosszút állnunk ezen az ellenségen vagy meghalnunk általa.

Ennek okáért nyomatékosan kérjük Kedvességedet, hogy a reád bízott ügyekben magad is járj el, amilyen alaposan és hatékonyan csak tudsz; kivált arra ügyelj, hogy csupán remélnünk szabad, vagy kapunk is onnét segítséget! Ha van egyáltalán lelkesedés meggyötört hitünk oltalmazására, már az is könnyen kitetszhetik számodra, kivált ha látod, hogy ama fejedelmek* törekvései e kedvezőtlen kezdet után is inkább a megtorlásra irányulnak, s nem cserbenhagyásunkra. Te pedig – akármit mondjanak is mások – e vereség miatt ne ess kétségbe, hiszen az ellenség több vért áldozott Macedónia* elfoglalásáért, mint mi eddig annak visszafoglalásáért. Csak arra legyen gondod, hogy időben megkapd a választ, amiről sorjában és gyorsan el ne mulassz bennünket tudósítani, csakúgy mint a magad állapotáról! Mert azzal viszonzod bőkezűen vigasztalásunkat, ha szemlátomást sietteted, amire oly nagyon vágyódunk! Ajánlj minket szentséges urunknak és a Szent Kollégiumnak a jóindulatába, biztosítván őket afelől, hogy ügyünk kevésbé veszélyes, mint hírlik. – Légy boldog stb.

Kelt Szegeden, 1448 decemberének utolsó előtti napján.




Hátra Kezdőlap Előre