42 János kormányzó nevében Miklós pápa úrnak,+
amelyben megköszöni a jubileumi búcsúk engedélyezését, és kéri azok kiterjesztését

Krisztusban szentséges Atyámnak és Uramnak, Miklós Úrnak, Isten gondviseléséből a Szent Római és Egyetemes Egyház Főpásztorának, félve tisztelendő Uramnak – János kormányzó stb.

 

Boldogságos Atyám és Uram!

Jólesik* tapasztalni, hogy az apostoli kegy kapuja minden kopogtatásra föltárul, mert ebből nyilván megismerheti a világ, milyen kitüntető bőkezűséggel viseltetik kéréseink irányában a Szentszék, amely többnyire csak egyedül könyörülvén meg gyötrelmeinken, gondoskodik is arról, hogy megígért kegyei mértékében gyakorolja szeretetét. Ha tehát dicsekedni merhetek, bizony egyenest kimondom, hogy míg kéréseim értékelése* eddig sem szorult a másoké mögé, most még nagyobb kegy nyilvánult meg abban, hogy a többieket egy csapásra fölül is múlta.* Mert sokan* jelentkeztek*+ sok ékes kéréssel e nagy jubileum kegyelméért, hogy azt odahaza* is elnyerhessék, mire végül az én kéréseim is befutottak, amelyek így talán nagy és kemény küzdelemre számíthattak volna. Midőn tehát a mindenfelől benyújtott kívánságok és kérelmek között a körülmények és indokok* alapján méltányos rendet teremtett az emberek és az Isten közvetítője,* szent aggodalma mindjárt elsősorban hazánk e sokat szenvedett* tájai felé fordult, s úgy tetszett neki, hogy kiesdekelt kegyének zsengéi az én reményemet juttassák az első* helyhez. Ennélfogva szükséges, hogy támogatását megfelelőképp nagyra értékeljük, amely első és egyetlen* volt, és amelyben miként a lelki adománynak,* azonképp az anyagi jótékonyságnak* a páratlansága is nyilvánvalóvá lesz. Így történt, hogy a bőkezűség* növelte bőkezűség fáradozásom termésével* még boldogabbá tett engem az Úrban. – Mindezért, mi oly drága nekünk, Atyánk, „nincs mód*+ kifejeznünk* hálánkat”, mindazonáltal azt, ami lehetséges, pirulás nélkül ajánlom föl: az őszinte hitből fakadó igaz szolgálatokat, amelyekben bárcsak oly testes lehetne a képesség is, mint a szándék: úgy hiszem, hogy akkor szavakra nem is volna szükség! Most azonban nagyon is elégséges fölajánlásnak fog látszani, ha Boldogságtok nem erőinket – amelyek elégtelenek –, csupán szándékunkat veheti át.

Egyébként* azonban, mivel minden vigasztalás és jótétemény – kivált a lelkiek terén – olyan természetű, hogy minél általánosabb*+ és gazdagabb, az illatát is annál áradóbbnak érzik: ennélfogva – még mindig meglévén az a hatóság, mely a mennyei malaszt bőségével még bőségesebb* adományokért esdekelhet – ismét szükségesnek tartottuk Szentségtek izgalmához fordulni esdeklésünkkel, hogy aki minden embert üdvözíteni kíván, ne tűrje, hogy bárki is az üdvösség eme eszközére méltatlannak lássék és ebben is inkább azt keresse, ami ügyünkhöz* méltó, semmint azt, amit megérdemelnénk. Ügyünknek elbírálását pedig Boldogságtok önmagával sokkal részletesebben megvitathatja, mint bárki mással.

Ennélfogva mérlegelvén azt az egyetemes kötelezettséget, amely – mint véljük – Boldogságtokat kivétel nélkül minden ember üdvösségéért terheli, szíveskedjék ennek az ingyenes malasztnak bőkezűbb szétárasztásáról gondoskodni, amelyben inkább az Isten, semmint az ember hasznát és dicsőségét keressük, hogy azokkal együtt, akik az előző kérelmezéskor elnyerték ezt a kegyelmet, azok is, akik részesülni óhajtanak benne – miként ugyanazon meghívás alapján, azonképp azonos kegyelem folytán is járhassák az üdvösség útját. Semmilyen nemű, semmilyen rendű ember meg ne fosztassék ettől, akiknek egy a hazájuk, egy az érdekük, s akiket ugyanaz a hit és közös hódolat láncol az Apostoli Székhez! Bizony mindazon túl, ami az üdvösségre vonatkozik, sokat fog ez segíteni országunk zaklatott állapotán is, amelyben szinte az összes feladat súlya – ha nem akarom is – reám nehezedik. Az én terheimen is nem kis mértékben enyhít, ha a jelen viszonyok között, a veszélyek eltávoztatására, e kegy folyományaként az Apostoli Szék pártfogása megerősödik, amelyben Szentségtek nagy dicsőségével és érdemével együtt békességünk félig romba dőlt oltalma is visszanyerheti* majd hajdani fényét és erejét.

Részletesebben írtunk ezekről tiszteletreméltó atyánknak, Miklós úrnak, országunk s a magunk ügyvivőjének, akitől világosabb értesüléseket nyerhet kívánságunkról és óhajunkról Boldogságtok – akit a Magasságbeli őrizzen meg kívánságaink szerint egészségben mind a mi oltalmunkra, mind szent egyháza kormányzására.

Kelt Budán, az Úr 1450. esztendejében, június hó 13-án.




Hátra Kezdőlap Előre