43 A váradi püspök válasza Miklós pápának+
néhány pontra, amely a zágrábi egyház ügyére vonatkozott

Boldogságos Atyám és félve tisztelendő Uram!

Ujjonganom kellett a hozzám hasonlókkal együtt, amiért előbbre tettem* a gondot, hogy Boldogságtok füleit ostromoljam abban az ügyben, amelyben most benső ösztökélésre tőlem kér bizonyos segítséget: mármint a zágrábi egyház ügyében, amelynek állapotáról szólnom is, hallgatnom is egyaránt* fájdalmat ébreszt bennem. Mert ez az az egyház, Boldogságos Atya, amelyik – ha jól tudom – immár tizenhét esztendeje özvegyi* sorban él, soha igazán királyi* pásztorra szert tenni nem tudott, nem ismeretlen előtte semmiféle zaklatás, papságában és népében pedig egyetlen csapás vagy baj meg nem kímélte, amit csak mostoha kéz akart vagy tudott neki okozni – és amely hajdan, míg tulajdon, szabad kormányzója viselte gondját, fényes javadalmához méltó ranggal s tekintéllyel bírt; most viszont kettő között* lévén megosztva, igazán és szabadon egyik sem képes a kezében tartani. Miután tehát e sorsra jutott, akár szóban, akár csak gondolatban idézzük is föl az állapotát, nem tehetjük meg szánakozás nélkül. Méltatlan árvaságának látványa annál is keservesebb kell hogy legyen, mivel még most, e napokban is abban leli örömét+ a mostoha erőszak,* hogy e nyomorult ellen dühöng! Legalább most kegyeskedjék hát Istenünk és Boldogságtok feléje fordítani irgalmas tekintetét, hiszen már nem is falainak, hanem a lelkeknek tömeges pusztulásával fenyeget, és amelynek máris túlontúl későre jár ahhoz, hogy e bajoktól megmenekedjék!

Én pedig, miután folyó december hó eleje táján megkaptam Boldogságtok levelét, mindent elkövettem, amire a szűkre szabott idő lehetőséget adott, hogy Szentségtek utasításának* eleget tehessek, és minél eredményesebben végére járhassak mindannak, amit a Szentségtek leveléhez adott melléklet pontokba szedett kérdései alapján kinyomoznom, megtudnom, majd róluk beszámolót készítve azt Szentségtekhez eljuttatnom kellett. Hogy ez ügyben írásom kimerítőbb lehessen, abban az akadályozott meg, hogy a válasz megírására rövid volt az idő, a távolság pedig a vizsgálat lefolytatására túlságosan nagy. Mindazonáltal amit, amennyit és ahogyan ez ügyben megtudtam, illetve e csekély időközben megtudhattam, arról – ha nem is kimerítően, de pontosan kívántam tájékoztatni Szentségteket.

Az első pontra vonatkozólag tehát, amely így hangzott: „Először is* tájékozódj a zágrábi egyház jelenlegi anyagi és lelki állapota felől, és arról az elmúlt időszakról, amikor Benedek× úr kineveztetett, valamint az ő képzettsége, élete és erkölcsei felől” – ismereteim szerint mindenekelőtt azt mondhatom, hogy az egyház jelenlegi anyagi állapota (mint mondottam) profán* uralomnak alávetve elnyomástól szenved, és igencsak megrendült, úgyhogy ha összehasonlítjuk ama korábbi állapotával, amelyben magam is megfordultam* annak idején, szembeötlő, mennyire megváltozott az arca.+* Lelki viszonyait pedig a legnagyobb mértékben elhanyagoltnak mondják, hiszen gúzsba kötött kézzel* gyötrik inkább, mint gondját viselik.* Ami pedig azt az elmúlt időszakot illeti, amikor Benedek urat kinevezték, amennyire vissza tudok reá emlékezni, az az igazság, hogy kinevezése arra az időre esett, amikor ennek az országnak a legutóbbi zűrzavara és gyászos viszálya* kitörni készült, és amellyel az akkor még csak alakulófélben levő események már éreztették a később kitört vihar előszelét. Kettészakadt az ország, vele az ország kormányzata is; ketten* két ellentétes párt támogatásával vetélkedtek azért az egyházért, míg végül néhai Erzsébet× királyné asszonyunknak és Cille gróf urainak a kérésére ez a Benedek nyerte el az egyház nevét és címét. De ami a lényeg: őt birtokolják, semmint ő birtokolna, sőt e viszályból fakadt kinevezése folytán azt az egyházat még erősebben a laikus+ hatalomhoz kötötte,* nemhogy elragadta volna tőle. Hogy azonban élete és erkölcsei most milyennek bizonyulnak, arról kevés biztosat tudnék mondani, mert kinevezése óta sem személyes, sem levélbeli érintkezés útján nem lehettem hozzá közel. Képzettsége alapján már határozottabban ajánlhatom őt: még amikor a kisebb rendeknek+ volt a birtokában, személyesen úgy ismertem meg, mint aki a hazai szokásoknak megfelelően nyert képzést a szabad művészetekben, mivel széles körben úgy emlegetik őt, mint a tudományok doktorát+ és a szent teológia baccalaureusát+.

Következik a második pont: „Vajon* elidegenítette-é+ ez a Benedek a nevezett egyház jószágait és várait?” – Elidegenítésről, Boldogságos Atyám, határozott tudomást nem szerezhettem, minthogy szabadon soha nem tartotta kezében, s nem is birtokolta annak az egyháznak a várait és jószágait. Mindazonáltal – miként annak az egyháznak a testéhez tartozó, hitelt érdemlő személyektől értesültem – felelős azért, hogy súlyos föltételekkel oly nagy pénzösszegért* kötötte le a várakat, hogy soha nem lesz majd módja annyit törleszteni, amennyivel azt az egyházat ettől a tehertől mentesíteni tudná; noha készséggel elhiszem, hogy amit e tekintetben tett, semmiképp sem a szíve bőségéből* fakadt.

A harmadik kérdés ez: „Mi okból* tartották őt börtönben, és mikor oldották fel bilincsei alól?” – Fogságának okát sem megtudni, sem helyesen megítélni nem tudtam, de hallottam, hogy különbözőképp beszélnek róla. Egyesek ugyanis azt az okot említik, hogy a zálog címén vállalt adósságát nem fizette meg, mások valamiféle gyanúra,* ismét mások egyéb okra hivatkoznak. Én azonban egyiket sem látom elégségesnek ahhoz, hogy a püspök börtönt érdemelt volna érte – főként olyan börtönt nem, amilyenbe zárták. Efelől* szeretném, ha Boldogságtok alaposabban tájékozódnék, továbbá fogsága időtartama felől is, mely csak tizenhat hónap elmúltával ért véget.

Azután ez áll azon a mellékleten: „Miképp* tartják kezükben Cille grófjai az említett egyház várait?” – E kérdésben bizony más személy tájékoztatására volna szükség, aki alaposabban ismeri a gróf urak szándékát; e részben, úgy gondolom, eleget teszek kötelességemnek, ha kijelentem, hogy a várakat annak az egyháznak a sérelmére tartják vissza, úgy mégpedig, hogy az egyház semmi hasznát nem látja – s még jó, ha kárát nem látja!

Most azzal a kérdésre következik a válasz, hogy: „Vajon* hajlandó volna-e Benedek úr beleegyezni a knini egyházba történő áthelyezésébe, vagy valaha is beleegyezett-é?” – Az én véleményem, Boldogságos Atya, ebben sem mértékadó, mivel ez az ügy már akkora viszállyá fajult, amelyben az ember általában tulajdon cselekedeteit is megtagadja.* Azt azonban tudom, hogy abban az időszakban,* amikor néhai Giuliano* úr, a Sant' Angelo bíborosa apostoli legátusként működött ebben az országban és amikor a néhai Matkó bán, a mondott egyház kormányzója is élt még, az említett Benedek úr annak láttán, hogy számára reménytelenné vált annak az egyháznak a birtokba vétele, több alkalommal is levéllel fordult a legátus úrhoz meg Matkó bánhoz, amelyekkel – úgy látszott – a zágrábi egyháznak a Demeter püspök úr javadalmaival+ történő cseréjét készíti elő. Hogy azután később beleegyezett-é az áthelyezésébe, vagy hogy most hajlandó-e beleegyezni, erről megbízható értesülést nem tudtam szerezni.

Az utolsó kérdésre válaszolva, hogy tudniillik: „Vajon* gyarapodnék-e az az egyház Demeter áthelyezése révén, és hogy őt kedveli-e a nép meg a papság?” – én jövőbeli eseményekről nemigen tudok nyilatkozni, de azt világosan látom, hogy annál célszerűbben elősegíteni vagy biztosítani annak az egyháznak a gyarapodását nem lehet, mint a szabadsághoz való visszatérése által. Egyébként amint a kormányzó úrnak Demeter úr személyéről alkotott véleményét ez idő szerint ismerem, és ahogyan az ország több főpap és báró urától, valamint a nemesek egyetemének szándékáról hallottam: őt a mondott egyház elnyerésében az említett Benedek úrnál sokkal szívesebben részesítenék előnyben, és neki ehhez több és erősebb támogatást látszanak megadni és adnak is, minthogy ő előkelőbb (mert bárói) nemzetségből származik, Benedek úrnál szélesebb körben ismert, és nagyobb tekintéllyel rendelkezik. Már csak az szükséges, hogy Boldogságtok ezt az ügyet kezébe véve biztos módon gondoskodjék arról az egyházról, és a hosszas huzavonák után vessen már véget ennek a bonyolult pernek és viszálynak! Ezt pedig könnyűszerrel megteszi Szentségtek, ha ezek közepette annak juttatja az elsőbbséget, akit szilárdabb támogatásra lát érdemesnek ama egyház szabadságának helyreállítása céljából. Szíveskedjék hát ennek a dolognak az érdemi oldalát mind megvizsgálni, mind gondosan elbírálni, ha Boldogságtok is fájlalja és rosszallja+ annak az egyháznak a hányatott sorsát!

Ezek voltak azok, Boldogságos Atyám, amiket lelkiismeretem tanúsága mellett e reám bízott ügyekben Boldogságtoknak válaszolhattam. Ha némely tekintetben kétséget látszanak ébreszteni, Boldogságtok joggal elébük helyezheti mások tanúságát, akik a dolgokat alaposabban ismerik. Én pedig kívánságaim teljes mértékű teljesülésének fogom tekinteni, ha megérem, hogy az az egyház a maga rangját és méltóságát visszanyeri.

Őrizze meg a Magasságbeli egészségben Szentségteket, akinek alázatosan borulok le a lábai elé!

Kelt Váradon, az Úr 1450. esztendejében, december 20-án.




Hátra Kezdőlap Előre