44 János váradi püspök Barius Miklós× doktornak,+
testvérének és barátjának a vigasztalására+ adott válasza

Tiszteletreméltó Testvérem!

Megkaptam leveledet* – az elsőt visszatérésed óta, de kötelességedhez mérten a legutolsót!* és a szavakat, amelyekkel velem szemben éltél,* elszenvedtem inkább, mintsem szenvedtem. Ám nem úgy szenvedtem el, hogy el is tűrjem azon ítélet+ diadalát magam fölött, amelyet egy távollevő ellen hirdetsz ki.* Könnyű lesz bizonyítani az eljárás érvénytelenségét, ami méltán megingatni látszik újdonsült katedrádat.*

Azután* leveled második részében pedig mintha adóslevél nélkül* vonnál engem számadásra: amelyben – még mielőtt megadnád a jogot a védekezésre – meggondolatlanul vesztesnek nyilvánítasz közbeszólásoddal.* – Ó, mit is mondjak? Hiszen tollamat másra rendeltem, te mégis arra sarkallsz, hogy miközben örömömet kellene kifejeznem ama hőn óhajtott címed* miatt, amelyet a magad szorgalmával ugyan, de a mi kívánságunkra keresvén immár megszereztél, mintegy tiltakozó kézzel üzenjem neked vissza: e nem éppen méltányos tetteidért és eljárásaidért nyomban nagy ellenkészülettel fogsz megszindikáltatni,* mihelyt ama hegyvidéki katedrádról* alászállasz e sík vidékre.* Aztán vigyázz, mert vén padkoptatókkal kell ám az ifjú doktornak megmérkőznie: nehogy ők vessék meg erősebben a lábukat – mint az egykori fáradt marhákról mondták!*

Akarsz hallani* még többet is leveled további részére? – amelyben egymást mardossák szavaid, és a tények nem fedik a mondottakat! Azt állítod ugyanis, hogy mindazt, amit Itáliából hoztál+, ősi szokás szerint veled – úgymond közösnek nyilvánítom stb. Nos, valóban kijelentem, hogy te ezzel a szokással vagy inkább kötelezettséggel tartozol* nekem. De ezt te csak nevezed ősi szokásnak: amihez igazodol,* az már valami új! Nem ama ősi szokással volt-e megegyezőbb,* hogy azt az ékességet,* amelyet boldog zarándokként* nekünk s hazádnak elhoztál, amiképp elsősorban te vetted birtokba azonképp elsősorban én öleljem a keblemre?* Márpedig ez másként van most; mert te csak puszta szóval adod meg azt a titulust, míg tetteiddel nyíltan megtagadod tőlem, noha mind ez ideig azt a reményt tápláltam a lelkem mélyén, hogy te a birtokosa leszel annak a doktorátusnak, én viszont a tulajdonosa. De te talán – a magad egyedüli társaként – úgy határoztál, hogy engem az árusokhoz* küldesz. Hahó,* közelébb ide hozzám: majd ezekre is* megkapod a választ!

Most azonban legyen elég arra intenem téged, hogy jöjj, éspedig úgy jöjj, hogy készen állj az említett szindikációra! Két olyan pont van, amelyben tévesen ítéltél: az első az, amelyikben távollétünkben állítod, hogy kapzsiak vagyunk; a másik, ahol hibás számvetés alapján azt a közbeszólást teszed, hogy mi képtelenek vagyunk bármit is kihalászni+. Kényszeríteni fogunk arra, hogy ezekre vonatkozólag vagy érvénytelenítsd, vagy vond vissza ítéletedet! A többit – ami komoly* – familiárisod, Márk× fogja elmondani.

Kelt Szalárd+ mezővárosban, az Úr 1451. esztendejében, január 20-án.




Hátra Kezdőlap Előre