8 Kázmér lengyel királynak+
V. László király nevében

László, Isten kegyelméből Magyarország… királya stb. a Felséges Fejedelemnek, Kázmér Úrnak, ugyanazon kegyelemből Lengyelország Királyának és Litvánia stb. Nagyhercegének, igen szeretett Testvérének üdvözletét küldi és kívánságainak szerencsés teljesítését kívánja.

 

Felséges Fejedelem, igen szeretett Testvérünk!

Az alkalom igen kézenfekvővé tette számunkra, hogy első helyen a magunk ügyét terjesszük Testvérségtek elé, s csak azt követve válaszoljunk az előterjesztett kérésekre – minthogy célszerűbbnek véltük előbb meghallgatást, s csak azután ítéletet kérni, főként olyan eseményekre vonatkozólag, amelyekben előbb szenvedtük el a jogtalanságokat, mintsem világosan tudtuk volna, mi is voltaképp a titeket ért jogtalanság. Mindazonáltal ha már a sors így akarta, illőnek tartottuk engedni, és mivel Testvérségtek megelőzött a panasztevésben, vállaljuk, hogy óhaja szerint rajtunk legyen a válaszadás sora.

Testvérségteknek a baráti kapcsolatokról és a kölcsönösen megkívánt jóakaratról tanúskodó levelét harmadnapja vettük, s azt elolvasva föltárultak belőle irántunk való igaz vonzalmatok és őszinte szeretetetek alapjai, hiszen Testvérségtek bizonyos – mint mondja – kedvezőtlen és bosszantó események ellenére sem a megtorlást keresi, hanem szemlátomást testvéri megkereséssel fordul hozzánk az okozott károk jóvátétele érdekében. Elsőként is azoknak a hadnagy uraknak az esetét érintette Testvérségtek, akikkel kapcsolatosan – miután a minap magánkihallgatáson hallgattuk meg panaszaikat – már elküldöttük levelünket Testvérségteknek, mégpedig azzal a céllal, hogy mind a két részről szelídebb lépések tétessenek a béke helyreállításához vezető úton. Mert hőn óhajtván a köznyugalmat, szándékunk az, hogy minden nézeteltérést – hogy nyugtalanságot ne keltsünk bennetek – békés egyetértés útján simítsunk el, amelyben Testvérségtekkel mindenkor élni kívánunk.

E tekintetben Testvérségtek bőséges mentséget talál a maga védelmére; mivel azonban sem az előterjesztés, sem a viszontválasz felől nem vagyunk kellőképp tájékoztatva, e kérdésben szívesebben játszanók a békeszerző szerepét, semmint a bíráét. Mindazonáltal azt tartanók a legjobbnak – s ez nyilvánvalóan a ti dicsőségteket és becsületeteket is nem kis mértékben öregbítené –, ha Testvérségtek ezt a nézeteltérést megbízható bírák kezébe helyezné, akik harci lárma nélkül simítanák el a viszályt. Mert igaz ugyan, hogy azoknak a hadnagyoknak a panasz tárgyát képező lépéseivel Testvérségtek összehasonlíthatatlanul hatásosabb eszközökkel tudna szembeszállni, mégis szebb, dicséretesebb s egyúttal megfelelőbb is volna fegyveres erőszak helyett a szokásos szelídséggel élni irántuk. Azt az általános meggyőződést valljuk ugyanis, hogy mindaz, ami hat valami másra – még ha időnként sikerrel jár is ez a hatás –, pusztán azáltal, hogy hat, szükségképp bizonyos károkat is elszenved. – Föltett szándékunk hamarosan hasonló intelemmel fordulni a másik félhez is, hogy mind szándékában, mind tettében mondjon le a fegyveres megoldásról, és érdemeljen akár jót, akár rosszat, ne utasítsa vissza a békés orvoslatot, és hogy őseiknek példáját követve ne a harcmezőn, hanem a békés szolgálatok terén mérjék össze erejüket Testvérségtekkel.

Levelének második részében Testvérségtek további panaszt emel bizonyos kártételek és jogsértések miatt, amelyeket – mint írja – egy Valgata× nevű cseh és cinkosai okoztak birtokai és alattvalói rovására, s azt állítja, hogy e kártevők országunk lakói és a mi alattvalóink. – Szépen cseng ugyan az emberek fülében, Felséges Testvérünk, ez a panasz, ám meglehetősen elkésett, sőt hogy nyíltabban szóljunk: jóval azután érkezett, mint elvártuk vagy Testvérségtek jóakaratához méltó lett volna. Hiszen a megtorlás jóval megelőzte a panaszt, és a bosszú messze elébevágott a jóvátétel iránti keresletnek. Nem volt tehát arra szükség, hogy megtorolt sérelmekről adjatok hírt, visszafizettetett károkat téríttessetek meg, s hogy olyan kötelezvényekre hivatkozzatok, amelyeket a tieitek már szinte el is feledtek.

Nekünk viszont annál több jogunk van panaszra, méltóbb igényünk a károk jóvátételére, és több joggal hivatkozhatunk a hajdani kötelezvényekre, hiszen lublói kapitányotok+ részéről a jog és igazság ellenére, a béke- és barátsági szerződések ellenére nemcsak sérelmeket szenvedtünk, hanem ráadásul még alaposan rá is szedettünk. Ő ugyanis a minap, midőn megtorló szándékát hasonló panaszok álarca mögé rejtve az okozott károk jogos kiegyenlítését kérte tőlünk, baráti válaszunkat és méltányos ajánlatunkat meg nem várva, bárminő békés megoldásra kész hajlandóságunkat tekintetbe nem véve hanyatt-homlok fegyvert ragadott, s nem is azok ellen vezetett hadat, akik neki a kárt okozták, hanem a mieink ellen, akik azt vele együtt szenvedték el. Közös ellenségeinket megkímélte, ám fölmondta a barátságot a bajba jutott falvaknak, sőt tetézte bajaikat, gyújtogatva, gyilkolva, rabolva, fosztogatva gyötörte alattvalóinkat, mindjárt uralkodásunk kezdetén tőle telhetőleg igyekezett megrontani hagyományos békés kapcsolatainkat, és mint halljuk: folyvást csak bűnét igyekszik mentegetni, ahelyett, hogy bűnétől megszabadulna.

Ami viszont bennünket illet, az általatok emelt panaszok tekintetében valódi mentségek szólnak mellettünk, hiszen egyetlen olyan, Testvérségtek kárára vagy sérelmére véghezvitt eseményről sem tudunk, amely akár a mi, akár főpapjaink és báróink vagy akár alattvalóink és országlakóink akaratából, engedélyével vagy jóváhagyásával történt volna; kiváltképp vonatkozik ez azokra a kártételekre, amelyekkel kapcsolatban most a cseh Valgata és cinkosai miatt vádoltatunk. Ő ugyanis sem nem alattvalónk, sem országunknak nem lakója, mint Testvérségtek gondolja, hanem olyan útonálló, aki magamagának szabott törvényt, s aki válogatás nélkül zaklatja mind a mi, mind a ti alattvalóitokat. Legföljebb az róható fel vétkünkül, hogy e sérelmek részeseként Testvérségtekkel együtt eltűrjük ezeket a kártételeket!

Ha ellenben mi kívánnók elősorolni, mi minden érte alattvalóinkat a ti országtok lakóitól, minden bizonnyal össze sem lehetne hasonlítani a két részről fölemlegetett sérelmeket, még ha most mellőzve a többit – amelyekre a maguk helyén és idején kerítünk sort – csak azokat a károkat tesszük is mérlegre, amelyeket a lublói kapitány és társai okoztak. Ő ugyanis – miként az előzőekből kiviláglott – anélkül, hogy mi vagy alattvalóink okot szolgáltattunk volna rá, pusztán valamiféle számára kedvező ürügyből merítve bátorságot, a maga túlkapásait mások túlkapásaival igyekezett mentegetni, és talán azért sietett elsőként okozni sérelmet, mert attól tartott, ha nem így tesz, neki kell majd azt elszenvednie.

Tőlünk azonban hasonló szándék távol volt, és a jövőben is távol lesz, mivel nem a sérelem megtorlása, hanem tisztázása és jóvátétele útján kívánunk mindent elsimítani, és mivel nem teszünk egyenlőségjelet a jó szándék meg a dolgok szabta követelmények közé. Tudjuk ugyanis, hogy az adott dolgot nem birtokolja többé az, aki adta; a jó szándék viszont annál is megmarad, aki adta, sőt épp azáltal bírja, hogy megadja. Erről – minden békés megoldást megengedve – említett kapitányotokat is nyíltan biztosítottuk válaszlevelünkben, miként annak ide csatolt másolatából Testvérségtek is meggyőződhetik róla.

Testvérségtek levelének további részében azután azt olvassuk, hogy nagyatyánk, Zsigmond császár úr kötelezvénye+ alapján – hogy szavaitokat idézzük – a benneteket ért károkért és sérelmekért könnyen elégtételt vehetnétek, ha a Magyar- és Lengyelország között fennálló régi szövetség és a velünk összekapcsoló testvériség nem tiltaná, hogy adott jogotokkal éljetek, és így tovább. – Nos ha e téren előnyhöz juttattok bennünket, vagy a kedvünkért valamit elengedtek nekünk, azért mi hálás köszönettel tartozunk Testvérségteknek, akiről mindig is föltételeztük, hogy erre kötelezve érzi magát. Annak azonban már nem volna értelme, hogy ez a lehetőség az említett károk jövőbeli kiegyenlítése szempontjából aggodalmat keltsen bennünk, mivel – mint említettük – tudjuk, hogy az megtörtént, még mielőtt a jogossága felől értesítettetek volna bennünket. Azt pedig a néhai Zsigmond császár úr kötelezvényének hozzánk eljuttatott másolatából sem tudjuk kiolvasni, hogy annak alapján másokon lehetne a mások okozta károkért elégtételt venni, vagy hogy az ellenséget kell kímélni, az ártatlanokat viszont büntetni. Hogy ugyanis így történjék, azt uralmunk új volta, elődeink baráti szövetsége, főképp azonban ártatlan fiatal korunk semmiképp sem érdemelte – hiszen sem a mi, sem a mieink részéről semmiféle olyan hivatalos parancs nem szolgáltatott előzetes okot, amely Testvérségteket fegyveres támadásra jogosította volna föl! E tekintetben pedig azt is alaposan fontolóra kellett volna venni, hogy ha Testvérségtek bizonyos magánszemélyek jogsértése miatt vonja ki hivatalosan a kardját, kérdés, ki fog annak véget vetni.

Ennek okáért – minthogy a történteket már nem lehet meg nem történtté tenni, de azt sem föltételezzük, hogy alattvalóitok meggondolatlan és elhamarkodott cselekedetei a ti akaratotokból fakadtak volna – ezúttal is szívesebben hallgattunk a béke hívó szavára, mint a bosszúéra, s ezért készséggel és jó szándékkal értünk egyet Testvérségtek ama kérésével, amelynek levele utolsó részében ad kifejezést, hogy tudniillik ama régi kötelezvények értelmében a két fél találkozzék egy meghatározott helyen, s ott a mindkét részről megbízandó főpapok és bárók hozzanak először méltányos döntést minden, kölcsönösen előterjesztendő sérelemre és kárra vonatkozólag, azt követően pedig vegyék elejét mindennemű viszály lehetőségének, és tárgyaljanak meg minden szükséges dolgot, ami a már régen megkötött béke végleges helyreállításához célszerűnek látszik. Hogy pedig semmiféle közbejövő esemény meg ne akadályozhassa s ne késleltethesse ezt a békéhez vezető utat, Szent Jakab apostol most következő ünnepének+ nyolcadát jelöljük meg a kitűzött helyen megtartandó diéta időpontjául, föltéve, hogy azt Testvérségtek is elfogadhatónak tartja; ellenkező esetben a ti döntéstekre és ítéletetekre bízzuk a diéta+ megtartására alkalmasabb napnak és helynek a kijelölését. Mihelyt erre vonatkozólag értesítést kapunk Testvérségtektől, a magunk részéről országunk tekintélyes báróit fogjuk elküldeni e diétára, kik elégséges és alkalmas fölhatalmazással rendelkeznek majd minden kérdés megtárgyalására. A közbeeső időben pedig rendelje el Testvérségtek, hogy – miként az méltányos – valamennyi alattvalója tartózkodjék az országunk elleni fegyveres cselekményektől. Másfelől mi is készek leszünk mostantól fogva ugyanígy rendelkezni, ha tudomásunkra jutna, hogy bármely alattvalónk vagy országlakónk ellenséges szándékkal fogott fegyvert a tieitekre. De ezen túlmenően azt is elrendeljük, hogy bárki légyen is a kezdeményezője efféle tervnek, törekvésével azon nyomban hagyjon föl. Végül pedig minden olyan téren tiszta szándékunkat ajánljuk a korábbi békeszerződések megtartására, amelyekben a béke eddig is baráti kötelékkel és a kölcsönös szeretet szálaival fűzte egybe, mint testvért a testvérrel, e két ország lakosait, s amelyeknek megszakadását vagy akár meglazulását is nehéz szívvel viselnők el.

Kelt Bécsben, az Úr 1453. esztendejében, március hó 4-én, uralkodásunk tizenharmadik évében.




Hátra Kezdőlap Előre