10 V. Miklós pápának+
V. László király nevében

Szentséges Atyám, félve tisztelendő Uram!

Hűséggel ajánljuk magunkat szent lábai csókjára. – Miközben kerestük a módját, hogy miként viszonozhatnók tisztelendő atyánknak, Enea sienai püspök+ úrnak számunkra oly kedves és baráti szolgálatait, kiváló alkalmat találtunk szívünk vonzalmának és iránta való ragaszkodó szeretetünknek kinyilvánítására, hiszen mások mellett éppen az ő munkálkodásának és erejét nem kímélő buzgalmának és buzgólkodásának köszönhetjük nem csupán mostanig tartó neveltetésünket, hanem azt is, hogy atyánktól öröklött jogainkra meghívattunk. Ő volt ugyanis az, aki gyermekségünk tanácsadójaként, aki jogaink jeles szószólójaként gazdag tapasztalatait és nagy bölcsességét latba vetve gyakorta küzdött meg érettünk éber gonddal és tudós szellemével a korábbi idők föltornyosuló akadályai ellenében, s úgy szolgált a császárnak, hogy hivatali teendőit méltányosan megosztván bennünket is szolgált. Mindez oda vezetett, hogy míg ő joggal s okkal kiérdemelte hálánkat, mi mégis adósai maradtunk.

Amikor tehát a közelmúltban arról kaptunk hírt, hogy az említett püspök néhány nap múlva Itáliába indul,+ s fölkeresni készül a Kúriát, sőt Szentségteket is, tanácsosaink azt javasolták – s e javaslatukat örömest tettük magunkévá –, hogy viszonozzuk reánk fordított gondját, és szorgalmazzuk kitüntető előléptetését, hiszen ő a jövőben mind kedvesebb s mind fontosabb lesz a mi számunkra.

Mi tehát ezt az érdemdús férfiút – akit Szentségtek hírből jól ismer, személyesen azonban csak kevéssé –+ alázatos hűséggel, de odaadó buzgalommal és nyomatékkal ajánljuk további előléptetésre – ha nyíltan szólhatunk: a bíborosi méltóság elnyerésére,+ amelynek ő mind ez ideig jobban törekedett a kiérdemlésére, mint megszerzésére. Ha Szentségtek fölméri majd a benne munkálkodó erényt, a személyes tapasztalat elegendőképp, sőt bőségesen tanúskodik az ő érdekében. Ha egyetlen közbenjáró sem jelentkeznék, mi akkor is érdemei iránti kötelességünktől indíttatva méltányosnak tekintenők annak kérelmezését, amit ő már amúgy is kiérdemelt. Ebből kifolyólag Szentségtek tekintélyének is további növekedésére szolgál, ha ketten válnak adósává, noha tulajdonképp csak egyikünk részesül a kitüntetésben, mivel e kitüntetés méltán följogosít bennünket arra, hogy az ő rangbéli emelkedésében a mi vágyaink csúcsának elérését is lássuk. Miközben ugyanis kinevezése fölötti örömünket juttatjuk kifejezésre, abban nem csupán az ő személyének, hanem a mi bizodalmunknak a fölmagasztalását is üdvözöljük.

Ennek okáért buzgón kérjük Szentségteket, hogy az említett kinevezés révén ne csak az ő személyét, hanem a mi folyamodásunkat is méltóztassék az óhajtott keggyel jutalmazni, és mind a mi kívánságunkat, mind az ő érdemeit azzal viszonozni, hogy e kinevezés birtokába juttatja őt – aminek eredményeképp szeretett személyét a jövőben még nagyobb tisztelet fogja részünkről övezni. Szentségtek eme eljárása híven kifejezi majd irántunk való szeretetét és megbecsülését, mert miközben apostoli hatalmánál fogva jutalomban részesíti az arra érdemesülteket, bennünket is, de legfőként önmagát följogosítja arra, hogy a jövőben még reménytelibb lélekkel terjeszthessük elő további kéréseinket. De kegyének eme megnyilvánulása is oly lekötelező lesz számunkra, mintha csakis a mi előnyünket szolgálná mindaz, amiben tiszteletbeli atyánk, hivatása szerint hívünk, hűségét tekintve barátunk részesedni fog.

Az úr őrizze meg Szentségteket boldog egészségben szent egyháza kormányánál!

Kelt Prágában ama pecsétünk alatt, amelyet Magyarország királyaként használunk,+ az Úr 1453. esztendejében, szeptember hó 12-én, királyságunk tizennegyedik évében.

 

Szentségtek hódoló fia:
László,
Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmácia és Horvátország királya,
Ausztria és Stájer hercege, valamint Morvaország őrgrófja




Hátra Kezdőlap Előre