21 III. Kallisztusz× pápának+
a magyarországi főrendek nevében

Krisztusban szentséges Atyánknak és Urunknak, Kallisztusznak, Isten gondviseléséből a Római és Egyetemes Szent Egyház Főpásztorának, igen kegyes Urunknak.

 

Szentséges Atyánk!

Alázattal ajánljuk magunkat szent lábai csókjára. – Hitetlenektől rettegő, zaklatott világunkban már közös vallásunk további gyöngülésétől tartottunk boldog emlékezetű, szentséges urunknak, V. Miklósnak fájdalmas és oly váratlan elhunyta+ miatt, aki jeles erényeinek főként azzal adta mindenki számára nyilvánvaló tanújelét, hogy vészterhes korunk robajai közepette apostoli címét az apostoli pásztor gondviselő buzgalmával gazdagította. Most azonban, hogy Szentségteknek és a Szent Kollégium főtisztelendő urainak levelét megkapva arról értesültünk, hogy jóságos Istenünk ítélete folytán Szentségtek elődje elszenderült ugyan, de örökébe Szentségtek lépett,+ szomorúságunk megvigasztalódott, s gyászunk vidám örömre változott. Valamennyiünknek méltó oka támadt a közös vigadozásra, azonos igyekezet és egyenlő buzgalom késztet arra, hogy hálát adjunk ezért minden jó Alkotójának, mert az Ő kegyes gondviselése rendelte úgy, hogy az előd méltó enyhületet nyert fáradozásaiért, és alkalmas utód választatott a szent terhek hordozására. Boldogan hunyt el amaz, emez szent munkára vállalkozott: igaz buzgalmáért mindkettőt a hívők igaz tisztelete kell hogy illesse! Mindezen fölül azonban különös szerencsekívánatainkat fejezzük ki most az Apostoli Szentszéknek, s kifejezzük magunknak meg az egész keresztény világnak is, amiért a hír szerint a legalkalmasabb időben adatott neki olyan szent, vallásos és kegyes főpásztor, aki szentséges elődjének lelkesedését megkettőzve a hívőkért üdvös fogadásokat tesz, és üdvös szolgálatokra kötelezi magát. Mert Szentségtek számtalan írása és levele útján értesültünk arról, hogy mi módon s mekkora buzgalommal szenteli magát és mindenét a hívők üdvösségének mindjárt főpásztorsága kezdetén, hogy milyen ígéreteket tett a keresztény hit fölmagasztalására, a hitetlenek által nemrégiben elfoglalt Konstantinápoly+ városának a fölszabadítására, és milyen tervei vannak a hitetlenek Európából való kiűzésére. Bizony nagy ennek méltósága, és nagy e fogadalomtévő magasztossága! Ezek az apostoli pásztor valódi ismérvei, ezek a hozzá méltó világos jegyek! Ki még mielőtt legfőbb tisztségviselőnkké lett, máris gondviselőnk akart lenni! Ki a meggyötört hívők számára már akkor a részvét jól látható orvosságait rendelte, s elhivattatásának első pillanatában irgalmas szolgálatát előre meghatározta! Adja meg az Úr nekünk azt az örömet, hogy aki a fogadást tette, lehessen annak végrehajtója is!

Hogy pedig a keresztények nyomorúságos állapota most mennyire s mily rendkívüli mértékben igényli Szentségtek oltalmát – noha Szentségtek éber figyelmét nem kerüli el –, mégis bővebben megtudhatja az Apostoli Szentszék legátusának a bécsújhelyi kongresszusról+ szóló beszámolójából, amelynek – azon kívül, hogy elmulasztottuk a kedvező alkalmat, s reményeink szertefoszlottak – egyetlen eredménye az, hogy ellenségünk örvend az eredménytelenségnek. Nem tudjuk, lehetett volna-e számára kedvesebb bárminő ajándék vagy halasztás, mint az, hogy épp most húzhat hasznot a keresztény hatalmasságok fennhéjázásából. Bízvást gondolhatja ezután, hogy nem emberek, mindössze árnyalakok fegyverei szegeződnek ellene! S ezt csak tovább fokozza a kereszténységet ért legújabb csapás, mely még sürgetőbbé teszi a közös baj elhárítását.

Török ellenségünk, mihelyt megtudta, hogy a keresztény haderő mozgósításáról terjesztett hírek alaptalanok, eredetileg csak védekezésre szánt, hirtelen toborzott és zsoldon fölfogadott egységei összességét támadásba lendítette. Újból lerohanta tehát Rácországot+ azon a részen, amelyet a nép Zitnicának hív,+ szokott módján rabolt és fosztogatott, majd a kedvező körülményeket kihasználva ostromgyűrűbe zárta Novo Brdo várát és városát. Először a várost foglalta el könnyűszerrel, majd valamivel később, folytonos támadások és ágyúzás eredményeképp, a várat is hatalmába kerítette. Ezután csapatokat küldött a többi vár bevételére is, és arra készül, hogy meghódoltatja az egész fejedelemséget.

Lehetséges ugyan, hogy e rövid beszámoló jelentéktelennek mutatja a dolgot, valójában azonban igen súlyos sebet szenvedtünk el általa. Ez a vár volt annak a hazának a központja, ez volt a haza táplálója, és termékeny földjével, bőséges termésével, tömérdek gazdag arany- és ezüstbányájával a rác fejedelmi hatalom fő ereje. Az ellenség tudta, hogy ez a tartós védelem legfontosabb bástyája, tudta, hogy ez támadásának legfőbb akadálya. Miután tehát ravaszul kifürkészte, mielőbb igyekezett elszigetelni és fölszámolni.

Hogy ez a korábbiakat csak fokozó új csapás mekkora szánalmat kelt lelketekben, annak fölmérését Szentségtekre hagyjuk, akit vallásossággal teli atyai szívének ítélete előbb indított szerető irgalmának közlésére, mint kértük volna rá. Mindössze arra az egyre szeretnők gyermeki bizalommal fölhívni Szentségtek figyelmét, hogy üdvös szándékának megvalósításában ne szalassza el a még meglevő kedvező alkalmat, s ne gondolja, hogy ha az ellenség szélesebben kiépíti védelmi rendszerét, még egyszer visszatérhet a jelenlegihez fogható jó lehetőség. Mert amiképp most senki sincs közöttünk, ki ne ítélné úgy, hogy Európa még megmenthető, azonképp hamarosan senki nem lesz, ki megmenthetőnek ítélné!

Mi ezenközben a szokott állhatatossággal teszünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy teljes erőből megoltalmazzuk magunkat, és úgy határoztunk, hogy Szentségtek jótéteményeit még káros következményekkel járó késlekedésünk árán is megvárjuk. A várakozás gyötrelmei közepette pedig kiváló bátorítónk a Kisebb Testvérek Rendje-beli+ tiszteletreméltó Capistranói János×, aki a német föld számos vidékét bejárva elment Lengyelországba, majd Szilézián és Morvaországon át ismét visszatért Ausztriába, végül pedig ellátogatott erre a vidékre is;+ mindenütt fényt árasztott buzgó hitével, fényt árasztott tudományával, de fényét leggazdagabban reánk árasztotta buzdító beszédeivel, amelyekre igen nagy szükség volt ügyeink jelen állapotában. Szavai fölüdítenek bennünket, vallásossága új erőt ád, s érdemeinek köszönhetően rendjének egész családját, mely ez ideig is kedves volt ugyan előttünk, ezután még szorosabban öleljük magunkhoz. Mert hasznos támasz jelen állapotunkban, ébren tartja reményünket, s a reánk váró föladatok teljesítésében igen nagy szükségünk van reá. Szentségtek kegyes pártfogására ugyan már erényei okán érdemes, mi azonban külön is tanúskodunk még érdemesebb voltáról, s ezért benne és vele ezt az egész szerzetes családot és annak minden téren való gyarapodását a lehető legbuzgóbban ajánljuk Szentségtek pártfogásába – kit az Úr kegyeskedjék megőrizni boldog egészségben a mi vigasztalásunkra és szent egyházának szerencsés kormányzására.

Kelt Győr városában tartott országgyűlésünkön, 1455. június hó 23-án.

 

Szentségtek hűséges szolgái:+

Dénes bíboros, esztergomi érsek

Rafael× kalocsai érsek

János, Isten kegyelméből váradi püspök

András, Isten kegyelméből pécsi püspök

György, Rácország despotája

Hunyadi János besztercei ispán

Garai László, Magyarország nádora

Újlaki Miklós és Rozgonyi János erdélyi vajdák

Czudar Simon királyi főpohárnok

Ország Mihály, a királyi felség főudvarmestere

továbbá Hédervári Imre× és Magyarország többi főpapja, bárója és nemese, akik

Győrött összegyülekeztek




Hátra Kezdőlap Előre