23 II. Piusz pápának+
Mátyás király× nevében

Szentséges Atyánk!

Hódolattal ajánljuk magunkat szent lábai csókjára. – Hosszú időn át számos elődünk tett hiábavaló kísérletet arra, hogy a zaklatások közepette hányódó zágrábi egyháznak visszaadja nyugalmát. Tanú erre a főtisztelendő portói püspök+ úr, a Sant' Angelo bíborosa, aki már néhai dicső atyánk idejében személyesen látta az ő erre irányuló – igaz: eredménytelen – fáradozását+. Nekünk is kezdettől fogva ez volt legfőbb gondjaink egyike, de soha mind a mai napig nem nyílt megfelelő út óhajunk teljesítésére. Mert az érette vetélkedő – egyébként is kevéssé alkalmas – személyek inkább megzavarták, mintsem előmozdították eme egyház fölszabadításának az ügyét, s ezért úgy tartottuk, más, alkalmasabb személyre van szükség, aki buzgalmával rendbe hozza, ami összezavartatott, majd kormányozza, ami helyreállíttatott. E föladatra pedig megfelelőbb személy jó ideje nem mutatkozott, mint János váradi püspök. Ő azonban, valahányszor megpróbáltuk rávenni erre, akkoriban meglehetősen ingadozó egészségi állapotán kívül számos, éspedig jogos és megfontolandó ellenérvet sorakoztatott föl, úgymint annak az egyháznak teljesen szétzilált állapotát, és különböző személyek által több mint tíz részre szétszabdalt jószágait, amelyeknek a bitorlóktól való visszaszerzése és rendbe hozása igencsak vesződséges és hosszan tartó munkát igényelne. A biztos révből ki kellene merészkedni a tengerre, a bőség helyett vállalni a szükséget, mindezeken túl pedig – noha tudta, hogy Istennek tetsző dolgot művelne – rettegett azok vádaskodásától és rágalmaitól, akiknek ebből hátrányuk származnék; de nem ok nélkül tartott a többi halandó ítéletétől sem, mert ez az ilyen esetekben mindig változatos és igen gyakran rosszhiszemű is szokott lenni.

De midőn az elmúlt napok során számos, országunk állapotának megjobbítását célzó fontos döntést hoztunk, nem feledkeztünk meg erről az egyházról sem, és a korábbiaknál erőteljesebb nyomást gyakorolva e férfiúra, végül is bizonyos föltételek alatt sikerült rávennünk, hogy egyezzék bele áthelyezésébe, és üdvös óhajunktól ne tagadja meg tovább a hozzájárulását.

Mivel azonban – mint köztudott – az említett egyházat nem lehet oly gyorsan, jelentős erőfeszítések és költségek nélkül kiragadni a sok bitorló karmai közül, és ha ki volna is teljesen ragadva, a váradival nem ér föl talán soha nem is fog már fölérni: ezért gondoskodtunk olyan megfelelő ellátmányról, amelyre ez az újjáépítő addig is támaszkodhatik, amíg az az egyház el nem éri hajdani gazdagságát. A többi pályázó semlegesítésére is találtunk bizonyos eszközöket s úgy határoztunk, hogy érdemeiknek megfelelően elégedjenek meg más, kisebb javadalmakkal. – Az erről szóló részletesebb beszámolóval követünket, Vezsenyi László× királyi főudvarmestert bíztuk meg; de Miklós× váci őrkanonoknak, Szentségtek kamarásának, szentszéki ügyvivőnknek is megadtuk a magunk, valamint főpapjaink és báróink szándékát illető szükséges írásos tájékoztatást.

Úgy látjuk, mindenképp ezt az utat kell járnunk, mert minden kétséget kizárva csakis így tudunk célhoz jutni. Ha ezt a lehetőséget most elmulasztjuk, talán még hozzá fogható sem fog többé adódni a jövőben.

Ennek okáért alázatosan s a lehető legbuzgóbban esedezünk Szentségtekhez, hogy könyörüljön meg végre ezen az immár csaknem harminc esztendeje naponként mind mélyebbre süllyedő egyházon, s döntésünknek megfelelően – amelyet említett főpapjainknak és báróinknak, valamint országunk összes lakosainak a tanácsára hoztunk, és amelyet minden körülmények között valóra kívánunk váltani – helyezze át az illető személyeket, a jó ideje csak az egyház kárára viszálykodó vetélytársakra+ pedig parancsoljon rá, hogy jelzett tájékoztatásunknak megfelelően elégedjenek meg mással, e tárgyban egyszer s mindenkorra hallgatás alá helyezve őket; mindenekelőtt azonban arról gondoskodjék, hogy aki e súlyos terhet magára veszi, megfelelőképp s szerencsével vihesse végbe azt a munkát, melyet ez egyházért és Isten dicsőségéért vállalni kész. Ezáltal tesz eleget Szentségtek pásztori föladatának, és vívja ki minden derék ember forró háláját; mindazonáltal Isten előtt alkalmasint még kedvesebb lesz, mint az emberek előtt. – A Mindenható őrizze meg Szentségteket hosszan tartó boldog egészségben szent egyháza kormányzására.

[1462. május]




Hátra Kezdőlap Előre