Orczy Lőrinc
Tokajban való érkezés télen*

Hol régenten Bacchus jövén Indiából,
Megszállott nyugodni fárasztó útjából;
Hol halálos sebet mérges parittyából
Veve, s visszatére Vénus hagyásából,
Ott vagyok s képzelem a szöllős dombokat,
Tokaj hegye körül felkelő ormokat,
Most a szomorú tél béfedte azokat,
S rejti szemeimtől víg ábrázatjokat.
Nyugszik a természet, jég fedez vizeket,
Hó fehérségével bélepett réteket,
Zúz és fonnyasztó dér borít ligeteket,
Homályos köd fekszi a szép vidékeket.
Vetem szemeimet csavargó Tiszára,
Büdös Bodrog vize lassú patakjára,
Hányom az elmémet tekergő útjára,
Gondolattal megyek ezeknek partjára.
Már mély örvényekben fekvő bálványokat
Láncokon srófolom, s húzom az ágakat,
Szigonyokkal tolom az akadályokat,
Itt nyitok, itt töltök iszapos fokokat.
Nagy dolog! ily kicsiny embernek vállára
Ki rakott ily terhet? nem fér a hátára:
Átkot mondok Huszti bölcs projektumára,*
Magamban itélem algiri gályára.
Boldog isten! minek e munkás fáradság?
Megfonnyad emiatt sokezer parasztság,
Bátor hajózásból jöhet sok gazdagság,
Úgy tartom, nem abban áll igaz boldogság.
Megengedem, anglus száll Tokaj tájára,
Az édes italból felrak gályájára,
De ő majd csipkét hoz asszonyink búbjára,
Drága árt fog vetni csecsés portékára.
Mitőlünk elviszi a haszonra valót,
Sok encebencével csalja a pazarlót,
Utóbb majd jobbágyunk megveti a sarlót,
Hajós lesz, s nem fogja megjárni a tarlót.
Itt vagyon közöttünk a nagy vetekedés,
Illik-e magyarhoz csalfa kereskedés,
Mivel ebből jöhet erkölcs-vetemedés.
Mit mondasz, mire megy az ily vetélkedés?
Zemplin, Bereg, Ungvár, Szabolcs vármegyében
Van pénz, van eledel, van bor a pincében,
Mi kell több? mért vesse életét kétségben
A magyar, hogy több pénz jöjjön erszényében?
Ha kicsiny határban szívét szoríthatta,
Magában a nagyravágyódást fojthatta,
Kincsszerzéstől józan elméjét elvonta,
Vélem, boldog sorsát ily magyar megfogta.



Hátra Kezdőlap Előre