Homályos bánat dúlja lelkemet, |
Talán újulnak régi szenvedésim; |
Talán tündér előreérezésim |
Rémítnek, s új lest hány a végezet. |
Sírnék: de csak elfojtott sóhajtások |
Emelkednek kétséges szívemből; |
Csak rejtett ah, csak néma jajgatások |
Váltják egymást, s a titkos bú elöl. |
|
Oh végezés! örömkönnyűt nem várok, |
Részt abban egy sebes szív nem vehet, |
Mely önnyugtának gyilkolója lett – |
De ennyi jaj, de oly keserves károk, |
De ez emésztő bú enyhítsen! Adj |
Csak egy könnycseppet méltó bánatimnak, |
S azonnal hozd el végét napjaimnak! |
Vagy e sziklánál itt keményebb vagy. |
|
|