Oh Jézus szíve! én szeretlek tégedet! |
Mert te előbb megszerettél engemet, |
Én elrúgok minden szabadságot, |
Hogy utánad eresszem magamat. |
Melynek erejével az én húsom hozzád nő, |
Hogy segíts engem a szorongatásban |
Veszteg maradsz a sacramentomban. |
Ámbár muszáj neked a crucifixust hordozni, |
Melyet az illuminatusok nyakadba mertek vetni. |
Ámbár a szidalomnak tövisei |
Által meg által szúrták tetemeid; |
A háládatlanság lándzsája is |
Mindig döföl téged az is; |
Oh, ha te nagy kínodat én |
Az én könyörületességem által megkisebbíthetném! |
Oh, ha az én nevemnek becsülése |
Téged a gyalázattól megmenthetne, |
És ha engem akasztófára kötnének, |
Hogy téged a haláltól megmentenélek! |
Te forogsz koponyámban éjjel nappal, |
Mert az én egész tehetségem tőled van. |
Néked complimentiroz egyedül az én eszem |
Akaratomnak medius terminusát Tebenned helyheztetem. |
Amit adott nékem a te szereteted, |
Azt, hogy szememre ne hányd, tőlem reggel este visszaveszed; |
Ami jóval bírok, az mind a tiéd, |
Ami az enyim, mondd rá, hogy a tiéd. |
Oh ha a szerencse az én kívánságom szerint secundálna, |
Hogy Leo Szaicz szakállastul e szívbe bújohast játszhatna! |
És harsány torkával dicséretére fakadna! |
He! be jó volna, ha az én torkom megkondulna, |
Ha az én szám az ő dicséretére tátogna! |
Ha az ő szívébe ugorhatnék, |
Ha oly szerencsés lehetnék! |
Se Péter, se Pál ki nem hajtana belőled, |
Én neked úgy –vel megesküdtem, |
Hogy szavam füstbe menjen, nem engedem, |
Mert te vagy az én örömem, lelkecském, kincsecském, jutalmom, |
Az én üdvösségem, az én paradicsomom! |
Téged szerettelek, téged szerettelek, |
Téged örökétig szeretlek! |
Pedig egy pénz nélkül, korántsem a mennyországért, |
Sem pedig azt, hogy Lucifertől félnék nem azért, |
Ha nem volna mennyország, ha pokol vádból lett volna, |
Mégis beléd szerettem volna, |
Mert te méltó vagy, mert te engemet |
Előbb szerettél, azért szeretlek tégedet. |
Oh Jézus szíve, te egész az enyim maradsz, |
Oh Jézus szíve! úgy-e én is egészen a tiéd maradok! |
|