Esméretlen lévén, kérdezed, ki legyek: |
S azt pedig társamtól, akivel kimegyek. |
Hanem magam szóllok, hogy megértettelek, |
Én tudom magamat, jobban megfelelek. |
Ami lettem vólna töredék képemből, |
Inkább azt olvassad szomorú versemből. |
Ki igen idején, mikor nevelkedni, |
Csak kezdettem gyengén életre gerjedni, |
Tárgya lettem a vad kegyetlenkedésnek, |
S bennem dúló kedve telt az üldözésnek! |
Mégis érzem, s mikor jut csak eszembe is, |
A sérelmek után hosszasb időre is, |
Szakad újra szívem, könyveim hullanak, |
És engem zokogó jajra fakasztanak. |
Én kicsinységemet temérdek dolgokkal, |
Ha egybe vethetem magamat nagyokkal: |
Képezd, hogy egy jeles épűletet vetnek, |
Mellyben mesterségek szép munkát követnek: |
Hanem az ellenség még fél készültében, |
Azt már dúlni kezdi felforrott mérgében. |
Tehát az elpusztúlt porba keveredve, |
Hellyel-közzel a dűlt földből emelkedve |
Romlott kőmaradvány faltöredékekből, |
A sűrűen bénőtt szomorú füvekből, |
Hajdan mi lett vólna, csak azt sohajtani, |
Búsult hallgatással láttatik mutatni. |
Vettem Istenemnek bőven kegyességét, |
Megesmérem, s azért áldom szent felségét: |
Nincsen az magamtól, nem én dicsőségem, |
Kútfőre mutatnom szent kötelességem. |
Szerencsétlen szolga! de én eltévedtem, |
Az adatott pénzzel nem jól kereskedtem. |
Ki ád róla számot? én Uram s mindenem! |
Hogy énrajtam nem múlt, te tudod, Istenem! |
De csakugyan mégis valamit gyűjtöttem, |
Az adományt épen földbe nem temettem. |
Tudok annyit, mivel felebarátomat, |
Tartozom segítni én szolgatársomat. |
A közjóban jeles igyekezetimmel, |
Nagy nevet nem várok cselekedetimmel. |
Apróság én minden foglalatosságom, |
S eléggé fizetem ezzel adósságom, |
Mellyel a szent törvény lekötelez minket, |
Akik egy hazában szeretjük földinket. |
Elragadott néha hazám szeretete, |
Édes képzésemben magasra ültete, |
S kicsiny erővel is fennyen emelkedtem, |
De illy hívságomat magam is nevettem. |
Későn vagyon a’már, elmúlt jobb ideje, |
S elaludt véremnek tüzesebb ereje. |
A lélek, ki romlott egy testben lakozik, |
Nem űzhet olly munkát, szüntelen változik. |
Felébredez néha, fakad panaszára, |
Gyengén háborodik setét fogságára; |
Talál abban, amit útál kényessége, |
De vidúl, ha tetszik néha kis épsége. |
Magas szál és karcsú én testem állása, |
S gyenge erőben is sebes a járása. |
Ritkúl szőke hajam búsúlt homlokoman, |
Előre dűl fejem meggörbedt hátaman: |
De mégis úgy, hogy ha néha felébredek, |
Én is magam feljebb tartani gerjedek. |
Hosszas arcám vídúl gyenge pirossággal, |
Ha néha fellege múlik komorsággal. |
Tisztán néz kék szemem, árúló hunyorgás, |
Nincs benne álnokúl szökdöső bal forgás. |
Egyenes ajakom együtt jár szívemmel, |
Másból csúfot űzni kegyetlen örömmel |
Írtózik együgyű lelkem, és tudatlan, |
Más szégyenén kedvét tölteni szokatlan. |
Igaz barátságot tellyes bátorsággal |
Szeretek, s tisztelem azt állandósággal: |
Engesztelhetetlen vagyok, s nem bízhatom, |
Ha hívtelenségtől egyszer megcsalatom. |
Ihol képem, mellyet már előbb is láttál, |
Itt erkölcsöm véle, itt sorsom, mit vártál. |
Esmérsz-e már, s hozzám hajlandóságodat, |
Érzed-e gerjedni jó akaratodat? |
Hív barátságodba én kicsinységemet |
Vagy-e eltekéllett fogadni engemet? |
Feltetted-e egy illy szívet vigasztalni? |
Ki igazán tisztel, míg meg nem fog halni. |
|