Hajh te magyar szép Szűz! kihez a jó szív s szerelem fűz |
| Nyisd meg arany kebeled; szóljak örűlve veled. |
Mert bizony úgy sérted szívem majd meghalok érted |
| Amikor a szerelem lánca von öszve velem. |
Dísze személyednek s villám két fénye szemednek |
| Hogy szemeimbe sütött szívemig átalütött. |
Gyenge mosolygásán szádnak s szemeid ragyogásán |
| Van tüzes ütközetem hol szemem arra vetem. |
Hát ha ruhád nézem s magyar érdemed arra tetézem |
| Ami fedezve körűl nemzeti fénnyel örűl? |
Vagy hamar elgyúlok vagy szinte viaszba borúlok: |
| Ezt is igaz szerelem lángja cselekszi velem. |
Hogy megölelt egyszer kezed azt én érzem ezerszer: |
| Úgy fütöd a kebelem még helyemet se lelem. |
Szívemet elvetted, lábam békóba vetetted: |
| S útaimat kiszabod, mert vagyok a te rabod. |
Melly rabi zár nékem, mivel attól nincs menedékem, |
| Édes, azomba jajos; mert viselése bajos, |
Bár de bajos légyen, csakhogy valahára bevégyen |
| Téged az én kebelem, boldog ez a szerelem. |
Mert gyönyörűséget s eggy ollyan igaz nyereséget |
| Benned örülve talál, hol nem epeszti halál. |
Angyalom! Úgy véljed szívem mágnesse személyed; |
| Mely noha messze vagyon, von kebeledbe nagyon |
És mint a méhek lepik a rózsát mikor éhek |
| S jókor felkeresik hol bele harmat esik: |
Úgy lesem orcáid mezején nyíló violáid; |
| Mézre vezérl ajakad, méz folyamatja fakad, |
Jaj! ha feléd szállok gyönyörű rózsákra találok |
| S szinmézet legelek csókra forogva velek. |
Imhol azért szívem, vegyed és légy angyali hívem: |
| Amit akarsz, akarom! kész ölelésre karom. |
|