| Hová lett dicsősséged – dicső Buda vára? |
Mért ősi fényességed nem hat onokára? |
Kiholtak örökösid a Mátyás házábul, |
S így származtak gyilkosid ama mostohábul. |
|
| Kívül-belől érdemed nagy volt hajdanában, |
Míg volt törzsökös nemed maga divatjában; |
De miolta fészkedbe a sas beleköltött, |
Kígyó szállt kebeledbe s méreggel eltöltött. |
|
| Szemem milyennek leli most is palotádat? |
Sír szívem, ha képzeli hajdani pompádat? |
Mikor olyan magyarok s úgy tudtak szeretni, |
Kiket én csak akarok s nem tudok követni. |
|
| Mentésen, kalpagosan jöttek udvarolni |
Annak, ki magyarosan tudott parancsolni; |
De nemrég Bécs németül írt csak egy-két rendet, |
S édes magyarom! ettül eltiltotta kendet. |
|
| Restelt tornyot csinálni magasabb hegyekre, |
Ahonnan kukucskálni kelljen az egekre, |
Kettős fényes tornyunkat páratlanná tette, |
Tanítni sógorunkat honyunkba vezette. |
|
| Derülj, kies hajnalunk, ragyogj a szép égen, |
Adj győzedelmet minden házi ellenségen; |
Hozd fel ismét hajdani szabadságunk fényét, |
Töltsd be hamar szívünknek régen várt reményét. |
|
|