BETEGSÉGBEN ELHUNYT LEÁNY FELETT:
| Nehéz sínylődésem már elérte végét: |
| Megnyertem magamnak az örökös békét, |
| Fájdalmim megszűntek. Ím, itt a koporsó: |
| Meghűlt tetemimnek144 örök lakást adó. |
|
| Én már eljutottam síromnak szélére; |
| Mennem kell a gyászos temető kertjébe! |
| De mielőtt mégis kivinnék testemet, |
| Halljátok, kedvesim, végső beszédemet! |
|
| A kegyetlen halál engem már elrabolt, |
| Menyasszonyi ruhát reám gyászból adott. |
| Koporsóm fedelén hervad a koszorú, |
| Az is engem gyászol, azért oly szomorú. |
|
| A mennyei jegyes mennybe vár engemet, |
| Ott fogom meglátni drága jegyesemet. |
| Nem sajnálom én a földi életemet, |
| Mert fönt megtalálom gyönyörűségemet. |
|
| Köszönöm, jó anyám, értem tett lépésed. |
| Szűz Anyám fizesse hív gondviselésed! |
| Csókolom ezerszer ápoló két kezed, |
| Az árvák Istene vígasztalja szíved! |
|
| Kedves testvéreim, egyenként ölellek. |
| Az Úr szent békéje legyen tiveletek! |
| Éljetek sokáig együtt békességben |
| S egykor lássatok meg engem fönt az égben! |
|
| Összes jó rokonok s leánybarátnéim, |
| Ti kedves szomszédok s minden ismerősim, |
| Kívánom, mindnyájan áldottak legyetek! |
| Végső szóm hozzátok: az Isten veletek! |
|
| Engem vár már az ég, vár a koszorúval. |
| Rám a paradicsom gyenge szele fuvall. |
| Zúgjon hát a harang, vitessék a kereszt! |
| Jézus, ki eljegyzett, magához így ereszt. |
|
|
