1000230.htm
Cimszó: Abonyi Géza - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1895
Szócikk: Abonyi Géza - színész, a Nemzeti
Színház tagja, sz. 1892. okt. 23. Budapesten. Iskoláit is itt végezte. 1915-ben
a Magyar Színház szerződtette. A háború alatt három évig katona volt. 1917.
szeptembertől 1918. júliusáig az azóta megszűnt Intim-Kabaré (ezidőszerint: Teréz-körúti
Színpad) tagja volt. Innen szerződtette őt Hevesi Sándor ajánlatára a Nemzeti
Színház, ahol 1918. szept. 19-én lépett fel először a Faust egyik angyal
szerepében. 1920. okt. 7-én játszotta először Romeo-t és azóta főkép vele
játszatják a Nemzeti Színház klasszikus darabjainak hősszerelmes szerepkörét.
Ezenkívül modern darabokban érzelmesen humoros színezetű fiatal szerelmesek
szerepét is nagy sikerrel játssza. Hevesi Sándor: »Császár és komédiás« c.
drámájában volt első nagy sikere. Főbb szerepei: Csaba (Ellák), Bolond (Lear),
Blanco Posnet, Mortimer (Stuart Mária), Sebastian (Vízkereszt), Ferdinánd (A
vihar), Tímár Mihály (Az aranyember), Christian (Cyrano), Kordiál (A szerelem
iskolája), Claudio (Sok hűhó semmiért), Első karvezető (Antigoné), Mossóczy Pál
(Vége a szép nyárnak), stb.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0023.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1000230 Abonyi Géza színész, a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ tagja, sz. yszuletesevey 1892§22§. okt. 23.
ytelepulesy Budapest§2§en. Iskoláit is itt végezte. yevszamy 1915§20§-ben a
yintezmenyy Magyar Színház§8§ szerződtette. A háború alatt három évig katona
volt. yevszamy 1917§20§. szeptembertől yevszamy 1918§20§. júliusáig az azóta
megszűnt yintezmenyy Intim-Kabaré§8§ (ezidőszerint: yintezmenyy Teréz-körúti
Színpad§8§) tagja volt. Innen szerződtette őt yszemelynevy Hevesi Sándor§6§
ajánlatára a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§, ahol yevszamy 1918§20§. szept.
19-én lépett fel először a ycimy Faust§10§ egyik angyal szerepében. yevszamy
1920§20§. okt. 7-én játszotta először yszerepy Romeo§12§-t és azóta főkép vele
játszatják a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ klasszikus darabjainak hősszerelmes
szerepkörét. Ezenkívül modern darabokban érzelmesen humoros színezetű fiatal
szerelmesek szerepét is nagy sikerrel játssza. yszemelynevy Hevesi Sándor§6§:
»ycimy Császár és komédiás§10§« c. drámájában volt első nagy sikere. Főbb
szerepei: yszerepy Csaba§12§ (ycimy Ellák§10§), yszerepy Bolond§12§ (ycimy
Lear§10§), yszerepy Blanco Posnet§12§, yszerepy Mortimer§12§ (ycimy Stuart
Mária§10§), yszerepy Sebastian §12§ (ycimy Vízkereszt§10§), yszerepy
Ferdinánd§12§ (ycimy A vihar§10§), yszerepy Tímár Mihály§12§ (ycimy Az
aranyember§10§), yszerepy Christian§12§ (ycimy Cyrano§10§), yszerepy
Kordiál§12§ (ycimy A szerelem iskolája§10§), yszerepy Claudio§12§ (ycimy Sok
hűhó semmiért§10§), yszerepy Első karvezető§12§ (ycimy Antigoné§10§), yszerepy
Mossóczy Pál§12§ (ycimy Vége a szép nyárnak§10§), stb.
CSAKKOD 1000230 yszemelynevy Abonyi Géza§6§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 189§32§ ytelepulesy
Budapest§2§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 191§30§
yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Intim-Kabare§8§ yintezmenyy Teréz-körúti
Színpad§8§ yszemelynevy Hevesi Sándor§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yevtizedy 191§30§ ycimy Faust§10§ yevtizedy 192§30§ yszerepy Romeo§12§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Hevesi Sándor§6§ ycimy Császár és komédiás§10§
yszerepy Csaba§12§ ycimy Ellák§10§ yszerepy Bolond§12§ ycimy Lear§10§ yszerepy
Blanco Posnet§12§ yszerepy Mortimer§12§ ycimy Stuart Mária§10§ yszerepy
Sebastian§12§ ycimy Vízkereszt§10§ yszerepy Ferdinánd§12§ ycimy A vihar§10§
yszerepy Tímár Mihály§12§ ycimy Az aranyember§10§ yszerepy Christian§12§ ycimy
Cyrano§10§ yszerepy Kordiál§12§ ycimy A szerelem iskolája§10§ yszerepy
Claudio§12§ ycimy Sok hűhó semmiért§10§ yszerepy Első karvezető§12§ ycimy
Antigone§10§ yszerepy Mossóczy Pál§12§ ycimy Vége a szép nyárnak§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1000230.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com