1000330.htm

 Cimszó: Abonyi Tivadar - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Abonyi Tivadar - színész sz. 1887. okt. 18-án, Budapesten. Itt végezte iskoláit, érettségit is tett. Előbb iparművésznek készült, majd a Színművészeti Akadémián nyert diplomát. 1907-ben a Magyar Színház tagja volt, egy év múlva az akkor alakult Népszínház-Vígoperához került. Ennek feloszlásakor vidékre szerződött, majd ismét a Magyar Színházhoz tért vissza. A háború alatt katona volt, 51 hónapot töltött a fronton. A háború után ismét budapesti színházaknál működött, tagja volt a Bárdos Artúr igazgatása alatt álló Belvárosi Színháznak, a Magyar Színháznak és az Andrássy-úti Színháznak; e színpadokon jelentós szerepekben nagy sikere volt, de egy-egy szerepben fellépett más színházaknál is. Mint festőművész is szerepelt kiállításokon.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0026.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1000330 Abonyi Tivadar színész sz. yszuletesevey 1887§22§. okt. 18-án, ytelepulesy Budapest§2§en. Itt végezte iskoláit, érettségit is tett. Előbb iparművésznek készült, majd a yintezmenyy Színművészeti Akadémiá§8§n nyert diplomát. yevszamy 1907§20§-ben a yintezmenyy Magyar Színház§8§ tagja volt, egy év múlva az akkor alakult yintezmenyy Népszínház-Vígoperá§8§hoz került. Ennek feloszlásakor vidékre szerződött, majd ismét a yintezmenyy Magyar Színház§8§hoz tért vissza. A háború alatt katona volt, 51 hónapot töltött a fronton. A háború után ismét ytelepulesy budapest§2§i színházaknál működött, tagja volt a yszemelynevy Bárdos Artúr§6§ igazgatása alatt álló yintezmenyy Belvárosi Színház§8§nak, a yintezmenyy Magyar Színház§8§nak és az yintezmenyy Andrássy-úti Színház§8§nak; e színpadokon jelentós szerepekben nagy sikere volt, de egy-egy szerepben fellépett más színházaknál is. Mint festőművész is szerepelt kiállításokon.

CSAKKOD 1000330 yszemelynevy Abonyi Tivadar§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yintezmenyy Színművészeti Akadémia§8§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yintezmenyy Népszínház-Vígopera§8§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ytelepulesy budapest§2§ yszemelynevy Bárdos Artúr§6§ yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yintezmenyy Andrássy-úti Színház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1000330.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com