1000390.htm
Cimszó: Ábrahám Pál - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1895
Szócikk: Ábrahám Pál - zeneszerző és
karmester, sz. 1892. ápr. havában, Apatinban. Kereskedelmi akadémiát végzett,
zenei, kiképzést a Zeneművészeti Főiskolán nyert, ahol Reiner Frigyes, Herzfeld
Viktor, Siklós Albert, Molnár Géza voltak tanárai. Kis opuszokat és egy
vonósquartettet írt, amelyeket jónevű művészek adtak elő. Később elhallgatott
és teljesen visszavonult a zenei pályától. Tisztviselő, majd tőzsdebizományos
lett és hosszú szünet után, 1927-ben ismét feltűnt, mint zeneszerző, de ekkor
már a könnyebb és népszerűbb hatású jazz-zenével. Mint jazz-zeneszerző gyorsan
és szinte tüneményesen nagy karriert futott be. A Rott Sándor igazgatása alatt
álló Kis Komédia egyik műsorában zenésített meg egy kis revűt és ennek a
zenének a hatása alatt szerződtette a Fővárosi Operett Színház karmesternek és
háziszerzőnek. Munkái: Zenebona, operett. (Szövegírók: Lakatos László és Bródy
István.) Bem. 1928. márc, 2. Fővárosi Operett Színház. Az utolsó Verebély-lány,
operett. (Drégely Gábor A kisasszony férje c. vj.-ból átdolgozta: Harmath Imre.)
Bem. 1928. okt. 13. Fővárosi Operett Színház.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0027.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1000390 Ábrahám Pál zeneszerző
és karmester, sz. yszuletesevey 1892§22§. ápr. havában, ytelepulesy
Apatin§2§ban. Kereskedelmi akadémiát végzett, zenei, kiképzést a yintezmenyy
Zeneművészeti Főiskolá§8§n nyert, ahol yszemelynevy Reiner Frigyes§6§,
yszemelynevy Herzfeld Viktor§6§, yszemelynevy Siklós Albert§6§, yszemelynevy
Molnár Géza§6§ voltak tanárai. Kis opuszokat és egy vonósquartettet írt,
amelyeket jónevű művészek adtak elő. Később elhallgatott és teljesen
visszavonult a zenei pályától. Tisztviselő, majd tőzsdebizományos lett és
hosszú szünet után, yevszamy 1927§20§-ben ismét feltűnt, mint zeneszerző, de
ekkor már a könnyebb és népszerűbb hatású jazz-zenével. Mint jazz-zeneszerző
gyorsan és szinte tüneményesen nagy karriert futott be. A yszemelynevy Rott
Sándor§6§ igazgatása alatt álló yintezmenyy Kis Komédia§8§ egyik műsorában
zenésített meg egy kis revűt és ennek a zenének a hatása alatt szerződtette a
yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ karmesternek és háziszerzőnek. Munkái:
ycimy Zenebona§10§, operett. (Szövegírók: yszemelynevy Lakatos László§6§ és
yszemelynevy Bródy István§6§.) Bem. yevszamy 1928§20§. márc, 2. yintezmenyy
Fővárosi Operett Színház§8§. ycimy Az utolsó Verebély-lány§10§, operett.
(yszemelynevy Drégely Gábor§6§ ycimy A kisasszony férje§10§ c. vj.-ból átdolgozta:
yszemelynevy Harmath Imre§6§.) Bem. yevszamy 1928§20§. okt. 13. yintezmenyy
Fővárosi Operett Színház§8§.
CSAKKOD 1000390 yszemelynevy Ábrahám Pál§6§
yszuletesevtizedy 189§32§ ytelepulesy Apatin§2§ yintezmenyy Zeneművészeti
Főiskola§8§ yszemelynevy Reiner Frigyes§6§ yszemelynevy Herzfeld Viktor§6§
yszemelynevy Siklós Albert§6§ yszemelynevy Molnár Géza§6§ yevtizedy 192§30§
yszemelynevy Rott Sándor§6§ yintezmenyy Kis Komédia§8§ yintezmenyy Fővárosi
Operett Színház§8§ ycimy Zenebona§10§ yszemelynevy Lakatos László§6§
yszemelynevy Bródy István§6§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Fővárosi Operett
Színház§8§ ycimy Az utolsó Verebély-lány§10§ yszemelynevy Drégely Gábor§6§
ycimy A kisasszony férje§10§ yszemelynevy Harmath Imre§6§ yevtizedy 192§30§
yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1000390.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com