1000460.htm
Cimszó: Ábrányi Emil - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Ábrányi Emil - (ifj.), író id. Á.
Kornél zeneszerző és zenei író fia, sz. 1850. dec. 31. Pesten, megh. 1920. máj.
20-án, u. o. Fiatalon lépett az írói pályára, 17 éves volt, mikor első verse
megjelent a Fővárosi Lapokban, egy évvel később bátyjával, Kornéllal együtt műfordításokat,
majd bírálatokat adott ki s 1872. a Nemzeti Színház előadta A váróteremben c
egyfelvonásos darabját. Költeményei hamar hírnevet szereztek neki, különösen
hazafias verseit kedvelték, mert szavalásra kiválóan alkalmasak voltak. Évek
során át mindig ő írta az ifjúság márc 15-iki ünnepére az alkalmi ódákat,
melyeket országszerte szavaltak a színházak ünnepein is. Szerelmi költeményei
közül a feleségéhez írt Margit-dalok váltak legnépszerűbbekké. 1873-tól csaknem
haláláig állandóan írt színházi kritikákat, melyeket művelt hang, gondos stílus
és előkelő szellem emelt ki s melyek hatással voltak a színházi közvélemény
megteremtésére. Mint drámaíró is ismételten kísérletezett; 1882. Az első c. 5
felv.; drámája került előadásra a Nemzeti Színházban, 1886. A végrehajtó c,
egyfelvonásos, mely sokáig műsoron maradt.Tagja volt a Nemzeti Színház
drámabíráló bizottságának, a Kisfaludy és Petőfi Kársaságnak s a M.
T.Akadémiának.. Nagy jelentősége van műfordítói munkásságának a színpad
szempontjából is. Lefordította Byron: Don Juan-ját és Manfréd-jét. A Cyrano de
Bergerac és A sasfiók, Rostand két drámája jórészt annak köszönhette nagy
sikerét a magyar színpadon, hogy az ő fordítása nemcsak híven, hanem erővel,
tűzzel, szellemességtől szikrázón tolmácsolta a francia költő verseit.
Fordításai valódi műfordítások, kitűnő művészi munkák. Egyéb dráma-fordításai:
A cremonai hegedűs (L. o.). A koronáért (Coppée), bem. 1898. Monna Vanna
(Maeterlinck), bem. 1902. dec. 28. Nemzeti Színház. Az ösztön, szmű 3 felv. (H.
Kistemaeckers), bem. 1906. márc. 9. U. o. A jászol, szmű 3 felv. (H.
Bernstein), bem. 1906. ápr. 6. U. o. Eliana, költemény 3 felv., Tennyson:
Királyidilljei nyomán írta: Herrig H., bem. 1908. febr. 16-án a M. Kir.
Operaház, zen. szerz.; Mihalovcs Ödön. Robespierre, dráma 5 felv. (Sardou),
bem. 1908. febr. 29. Nemzeti Színház, Sasfiók (Rostand). L. o.). Rahab, dalmű 1
felv. (Szöveg: E. Mayer, zene; Frankenstein (Kelemen), bem. dec. 4. M. Kir.
Operaház. Papillon, a kőfaragó, vj. (Louis Béniere), bem. ápr. 15. Nemzeti
Színház. A balga szűz, szmű 4 felv. (Henry Bataille), bem. 1910. okt. 21. U. o.
A szerelem gyermeke, szmű 4 felv. (Bataille), bem. 1911. okt. 27. U. o. Paolo
és Francesca, dalmű 3 felv. Zen. szerz.: legifj. Ábrányi Emil, bem. 1912. jan.
13. M. Kir. Operaház. Sappho, szmű 5 felv. (Daudet A. és Belot Adolf), bem.
1912. okt. 25. Nemzeti Színház. Don Quijote, opera 3 felv. Zen. szerz.: legifj.
Ábrányi Emil, bem. 1917. nov. 30. M. Kir. .Operaház. Utolsó munkája: Bagatelle,
szmű 3 felv. (Paul Hervieu), bem. 1918. dec. 20. Nemzeti Színház. —
Sírkőavatása 1922. máj. 20. volt. (Schöpflin Aladár)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0027.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM
1000460 Ábrányi Emil (ifj.), író yszemelynevy id. Á. Kornél§6§ zeneszerző és
zenei író fia, sz. yszuletesevey 1850§22§. dec. 31. Pesten, megh. yhalalevy
1920§24§. máj. 20-án, u. o. Fiatalon lépett az írói pályára, 17 éves volt,
mikor első verse megjelent a ytelepulesy Főváros§2§i Lapokban, egy évvel később
bátyjával, Kornéllal együtt műfordításokat, majd bírálatokat adott ki s
yevszamy 1872§20§. a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ előadta ycimy A
váróteremben§10§ c egyfelvonásos darabját. Költeményei hamar hírnevet szereztek
neki, különösen hazafias verseit kedvelték, mert szavalásra kiválóan alkalmasak
voltak. Évek során át mindig ő írta az ifjúság márc 15-iki ünnepére az alkalmi
ódákat, melyeket országszerte szavaltak a színházak ünnepein is. Szerelmi
költeményei közül a feleségéhez írt ycimy Margit-dalok§10§ váltak
legnépszerűbbekké. yevszamy 1873§20§-tól csaknem haláláig állandóan írt
színházi kritikákat, melyeket művelt hang, gondos stílus és előkelő szellem
emelt ki s melyek hatással voltak a színházi közvélemény megteremtésére. Mint
drámaíró is ismételten kísérletezett; yevszamy 1882§20§. ycimy Az első§10§ c. 5
felv.; drámája került előadásra a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, yevszamy
1886§20§. ycimy A végrehajtó§10§ c, egyfelvonásos, mely sokáig műsoron
maradt.Tagja volt a yintezmenyy Nemzeti Színház drámabíráló bizottságá§8§nak, a
yintezmenyy Kisfaludy és Petőfi Kársaság§8§nak s a yintezmenyy M.
T.Akadémiá§8§nak.. Nagy jelentősége van műfordítói munkásságának a színpad
szempontjából is. Lefordította yszemelynevy Byron§6§: ycimy Don Juan§10§-ját és
ycimy Manfréd§10§-jét. ycimy A Cyrano de Bergerac§10§ és ycimy A sasfiók§10§,
yszemelynevy Rostand§6§ két drámája jórészt annak köszönhette nagy sikerét a
magyar színpadon, hogy az ő fordítása nemcsak híven, hanem erővel, tűzzel,
szellemességtől szikrázón tolmácsolta a francia költő verseit. Fordításai
valódi műfordítások, kitűnő művészi munkák. Egyéb dráma-fordításai: ycimy A
cremonai hegedűs§10§ (L. o.). ycimy A koronáért§10§ (yszemelynevy Coppée§6§),
bem. yevszamy 1898§20§. ycimy Monna Vanna§10§ (yszemelynevy Maeterlinck§6§),
bem. yevszamy 1902§20§. dec. 28. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. ycimy Az
ösztön§10§, szmű 3 felv. (yszemelynevy H. Kistemaeckers§6§), bem. yevszamy
1906§20§. márc. 9. U. o. ycimy A jászol§10§, szmű 3 felv. (yszemelynevy H.
Bernstein§6§), bem. yevszamy 1906§20§. ápr. 6. U. o. ycimy Eliana§10§,
költemény 3 felv., yszemelynevy Tennyson§6§: ycimy Királyidilljei§10§ nyomán
írta: yszemelynevy Herrig H.§6§, bem. yevszamy 1908§20§. febr. 16-án a
yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§, zen. szerz.; yszemelynevy Mihalovcs Ödön§6§.
ycimy Robespierre§10§, dráma 5 felv. (yszemelynevy Sardou§6§), bem. yevszamy
1908§20§. febr. 29. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§, ycimy Sasfiók§10§
(yszemelynevy Rostand§6§). L. o.). ycimy Rahab§10§, dalmű 1 felv. (Szöveg:
yszemelynevy E. Mayer§6§, zene; ycimy Frankenstein§10§ (yszemelynevy
Kelemen§6§), bem. dec. 4. yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§. ycimy Papillon, a
kőfaragó§10§, vj. (yszemelynevy Louis Béniere§6§), bem. ápr. 15. yintezmenyy
Nemzeti Színház§8§. ycimy A balga szűz§10§, szmű 4 felv. (yszemelynevy Henry
Bataille§6§), bem. yevszamy 1910§20§. okt. 21. U. o. ycimy A szerelem
gyermeke§10§, szmű 4 felv. (yszemelynevy Bataille§6§), bem. yevszamy 1911§20§.
okt. 27. U. o. ycimy Paolo és Francesca§10§, dalmű 3 felv. Zen. szerz.:
yszemelynevy legifj. Ábrányi Emil§6§, bem. yevszamy 1912§20§. jan. 13.
yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§. ycimy Sappho§10§, szmű 5 felv. (yszemelynevy
Daudet A.§6§ és yszemelynevy Belot Adolf§6§), bem. yevszamy 1912§20§. okt. 25.
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. ycimy Don Quijote§10§, opera 3 felv. Zen.
szerz.: yszemelynevy legifj. Ábrányi Emil§6§, bem. yevszamy 1917§20§. nov. 30.
yintezmenyy M. Kir. .Operaház§8§. Utolsó munkája: ycimy Bagatelle§10§, szmű 3
felv. (yszemelynevy Paul Hervieu§6§), bem. yevszamy 1918§20§. dec. 20.
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. — Sírkőavatása yevszamy 1922§20§. máj. 20.
volt. (yszemelynevy Schöpflin Aladár§6§)
CSAKKOD 1000460 yszemelynevy Ábrányi Emil§6§
yszemelynevy id. Á. Kornél§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ yhalalevtizedy 192§34§
ytelepulesy Főváros§2§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy A
váróteremben§10§ ycimy Margit-dalok§10§ yevtizedy 187§30§ yevtizedy 188§30§
ycimy Az első§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 188§30§ ycimy A
végrehajtó§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház drámabíráló bizottsága§8§
yintezmenyy Kisfaludy és Petőfi Kársaság§8§ yintezmenyy M. T.Akadémia§8§
yszemelynevy Byron§6§ ycimy Don Juan§10§ ycimy Manfréd§10§ ycimy A Cyrano de
Bergerac§10§ ycimy A sasfiók§10§ yszemelynevy Rostand§6§ ycimy A cremonai
hegedűs§10§ ycimy A koronáért§10§ yszemelynevy Coppée§6§ yevtizedy 189§30§
ycimy Monna Vanna§10§ yszemelynevy Maeterlinck§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy
Nemzeti Színház§8§ ycimy Az ösztön§10§ yszemelynevy H. Kistemaeckers§6§
yevtizedy 190§30§ ycimy A jászol§10§ yszemelynevy H. Bernstein§6§ yevtizedy
190§30§ ycimy Eliana§10§ yszemelynevy Tennyson§6§ ycimy Királyidilljei§10§
yszemelynevy Herrig H.§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§
yszemelynevy Mihalovcs Ödön§6§ ycimy Robespierre§10§ yszemelynevy Sardou§6§
yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Sasfiók§10§ yszemelynevy
Rostand§6§ ycimy Rahab§10§ yszemelynevy E. Mayer§6§ ycimy Frankenstein§10§ yszemelynevy
Kelemen§6§ yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ ycimy Papillon, a kőfaragó§10§
yszemelynevy Louis Béniere§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy A balga
szűz§10§ yszemelynevy Henry Bataille§6§ yevtizedy 191§30§ ycimy A szerelem
gyermeke§10§ yszemelynevy Bataille§6§ yevtizedy 191§30§ ycimy Paolo és
Francesca§10§ yszemelynevy legifj. Ábrányi Emil§6§ yevtizedy 191§30§
yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ ycimy Sappho§10§ yszemelynevy Daudet A.§6§
yszemelynevy Belot Adolf§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
ycimy Don Quijote§10§ yszemelynevy legifj. Ábrányi Emil§6§ yevtizedy 191§30§
yintezmenyy M. Kir. .Operaház§8§ ycimy Bagatelle§10§ yszemelynevy Paul
Hervieu§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 192§30§
yszemelynevy Schöpflin Aladár§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1000460.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com