1002030.htm

 Cimszó: Alföldi nemzeti színjátszó társaság - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 konkretszinhazcimszo

 

 

 Szócikk: Alföldi nemzeti színjátszó társaság - A debreceni és nagyváradi színészek társasága, akik a múlt század első évtizedeiben a magyar színészet kiválóságai voltak. Számukra Gulácsy Antal igazgató 1810-ben három évre, majd 1814-ben Sándorffy József, a híres mecénás tíz évre kibérelte Debrecen színházát. Később Debrecen városa állandó színházat építtetett számukra, amely 1835. aug. 1. nyílt meg. 25 esztendeig volt ez a színház a magyar színészet hajléka Debrecenben. 1814-ben Kilényi-Kocsis Dávid volt az igazgató. A tagok névsora: Láng Ádám, Nagy Károly, Pály Elek, Mészáros János, Nagyné, Szentpétery Zsigmond, Láng Lajos, Sikolya Sándor, Ecsedi Jozefa, Csepregi Anna, Farkas József, Bartza Károly, Abday Sándor, Ludwig Borbála és Fekete Lőrinc, súgó. 1820. körül a részvétlenség miatt kénytelenek voltak az előadásokat beszüntetni. Ekkor alapították meg a Dunántúli színjátszó társaságot. (L. o.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0046.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1002030 Alföldi nemzeti színjátszó társaság A ytelepulesy debrecen§2§i és ytelepulesy nagyvárad§2§i színészek társasága, akik a múlt század első évtizedeiben a magyar színészet kiválóságai voltak. Számukra yszemelynevy Gulácsy Antal§6§ igazgató yevszamy 1810§20§-ben három évre, majd yevszamy 1814§20§-ben yszemelynevy Sándorffy József§6§, a híres mecénás tíz évre kibérelte ytelepulesy Debrecen§2§ színházát. Később ytelepulesy Debrecen§2§ városa állandó színházat építtetett számukra, amely yevszamy 1835§20§. aug. 1. nyílt meg. 25 esztendeig volt ez a színház a magyar színészet hajléka ytelepulesy Debrecen§2§ben. yevszamy 1814§20§-ben yszemelynevy Kilényi-Kocsis Dávid§6§ volt az igazgató. A tagok névsora: yszemelynevy Láng Ádám§6§, yszemelynevy Nagy Károly§6§, yszemelynevy Pály Elek§6§, yszemelynevy Mészáros János§6§, yszemelynevy Nagyné§6§, yszemelynevy Szentpétery Zsigmond§6§, yszemelynevy Láng Lajos§6§, yszemelynevy Sikolya Sándor§6§, yszemelynevy Ecsedi Jozefa§6§, yszemelynevy Csepregi Anna§6§, yszemelynevy Farkas József§6§, yszemelynevy Bartza Károly§6§, yszemelynevy Abday Sándor§6§, yszemelynevy Ludwig Borbála§6§ és yszemelynevy Fekete Lőrinc§6§, súgó. yevszamy 1820§20§. körül a részvétlenség miatt kénytelenek voltak az előadásokat beszüntetni. Ekkor alapították meg a yintezmenyy Dunántúli színjátszó társaságot§8§. (L. o.)

CSAKKOD 1002030 yintezmenyy Alföldi nemzeti színjátszó társaság§8§ ytelepulesy debrecen§2§ ytelepulesy nagyvárad§2§ yszemelynevy Gulácsy Antal§6§ yevtizedy 181§30§ yevtizedy 181§30§ yszemelynevy Sándorffy József§6§ ytelepulesy Debrecen§2§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 183§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 181§30§ yszemelynevy Kilényi-Kocsis Dávid§6§ yszemelynevy Láng Ádám§6§ yszemelynevy Nagy Károly§6§ yszemelynevy Pály Elek§6§ yszemelynevy Mészáros János§6§ yszemelynevy Nagyne§6§ yszemelynevy Szentpétery Zsigmond§6§ yszemelynevy Láng Lajos§6§ yszemelynevy Sikolya Sándor§6§ yszemelynevy Ecsedi Jozefa§6§ yszemelynevy Csepregi Anna§6§ yszemelynevy Farkas József§6§ yszemelynevy Bartza Károly§6§ yszemelynevy Abday Sándor§6§ yszemelynevy Ludwig Borbála§6§ yszemelynevy Fekete Lőrinc§6§ yevtizedy 182§30§ yintezmenyy Dunántúli színjátszó társaságot§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1002030.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com