1002690.htm
Cimszó: Ambrus Zoltán - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1865
Szócikk: Ambrus Zoltán - Író,színházi
kritikus, a Nemzeti Színház volt igazgatója, sz. 1861. febr. 22. Debrecenben.
Nagykárolyban és Budapesten végezte iskoláit s a budapesti egyetemen a jogot.
Ezután Párizsban folytatta tanulmányait s mélyen beleélte magát a francia irodalomba,
úgy, hogy a francia irodalmi ideálok és kritikai módszerek hatással voltak
egész élete munkájára. Hazatérve, a Magyar Földhitelintézetnél vállalt
tisztviselői állást s közben már fiatalon megkezdte irodalmi működését s a
nyolcvanas évek fiatal írói körében hamar tekintélyre tett szert nagy
műveltségével és feltűnő írói tehetségével. Kritikái, melyeket főleg Budapesten
színrekerülő színdarabokról írt, az ítélet biztonságával, szempontjainak
emelkedettségével és a stílus finomságával tűntek ki. Közben megírta első nagy
regényét, a Midás hirály-t, mellyel első íróink sorába emelkedett. Azóta gazdag
termékenységgel dolgozik, regényt, novellát, karcolatot, kritikát. Sokat irt
különböző napilapokba, A Hét-be, az Új Magyar Szemlé-be, melyet ő szerkesztett,
később a Nyugatba. Legújabb időben a Pesti Napló-ba, írja kritikáit,
legtöbbször külföldi színdarabokról. Színházi kritikái Színhári esték c.
kötetében s a Magyar Könyvtár több füzetében jelentek meg könyvalakban. 1894.
nőül vette Benkő Etel operaénekesnőt (L.o.). A Kisfaludy Társaság, Petőfi
Társaság és a M. T. Akadémia tagjává választotta. 1917. jún. 1-től fogva gróf
Bánffy Miklós intendánssága alatt a Nemzeti Színház igazgatójává nevezték ki s
ez állásában 1922. júl. 13. maradt meg. A színházat finom ízléssel, a magyar
írók iránti jóakarattal vezette s számos színésznek alkalmat adott tehetsége
kifejlesztésére. Nagy érdeme, hogy a forradalmi időkön úgy vezette át a
színházat, hogy nemzeti presztízsén nem esett csorba. Az igazgatásról való
lemondása után a Nemzeti Színház örökös tagjává, 1923. pedig
kormányfőtanácsossá nevezték ki. Azóta teljesen az irodalomnak él. Több
külföldi színművet az ő fordításában mutattak be színházaink. (Schöpflin
Aladár.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0052.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai
Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető
Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár
szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1002690 Ambrus Zoltán
Író,színházi kritikus, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ volt igazgatója, sz.
yszuletesevey 1861§22§. febr. 22. ytelepulesy Debrecen§2§ben. ytelepulesy
Nagykároly§2§ban és ytelepulesy Budapest§2§en végezte iskoláit s a ytelepulesy
budapest§2§i egyetemen a jogot. Ezután ytelepulesy Párizs§2§ban folytatta
tanulmányait s mélyen beleélte magát a francia irodalomba, úgy, hogy a francia
irodalmi ideálok és kritikai módszerek hatással voltak egész élete munkájára.
Hazatérve, a yintezmenyy Magyar Földhitelintézet§8§nél vállalt tisztviselői
állást s közben már fiatalon megkezdte irodalmi működését s a nyolcvanas évek
fiatal írói körében hamar tekintélyre tett szert nagy műveltségével és feltűnő
írói tehetségével. Kritikái, melyeket főleg ytelepulesy Budapest§2§en
színrekerülő színdarabokról írt, az ítélet biztonságával, szempontjainak
emelkedettségével és a stílus finomságával tűntek ki. Közben megírta első nagy
regényét, a ycimy Midás hirály§10§-t, mellyel első íróink sorába emelkedett.
Azóta gazdag termékenységgel dolgozik, regényt, novellát, karcolatot, kritikát.
Sokat irt különböző napilapokba, yintezmenyy A Hét§8§-be, az yintezmenyy Új
Magyar Szemlé§8§-be, melyet ő szerkesztett, később a yintezmenyy Nyugat§8§ba.
Legújabb időben a yintezmenyy Pesti Napló§8§-ba, írja kritikáit, legtöbbször
külföldi színdarabokról. Színházi kritikái ycimy Színhári esték§10§ c.
kötetében s a yintezmenyy Magyar Könyvtár§8§ több füzetében jelentek meg
könyvalakban. yevszamy 1894§20§. nőül vette yszemelynevy Benkő Etel§6§
operaénekesnőt (L.o.). A yintezmenyy Kisfaludy Társaság§8§, yintezmenyy Petőfi
Társaság§8§ és a yintezmenyy M. T. Akadémia§8§ tagjává választotta. yevszamy
1917§20§. jún. 1-től fogva yszemelynevy gróf Bánffy Miklós§6§ intendánssága
alatt a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ igazgatójává nevezték ki s ez állásában
yevszamy 1922§20§. júl. 13. maradt meg. A színházat finom ízléssel, a magyar
írók iránti jóakarattal vezette s számos színésznek alkalmat adott tehetsége
kifejlesztésére. Nagy érdeme, hogy a forradalmi időkön úgy vezette át a
színházat, hogy nemzeti presztízsén nem esett csorba. Az igazgatásról való
lemondása után a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ örökös tagjává, yevszamy
1923§20§. pedig kormányfőtanácsossá nevezték ki. Azóta teljesen az irodalomnak
él. Több külföldi színművet az ő fordításában mutattak be színházaink.
(yszemelynevy Schöpflin Aladár§6§.)
CSAKKOD 1002690 yszemelynevy Ambrus
Zoltán§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy
Debrecen§2§ ytelepulesy Nagykároly§2§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy
budapest§2§ ytelepulesy Párizs§2§ yintezmenyy Magyar Földhitelintézet§8§
ytelepulesy Budapest§2§ ycimy Midás hirály§10§ yintezmenyy A Hét§8§ yintezmenyy
Új Magyar Szemle§8§ yintezmenyy Nyugat§8§ yintezmenyy Pesti Napló§8§ ycimy
Színhári esték§10§ yintezmenyy Magyar Könyvtár§8§ yevtizedy 189§30§
yszemelynevy Benkő Etel§6§ yintezmenyy Kisfaludy Társaság§8§ yintezmenyy Petőfi
Társaság§8§ yintezmenyy M. T. Akadémia§8§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy gróf
Bánffy Miklós§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy
Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Schöpflin Aladár§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1002690.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com