1005970.htm
Cimszó: Bakó Lajos - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1885
Szócikk: Bakó Lajos - színész, sz. 1884-ben,
Szatmárt. Iskoláit u. o. végezte. 1902-ben lépett a színipályára, Halassy Béla
színigazgatónál. Először énekesnek készült s az akkori repertoire-operettek
főszerepeit énekelte, mint baritonista. (Rip, Henry márki, Madarász, Lindorf, Hoffmann
meséi stb.) Később áttért a drámai szerepkörre és a vidék kisebb-nagyobb
városaiban működött mint színész és rendező. Ekkor főbb szerepei voltak: Ocskay
brigadéros, Svengali, Lucifer, Baracs Imre, stb. A világháborút mint tart.
tiszt végigharcolta az utolsó óráig, amikor súlyos fejlövést kapott.
Leszerelése után Heltai Hugó igazgatóhoz szerződött mint igazgatóhelyettes,
főrendező és színész. Nyugalomba vonulásával a gyöngyösi műkedvelőkkel rendez
színielőadást, egyben a városnál tisztviselői állást tölt be. — Neje: Láng
Juliska, színésznő, sz. 1883-ban, Nagyváradon. A színiiskola elvégzése után
kórusba szerződött, ahol lelkiismeretes működéséért nagyrabecsülték,
úgyannyira, hogy nem is vágyódott önálló szerepkört betölteni s mint ilyen ment
később nyugalomba.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0111.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1005970 Bakó Lajos színész,
sz. yszuletesevey 1884§22§-ben, ytelepulesy Szatmár§2§t. Iskoláit u. o.
végezte. yevszamy 1902§20§-ben lépett a színipályára, yszemelynevy Halassy
Béla§6§ színigazgatónál. Először énekesnek készült s az akkori
repertoire-operettek főszerepeit énekelte, mint baritonista. (ycimy Rip§10§,
ycimy Henry márki§10§, ycimy Madarász§10§, ycimy Lindorf§10§, ycimy Hoffmann
meséi§10§ stb.) Később áttért a drámai szerepkörre és a vidék kisebb-nagyobb
városaiban működött mint színész és rendező. Ekkor főbb szerepei voltak:
yszerepy Ocskay brigadéros§12§, yszerepy Svengali§12§, yszerepy Lucifer§12§,
yszerepy Baracs Imre§12§, stb. A világháborút mint tart. tiszt végigharcolta az
utolsó óráig, amikor súlyos fejlövést kapott. Leszerelése után yszemelynevy
Heltai Hugó§6§ igazgatóhoz szerződött mint igazgatóhelyettes, főrendező és
színész. Nyugalomba vonulásával a ytelepulesy gyöngyös§2§i műkedvelőkkel rendez
színielőadást, egyben a városnál tisztviselői állást tölt be. — 1005970.1
CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Láng Juliska§6§, színésznő, sz.
yszuletesevey 1883§22§-ban, ytelepulesy Nagyvárad§2§on. A színiiskola elvégzése
után kórusba szerződött, ahol lelkiismeretes működéséért nagyrabecsülték,
úgyannyira, hogy nem is vágyódott önálló szerepkört betölteni s mint ilyen ment
később nyugalomba.
CSAKKOD 1005970 yszemelynevy Bakó Lajos§6§
yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Szatmár§2§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy
Halassy Béla§6§ ycimy Rip§10§ ycimy Henry márki§10§ ycimy Madarász§10§ ycimy
Lindorf§10§ ycimy Hoffmann meséi§10§ yszerepy Ocskay brigadéros§12§ yszerepy
Svengali§12§ yszerepy Lucifer§12§ yszerepy Baracs Imre§12§ yszemelynevy Heltai
Hugó§6§ ytelepulesy gyöngyös§2§ yszemelynevy Láng Juliska§6§ yszuletesevtizedy
188§32§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1005970.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com