1006150.htm
Cimszó: Balassa Ármin dr. - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1865
Szócikk: Balassa Ármin dr. - dr., író,
lapszerkesztő, ügyvéd, sz. 1861. aug. 4-én, Hódmezővásárhelyen, megh. 1924.
jan. 12-én, Szegeden, ahol lapszerkesztő volt és a városi közélet szereplő
tagja. A vidéki színészet ügyéért ő folytatta a legnagyobb küzdelmet. Állandóan
agitált a vidéki színpadok műsoráért; ő vitte keresztül a vidéki színházak
állami szubvencióját és az Országos Színészegyesületben ő vitte diadalra azt a
küzdelmet, amelyet a vidéki német orfeumok ellen folytattak. A Dugonics
Társaságban, amelynek osztályelnöke volt, számos drámapályázatot iratott ki és
az ő akciójára írta ki Szeged város is akkor igen jelentős kétszáz aranyas
drámai pályázatát. Színművei: Szerelem gyermekei. — A zúgi begyes, népszmű
(1880—84). Több vidéki színpadon mutatták be. Szegény Laci, népsz. 3 felv. (Ezt
Borúra derű c. alatt is előadták Hódmezővásárhelyt, 1887. szept. 23.) A cégér,
népsz. 3 felv. 1893-ban a Népszínház pályázatán dicséretet nyert. Zen. szerz.
Dankó István. A földönfutó, népsz. Zen. szerz.: Dankó István. Bem. 1897. szept.
25-én, Óbudai Kisfaludy-színházban. Parasztszivek, parasztdráma 1 felv. Bem.
1898. dec. 21. Szegeden. Hódmezővásárhelyen 1899. aug. 31. a nyári színkör
megnyitó darabja volt, — Könyve: »A szegedi színészet államosítása érdekében.«
Közgyűlési beszéd. Szeged, 1896.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0113.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai
Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető
Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár
szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1006150 Balassa Ármin dr. dr.,
író, lapszerkesztő, ügyvéd, sz. yszuletesevey 1861§22§. aug. 4-én, ytelepulesy
Hódmezővásárhely§2§en, megh. yhalalevy 1924§24§. jan. 12-én, ytelepulesy
Szeged§2§en, ahol lapszerkesztő volt és a városi közélet szereplő tagja. A
vidéki színészet ügyéért ő folytatta a legnagyobb küzdelmet. Állandóan agitált
a vidéki színpadok műsoráért; ő vitte keresztül a vidéki színházak állami
szubvencióját és az yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ben ő vitte
diadalra azt a küzdelmet, amelyet a vidéki ynemzetisegy német§4§ orfeumok ellen
folytattak. A yintezmenyy Dugonics Társaság§8§ban, amelynek osztályelnöke volt,
számos drámapályázatot iratott ki és az ő akciójára írta ki ytelepulesy
Szeged§2§ város is akkor igen jelentős kétszáz aranyas drámai pályázatát.
Színművei: ycimy Szerelem gyermekei§10§. — ycimy A zúgi begyes§10§, népszmű
(yevszamy 1880§20§—84). Több vidéki színpadon mutatták be. ycimy Szegény
Laci§10§, népsz. 3 felv. (Ezt ycimy Borúra derű§10§ c. alatt is előadták
ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§t, yevszamy 1887§20§. szept. 23.) ycimy A
cégér§10§, népsz. 3 felv. yevszamy 1893§20§-ban a yintezmenyy Népszínház§8§
pályázatán dicséretet nyert. Zen. szerz.yszemelynevy Dankó István§6§. ycimy A
földönfutó§10§, népsz. Zen. szerz.: yszemelynevy Dankó István§6§. Bem. yevszamy
1897§20§. szept. 25-én, yintezmenyy Óbudai Kisfaludy-színház§8§ban. ycimy
Parasztszivek§10§, parasztdráma 1 felv. Bem. yevszamy 1898§20§. dec. 21.
ytelepulesy Szeged§2§en. ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§en yevszamy 1899§20§.
aug. 31. a nyári színkör megnyitó darabja volt, — Könyve: »ycimy A szegedi
színészet államosítása érdekében.§10§« Közgyűlési beszéd. ytelepulesy
Szeged§2§, yevszamy 1896§20§.
CSAKKOD 1006150 yszemelynevy Balassa Ármin
dr.§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§ yhalalevtizedy
192§34§ ytelepulesy Szeged§2§ yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§
ynemzetisegy német§4§ yintezmenyy Dugonics Társaság§8§ ytelepulesy Szeged§2§
ycimy Szerelem gyermekei§10§ ycimy A zúgi begyes§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy
Szegény Laci§10§ ycimy Borúra derű§10§ ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§
yevtizedy 188§30§ ycimy A cégér§10§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Népszínház§8§
yszemelynevy Dankó István§6§ ycimy A földönfutó§10§ yszemelynevy Dankó
István§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Óbudai Kisfaludy-színház§8§ ycimy
Parasztszivek§10§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§
yevtizedy 189§30§ ycimy A szegedi színészet államosítása érdekében.§10§
ytelepulesy Szeged§2§ yevtizedy 189§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1006150.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com