1006310.htm

 Cimszó: Balázs Béla - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Balázs Béla - tanár, író, sz. 1884. aug. 4-én,Szegeden. Atyja középiskolai tanár volt Lőcsén, onnan Szegedre költöztek. 1906-ban Berlinben tanult. A budapesti egyetemen végezte tanulmányait s tanár lett. Mint író, a Nyugatba kezdett írni, verseket, tanulmányokat, novellákat. 1919-ben Bécsbe, majd innen Berlinbe költözött s mint német újságíró és filmíró működik. Szművei ezek; Dr.Szélpál Margit, dráma 3 felv. 1909. ápr. 30. Nemzeti Színház. Az utolsó nap, dráma 3 felv. 1913. okt. 3. (U. o.) A kékszakállú herceg, misztérium 1 felv. 1914-ben bem. a Fővárosi Orfeum színpadán matiné keretében, a »Nyugat« rendezésével; mint operát 1918. máj. 24-én mutatták be az Operában. Az egyfelvonásos mű zenéjét Bartók Béla szerzette. A fából faragott királyfi. Táncjáték. Zen. szerz: Bartók Béla. Bem. 1917.máj. 12. M. Kir. Operaház.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0120.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1006310 Balázs Béla tanár, író, sz. yszuletesevey 1884§22§. aug. 4-én,ytelepulesy Szeged§2§en. Atyja középiskolai tanár volt ytelepulesy Lőcsé§2§n, onnan ytelepulesy Szeged§2§re költöztek. yevszamy 1906§20§-ban ytelepulesy Berlin§2§ben tanult. A ytelepulesy budapest§2§i egyetemen végezte tanulmányait s tanár lett. Mint író, a yintezmenyy Nyugat§8§ba kezdett írni, verseket, tanulmányokat, novellákat. yevszamy 1919§20§-ben ytelepulesy Bécs§2§be, majd innen ytelepulesy Berlin§2§be költözött s mint ynemzetisegy német§4§ újságíró és filmíró működik. Szművei ezek; ycimy Dr.Szélpál Margit§10§, dráma 3 felv. yevszamy 1909§20§. ápr. 30. yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. ycimy Az utolsó nap§10§, dráma 3 felv. yevszamy 1913§20§. okt. 3. (U. o.) ycimy A kékszakállú herceg§10§, misztérium 1 felv. yevszamy 1914§20§-ben bem. a yintezmenyy Fővárosi Orfeum színpadá§8§n matiné keretében, a »ycimy Nyugat§10§« rendezésével; mint operát yevszamy 1918§20§. máj. 24-én mutatták be az yintezmenyy Operá§8§ban. Az egyfelvonásos mű zenéjét yszemelynevy Bartók Béla§6§ szerzette. ycimy A fából faragott királyfi§10§. Táncjáték. Zen. szerz: yszemelynevy Bartók Béla§6§. Bem. yevszamy 1917§20§.máj. 12. yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§.

CSAKKOD 1006310 yszemelynevy Balázs Béla§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Lőcse§2§ ytelepulesy Szeged§2§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy Berlin§2§ ytelepulesy budapest§2§ yintezmenyy Nyugat§8§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Bécs§2§ ytelepulesy Berlin§2§ ynemzetisegy német§4§ ycimy Dr.Szélpál Margit§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Az utolsó nap§10§ yevtizedy 191§30§ ycimy A kékszakállú herceg§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Fővárosi Orfeum színpada§8§ ycimy Nyugat§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Opera§8§ yszemelynevy Bartók Béla§6§ ycimy A fából faragott királyfi§10§ yszemelynevy Bartók Béla§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1006310.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com