1007740.htm
Cimszó: Bánky Vilma - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
noinevcimszo
Szócikk: Bánky Vilma - világhírű filmművésznő,
sz. Budapesten. Atyja: Koncsics János, rendőrőrmester. Iskolái végeztével előbb
hivatalnoknő volt, majd kedvet kapott a színészethez, miután sok színdarabot
olvasgatott és sokat járt színházba. Vágyát követve, 1922-ben beiratkozott
Mattyasovszky Ilona és Bolváry Géza filmiskolájába, ahol igen szorgalmas
növendék volt. Érdekes, hogy tanárai nem tartották tehetségesnek. Ennek
ellenére mégis Münchenbe kapott szerződést egy filmgyárhoz, de itt nem nagyon
méltányolták, mire visszakerült Budapestre és megpróbálkozott a színpaddal és
egyben Somlay Artúr magánnövendéke lett, aki prózai színésznőt akart belőle
nevelni. Mint ilyen, egy ízben fellépett a Belvárosi Színházban, de nem sok
eredménnyel. Ezidőben történt, hogy Budapesten járt Sámuel Goldwyn, az amerikai
filmmágnás. Gyakorlott szeme azonnal észrevette a kis színésznőben azokat a
tulajdonságokat, képességeket, amelyeket kifejlesztve, az ismeretlenségből a
filmsztári ünneplés csúcspontjára lehet jutni. Szerződtette és elvitte magával
Hollywoodba,. Egy pár év telt el azóta és világhírű moziszínésznő lett belőle
és mint ilyen, nagy dicsőséget szerzett hazájának is. 1928-ban itthon járt
férjével, a szintén világhírű Rod la Roque filmművésszel és a hazai társadalom
mindkettőjüket lelkesen ünnepelte.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0139.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai
Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető
Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár
szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1007740 Bánky Vilma világhírű
filmművésznő, sz. ytelepulesy Budapest§2§en. Atyja: yszemelynevy Koncsics
János§6§, rendőrőrmester. Iskolái végeztével előbb hivatalnoknő volt, majd
kedvet kapott a színészethez, miután sok színdarabot olvasgatott és sokat járt
színházba. Vágyát követve, yevszamy 1922§20§-ben beiratkozott yszemelynevy
Mattyasovszky Ilona§6§ és yszemelynevy Bolváry Géza§6§ filmiskolájába, ahol
igen szorgalmas növendék volt. Érdekes, hogy tanárai nem tartották
tehetségesnek. Ennek ellenére mégis ytelepulesy München§2§be kapott szerződést
egy filmgyárhoz, de itt nem nagyon méltányolták, mire visszakerült ytelepulesy
Budapest§2§re és megpróbálkozott a színpaddal és egyben yszemelynevy Somlay
Artúr§6§ magánnövendéke lett, aki prózai színésznőt akart belőle nevelni. Mint
ilyen, egy ízben fellépett a yintezmenyy Belvárosi Színház§8§ban, de nem sok
eredménnyel. Ezidőben történt, hogy ytelepulesy Budapest§2§en járt yszemelynevy
Sámuel Goldwyn§6§, az ynemzetisegy amerikai§4§ filmmágnás. Gyakorlott szeme
azonnal észrevette a kis színésznőben azokat a tulajdonságokat, képességeket,
amelyeket kifejlesztve, az ismeretlenségből a filmsztári ünneplés csúcspontjára
lehet jutni. Szerződtette és elvitte magával ytelepulesy Hollywood§2§ba,. Egy
pár év telt el azóta és világhírű moziszínésznő lett belőle és mint ilyen, nagy
dicsőséget szerzett hazájának is. yevszamy 1928§20§-ban itthon járt férjével, a
szintén világhírű yszemelynevy Rod la Roque§6§ filmművésszel és a hazai
társadalom mindkettőjüket lelkesen ünnepelte.
CSAKKOD 1007740 yszemelynevy Bánky Vilma§6§
ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy Koncsics János§6§ yevtizedy 192§30§
yszemelynevy Mattyasovszky Ilona§6§ yszemelynevy Bolváry Géza§6§ ytelepulesy
München§2§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy Somlay Artúr§6§ yintezmenyy
Belvárosi Színház§8§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy Sámuel Goldwyn§6§
ynemzetisegy amerikai§4§ ytelepulesy Hollywood§2§ yevtizedy 192§30§
yszemelynevy Rod la Roque§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1007740.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com