1009220.htm
Cimszó: Bársony István - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1885
Szócikk: Bársony István - színész, sz.
1882-ben, Budapesten. Érettségi után a színészakadémiára járt, ahol 1902. okt.
26-án vizsgázott a »Három testőr« Bátky szerepében. Ezután Janovics Jenő
szerződtette és Hódmezővásárhelyen lépett fel először a »Nagymama« Ernő
szerepében. A Király Színház megnyitása évében annak tagja volt, azután a Royal
Orfeum, hívta meg, majd 1918. február havában a Modern Színpad szerződtette,
azután a Medgyaszay Színház és Andrássy-uti Színház tagja volt. 1927. okt.
27-én az Uj Színház főrendezőjének hívták meg. Mint kiváló parasztszínész
elsőrangú a zsánerében, nejével, Dajbukát Ilonával (l. o.) egyetemben. 1928.
nov. havában Németországban vendégszerepeltek, filmen is játszottak és
különösen magyar paraszt-jeleneteikkel arattak nagy sikert. 1929. febr. havában
újra visszatértek az Andrássy-úti Színház kötelékébe.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0155.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin
Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1009220 Bársony István
színész, sz. yszuletesevey 1882§22§-ben, ytelepulesy Budapest§2§en. Érettségi
után a színészakadémiára járt, ahol yevszamy 1902§20§. okt. 26-án vizsgázott a
»ycimy Három testőr§10§« yszerepy Bátky§12§ szerepében. Ezután yszemelynevy
Janovics Jenő§6§ szerződtette és ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§en lépett fel
először a »ycimy Nagymama§10§« yszerepy Ernő§12§ szerepében. A yintezmenyy
Király Színház§8§ megnyitása évében annak tagja volt, azután a yintezmenyy
Royal Orfeum§8§, hívta meg, majd yevszamy 1918§20§. február havában a
yintezmenyy Modern Színpad§8§ szerződtette, azután a yintezmenyy Medgyaszay
Színház§8§ és yintezmenyy Andrássy-uti Színház§8§ tagja volt. yevszamy
1927§20§. okt. 27-én az yintezmenyy Uj Színház§8§ főrendezőjének hívták meg.
Mint kiváló parasztszínész elsőrangú a zsánerében, nejével, yszemelynevy
Dajbukát Iloná§6§val (l. o.) egyetemben. yevszamy 1928§20§. nov. havában
ytelepulesy Németország§2§ban vendégszerepeltek, filmen is játszottak és
különösen magyar paraszt-jeleneteikkel arattak nagy sikert. yevszamy 1929§20§.
febr. havában újra visszatértek az yintezmenyy Andrássy-úti Színház§8§
kötelékébe.
CSAKKOD 1009220 yszemelynevy Bársony
István§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 190§30§
ycimy Három testőr§10§ yszerepy Bátky§12§ yszemelynevy Janovics Jenő§6§
ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§ ycimy Nagymama§10§ yszerepy Ernő§12§
yintezmenyy Király Színház§8§ yintezmenyy Royal Orfeum§8§ yevtizedy 191§30§
yintezmenyy Modern Színpad§8§ yintezmenyy Medgyaszay Színház§8§ yintezmenyy
Andrássy-uti Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Uj Színház§8§
yszemelynevy Dajbukát Ilona§6§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Németország§2§
yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Andrássy-úti Színház§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1009220.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com